Találatok

A rendszerváltás előtt szinte minden fórumon – az iskolai történelemoktatásban, az ideológiai továbbképzéseken, a sajtóban és a médiában – nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a Rákosi-rendszer erőszakos módszereivel ellentétben a Kádár-korszakban türelmes meggyőzéssel, kizárólag önkéntesség útján sikerült kollektivizálni a mezőgazdaságot. Valójában az erőszak ekkor, a tsz-szervezés befejező szakaszában, az 1950-es évek végén is érvényesült, bár nyers, fizikai terrorra kétségtelenül jóval ritkábban került sor, mint a Rákosi-korszakban.
Típus: Hír
Időpont: 
2018. március 06. - 18:00
Helyszín: 
MNL Fejér Megyei Levéltára, Székesfehérvár, Szent István tér 2-3.
Típus: Esemény
Időpont: 
2018. március 08. - 18:00
Helyszín: 
MNL Fejér Megyei Levéltára, Székesfehérvár, Szent István tér 2-3.
Típus: Esemény
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Kémek, korok, életek. Erica Wallach és Noel H. Field története című kötete a Magyar Levéltárosok Egyesülete által meghirdetett, Az év levéltári kiadványa 2017 pályázaton Forráskiadványok kategóriában elnyerte a második helyet.
Típus: Hír
2018. február 26-án Baktalórántházán tartott rendhagyó könyvbemutatóval összekötött mikrokonferenciát a Károlyi Kutatócsoport.
Típus: Hír
A Magyar Levéltárosok Egyesülete "Az év levéltári kiadványa 2017" pályázatának egyik díjazottja lett a Kárpátaljai Állami Levéltárral közös kiadásban megjelentetett Bereg vármegye címeres pecsétje, 1836 című, Kujbusné Mecsei Éva és Mykhailo Mishuk által szerkesztett könyvünk
Típus: Hír
Időpont: 
2018. március 01. - 13:30 - 2018. március 02. - 16:00
Típus: Esemény
Időpont: 
2018. március 22. - 10:00 - 16:00
Típus: Esemény
A Magyar Nemzeti Levéltár feladatai közé tartozik a magyar vonatkozású külföldi levéltári, történeti értékű adatokat tartalmazó anyag, egyszerűbben a hungarika feltárása, nyilvántartása, gyűjtése. Magyarország történetének megismerése szempontjából elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azokkal a történeti gyűjteményekkel, irategyüttesekkel, melyek a magyar állam határain kívül találhatók, de még a történeti Magyarországon keletkeztek. A magyar kutatókra jelentős feltáró- és gyűjtőmunka vár, hiszen kiemelkedő történeti értékű levéltári anyagok rejlenek főként a Kárpát-medencei levéltárak raktáraiban. Az MNL Heves Megyei Levéltárának munkatársa múlt évi hungarika-kutatása során a nagybányai levéltárban egy adománylevélre bukkant, melyen az Orczy család címerének valószínűleg az első ábrázolása látható.
Típus: Hír
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár (Orosháza) és a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára tisztelettel meghívja Önt 2018. március 12-én a 16:30-kor kezdődő "Kiegyezés - dualizmus - polgárosodás" című kiállítással egybekötött konferenciára. Helyszín: Justh Zsigmond Városi Könyvtár (Orosháza, Kossuth utca 3.).
Típus: Hír
Időpont: 
2018. március 13. - 10:00 - 12:15
Helyszín: 
MNL Tolna Megyei Levéltára
Típus: Esemény
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Künstlerné Virág Éva a Magánlevéltárak és Gyűjtemények Főosztályának főlevéltárosa kapta idén a Pro Archivo Regni díjat. Az elismerést Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója adta át.
Típus: Hír
Kalandos időutazásra várja látogatóit március 15-én a MNL Országos Levéltára. A hozzánk érkezők játékos feladatokon keresztül bepillantást nyerhetnek a kétszáz éve született Görgei Artúr életébe. Görgei200 kamarakiállításunkkal szintén az évfordulóra emlékezünk.
Típus: Hír
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Bakony-Balaton Régió Ifjúságáért Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a Magyar Királyi Honvéd Légierő és a Magyar Királyi Honvéd 101. (Puma) Vadászrepülő Ezred (1944-1945) emlékére állított emléktábla avatására 2018. március 6-án (kedden) 14.00 órára a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára (Török Ignác utca 1.) udvarára.
Típus: Hír
Típus: Blogbejegyzés
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Bereg Megyei Levéltára tisztelettel meghívja az 1848-as forradalom évfordulója alkalmából 2018. március 12-én 10 órára Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár (Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófiai Intézet) A Károlyiak és 1848 című előadására. Helye: a levéltár kutatóterme (Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.)
Típus: Hír

Oldalak