Legyél Egyesületi Tag! Csongrád-Csanád Vármegye kötet- és adatbázis bemutató Hódmezővásárhelyen
Az elmúlt években a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) országos projektjeként megvalósult a magyarországi polgári egyesületek adatainak feltárása, összegzése és adatbázisba rendszerezése. Ebben a munkában a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai nyújtottak értékes és nélkülözhetetlen segítséget, mert az NMI rendelkezésére bocsátották az intézményeik őrizetében lévő egyesületi (X.) fondfőcsoport iratait. Az elkészült adatbázis időköre a reformkori egyesületek keletkezésétől ezeknek a szervezeteknek az 1949–1950. évi felszámolásáig tart. A feldolgozott iratok között jegyzőkönyveket és mellékleteit, pénztári, könyvtári nyilvántartásokat, tagnévsorokat, vagyonleltárakat, valamint belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabályokat is találunk.
A munka elkészülte után magától értetődőnek bizonyult, hogy turné keretében érdemes bemutatni az elmúlt években végzett munkát és gyümölcseit. Hódmezővásárhelyen 2025. február 21-én 10 órai kezdettel került sor a bemutatóra. A vendégeket röviden Presztóczki Zoltán köszöntötte. A rendezvény moderátora, Lőkös Györgyi levéltáros átadta a szót dr. Varsányi Attilának, a Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltár igazgatóhelyettesének, aki előadásában bemutatta a jelenlévőknek a Hódmezővásárhelyi Levéltár viszontagságoktól egyáltalán nem mentes történetét. Kitért arra is, hogy levéltárunk a megyei fiókintézmények közül a legnagyobb arányban őriz egyesületi iratanyagot, de természetesen így is csak töredéke van bent a X. fondfőcsoporthoz tartozó dokumentumoknak.
Varsányi Attila előadás közben
Az adatbázissal kapcsolatban lehetőség nyílik arra is, hogy az érdeklődők feleletválasztós kérdéseken keresztül kipróbálják, hogy mennyit tudnak az egyesületekről. A munka azonban nem mondható lezártnak, mert bármikor kiegészíthető az adatbázis újabban előkerülő egyesületi dokumentumokkal.
A következő előadó Börcsök Roland, a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád vármegyei igazgatója. Prezentációjában beszélt arról a több éves munkáról, melynek során kollégái összegyűjtötték, rendszerezték és adatbázisokba sorolták az egyesületi iratokat. Az egyesületi adatbázisok a létrehozók szándékai szerint nemcsak a laikus érdeklődők, hanem az egyesületek történetével hivatásszerűen foglalkozók számára is segítséget jelent. Az adatbázisban történő keresést is bemutatta, és a látottak alapján bárki könnyedén el tud igazodni, és könnyen megtalálhatja azt az olvasókört, sportegyesületet vagy társaskört, amire kíváncsi. A politikai pártok vagy a takarékpénztárak nincsenek az adatbázisban sajátos funkcióik miatt. A vármegyei kötetről szólva közölte, hogy az hamarosan elérhető lesz a tágabb közönség részére is.
A hallgatóság egy része
A rendezvény zárásaként Lőkös Györgyi röviden ismertette, hogy Hódmezővásárhely miért tekinthető az olvasókörök városának. 1949 előtt a vásárhelyi olvasókörök, sportegyesületek, társaskörök, szakmai egyesületek száma megközelítette a 300-at, nagyban hozzájárulva a vásárhelyiek polgári öntudatának növeléséhez. Kiemelte, hogy Bezdán Sándor, Hajdu Géza és Barátné Hajdu Ágnes munkássága is nélkülözhetetlen segítség volt az adatbázis vásárhelyi adatainak feldolgozása során.
Képek: Komlósi Anna
Szöveg: Presztóczki Zoltán
Új hozzászólás