Találatok
2016.12.23.
Az egri jezsuita patika 1714-ben nyílt meg, amit Telekessy István egri püspök nagyvonalú, 2000 rajnai forintnyi adománya tett lehetővé. Itt dolgozott Simon Ferenc (1728-1761) jezsuita szerzetes, aki kiváló patikus és gyógyító, és feltételezhetően az Egri Víz feltalálója, első készítője volt.
Típus: Hír
2024.11.25.
Beavatta a hallgatóságot az 1526-os mohácsi csata előzményeibe, és a Magyar Királyságra nézve sorscsapással felérő vereség okaira és következményeire is rávilágított a Levéltári Délutánok sorozatban elmondott előadásában C. Tóth Norbert. A Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa az est folyamán nagy hangsúlyt fektetett Brodarics István I. Ferdinánd királyhoz írt levelére. A programsorozat következő délutánját december 10-én tartják.
Típus: Hír
2020.09.23.
1948-ban országos mozgalom indult a száz évvel korábbi forradalom és szabadságharc évfordulójának megünneplésére. A korabeli dokumentumok tanúsága szerint ez alkalomból Eger városában is számos szervezett program várta az érdeklődő közönséget.
Típus: Hír
Típus: Hír
... a válasz is, hogy emiatt az ókor mellett a magyar középkori és koraújkori terület szorul háttérbe. A ...
2012.10.29.
Megszokott mozdulat, amit évente kétszer végzünk el: március és október utolsó vasárnapjain átállítjuk óráinkat. De vajon honnan eredeztethető és mikortól él a nyári időszámítás szokása?
Típus: Hír
2018.08.06.
Születésének centenáriumi évfordulóján Perczel Zitára, a „Meseautó”, a „Budai cukrászda” és más filmsikerek sztárjára emlékezünk.
Típus: Hír
Típus: Blogbejegyzés
... 13.30 – 13.45 Rácz György (MNL OL): Borsa és a középkori gyűjtemény 13.45 – 14.30 Hozzászólások, ... II. Forráskiadványok 55.) Magyarország késő középkori főpapi archontológiája. Érsekek, püspökök, ...
Típus: Hír
2022.10.05.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának iratanyagában található, az 1848/49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos iratainkat a március 15-i nemzeti ünnep alkalmához kapcsolódó cikkeinkben mutattuk/mutatjuk be. Az 1849. október 6-án, Aradon kivégzett vértanúkkal kapcsolatban rendkívül kevés iratanyaggal rendelkezünk, így jelen írásban nem a konkrét forrásokra helyezzük a hangsúlyt.
Típus: Hír
Típus: Hír
2014.07.21.
Krieger Sámuel Balaton-térképe „a legbecsesebb műszaki emlékeink közé tartozik”, amely elsőként ábrázolta valósághűen és részletesen a tavat. A térkép a tó lecsapolásának tervezete kapcsán keletkezett.
Típus: Hír
2021.06.21.
A járvány évében, 2020-ban ünnepelte (volna) a pálos rend alapítója, esztergomi Boldog Özséb halálának 750. évfordulóját. Végül 2021-ben valósulhatott meg a jubileumi kiállítás, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban 2021. június 15-től szeptember 12-ig tekinthetünk meg.
Típus: Hír
... a rend sokat köszönhet. A fehérbarátok fennmaradt középkori okleveleinek zöme – mivel ők nem gyakoroltak ... gondolkozva mondhatnánk: na persze, hogy épp őket! Ha a középkori és a hívő ember szemével nézünk az adatra, ... és aki Pesten, 1805. szeptember 27-én ajándékozta a középkori oklevelet a Pápáról menekített javak közül ...
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2023.09.06.
Szeptember 15-én 100 éve történt, hogy a Budai várban, a Bécsi kapu téren álló Országos Levéltárba évtizedekig tartó tervezgetés és évekig tartó építkezés után beköltöztek a levéltárosok. A nemzet írásbeli örökségének őrzői megkezdték munkájukat e csodálatos épületben. Az Országos Levéltár munkatársai azóta is használják az épületet, itt is óvják a rájuk bízott iratokat. Az épület 100 év után is magyar és külföldi látogatók ezreit vonzza, jóllehet falain az 1945. évi belövések mellett az 1956-os golyónyomok is megtalálhatók. Szeretjük, büszkék vagyunk a magyar levéltáros szakma központi épületére. 2023. szeptember 15-én, a 100. évforduló kapcsán felkértük intézményi partnereinket, kutatókat, a levéltár használóit, hogy osszák meg velünk gondolataikat, emlékeiket, élményeiket az Ország Levéltáráról.
Típus: Hír
Típus: Hír
2016. április 08. - 09:42
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Hír