„Az eddigi károsan szokásos egynejűséget 25 évre felfüggesztem…”

A magyar nemzet XIX-XX. századi történetében számos olyan korszakot ismerünk, amikor a népesség lélekszáma gyorsan és jelentősen csökkenni kezdett. Járványok, rossz termés, bizonytalan politikai helyzetek vagy éppen a háborúk hatására kedvezőtlen demográfiai folyamatok alakultak ki.

Az első világháború embervesztesége már 1915 késő őszén gondolkodásra késztetett egyeseket. Olyan „rendszert” dolgoztak ki, amely – meglátásuk szerint – hatékonyan segíthette volna elő a születések számának növekedését. Az elképzelésben különös figyelmet szenteltek arra is, hogy a gyermekek családban nőhessenek fel, a párok pedig hivatalos házasság(ok)ban élhessenek, nevelhessék csemetéiket.

Többnejűség

Az emberveszteség hatékony és gyors pótlása érdekében a nem katonáskodó férfiak számára előírta a „rendelet”, hogy „a haza iránti kötelességüket azzal róják le, hogy a természetes népesedést tőlük telhetőleg előmozdítsák”.

A cél érdekében elfogadhatónak vélték, hogy 25 éven keresztül a férfiak egyszerre több nővel is házasságra léphessenek. Előírták, hogy három hónapon belül a nőtlen, szellemileg ép emberek megházasodjanak és három egymásutáni évben három lányt vegyenek el. A házasságban élő férfiakat pedig kötelezték arra, hogy három hónap alatt még két nőt vegyenek el, és a „nemzeti célt mag(uk) előtt tartva szorgalmas(ak) legyen(ek).”

A nők feladatai

A házasság természetesen egyenrangú felek közös döntése alapján születhetett meg, hiszen bizonyos megkötésekkel a nők is választhattak maguknak párt. A gyengébbik nem esetében a testvérek – kizárólag ketten – egy közös férj mellett is dönthettek és a férfinak ez ellen nem lehetett kifogása. Sőt abban az esetben is nyitottan kellett gondolkodnia, amennyiben a hölgy már korábban is a felesége volt.

Az asszonyokat kötelezték arra, hogy tíz egészséges fiút szüljenek, lányok esetében viszont egy későbbi rendelettel kívánták szabályozni az utódok számát. A gyermeknevelés költségeihez az állam csupán a fiúk tekintetében biztosította a hozzájárulást: „az első 10 év alatt a posztócsalók és a papírbakancs szállítók elkobzandó vagyonából…, azután pedig a muszkák által fizetendő hadisarcból…”

És mi legyen az anyósokkal?

A rendelkezés utolsó részében előírták az anyósok összegyűjtését, állami kezelésbe vételét és a szépeket, illetve a csendes természetűeket elengedhették, de kiváltásukat csakis a vejeik kezdeményezhették.

Az iratról

A fentebb elemzett dokumentumot[1] a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárában egy rendezés során találtuk Horváth Antal győri elemi iskolai igazgató iratai között. A forrás hitelességével kapcsolatban további kutatások szükségesek, de úgy véljük, hogy tartalma és megfogalmazása révén érdemes közkinccsé tenni.

Szerző: Dancsecz Mónika

Köszönöm kollégáimnak és Vas Balázs informatikusnak, hogy a leírás közlésében együttműködtek.