Polgári kori egyesületek Veszprém vármegyében és azon túl – Beszámoló kötet- és adatbázis-bemutatóról
A Závogyán Magdolna és dr. Juhász Erika által szerkesztett Polgári kori egyesületek, A magyarországi polgári kori egyesületek címtára a reformkortól 1949-ig vármegyei bontásban című sorozat Veszprém vármegyei kötete levéltári kutatás nyomán született meg. A veszprémi és a várpalotai bemutató során ennek a munkának a hátterébe engedtek betekintést az előadók.
A rendezvény kezdetén Gerőfiné Mészáros Anita, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém vármegyei igazgatója köszöntötte a szép számban megjelent hallgatóságot.
Boross István, az MNL Veszprém Vármegyei Levéltára igazgatója a polgári kori egyesületek kutatásának kontextusát vázolta fel előadásában. Bemutatta a levéltár intézményét, feladatát, majd az egyesületekkel kapcsolatban elmondta, hogy ezeknek a szervezeteknek az iratai jellemzően magániratként kerülnek be a levéltárba, éppen ezért rendkívül esetleges, hogy mi található meg a gyűjteményben. Ezt követően beszélt a kutatást befolyásoló lehetőségekről és korlátokról. Az intézményben őrzött anyag sorsára jelentős hatással volt a vármegye határainak változása, a polgári kor iratanyagainak pusztulása, ami az egyletekkel kapcsolatos dokumentumokat is érintette. Az igazgató ezután felsorolta az egyesületi életre kiható 19. és 20. századi fontosabb szabályozásokat, majd a Veszprém Vármegyei Levéltár állományát ismertette. Felhívta a közönség figyelmét, hogy az egyes egyesületekről nemcsak a X. fondfőcsoportban találhatnak információkat a kutatók, hanem többek között a közigazgatási iratokban, Veszprém megye községi alapszabályainak és szabályrendeleteinek gyűjteményében, illetve az Országos Levéltár belügyminisztériumi anyagaiban is érdemes keresni. Boross István a prezentációját a Magyar Nemzeti Levéltár digitális archívumainak áttekintésével zárta. Elmondta, hogy az MNL célja, hogy országos hatáskörű adatbázisokat készítsenek, amelynek az alapja az Adatbázisok Online felület (adatbazisokonline.mnl.gov.hu). Biztatta a jelenlévőket, hogy bátran használják a honlapot, sok izgalmas adatbázis mellett a NMI által készített polgári kori egyesületek katasztere is ezen a felületen érhető el.
A kötetet, az adatbázist és a kutatómunka öt évét Kuglics Gábor, a Nemzeti Művelődési Intézet projektkoordinátora, kutató-fejlesztő munkatársa mutatta be. Az intézet elsődleges célja a közművelődés-történet feltárása volt, a folyamat 2020 és 2024 között zajlott. A munka első fázisa az előkészületekről szólt. Ennek része volt a NMI munkatársainak felkészítése a levéltári munkára és a releváns szakirodalom feldolgozása. A következő szakasz az adatgyűjtés volt, azaz szervezetek nevének, időhatárainak, tevékenységi területének, céljainak, levéltári jelzeteinek rögzítése. Az intézet megbízottjai az MNL tagintézményeinek egyesületi és a megyei törvényhatósági iratanyagában kutattak, valamint sokat támaszkodtak Szedlacsek Emília és Hévízi Róbert által szerkesztett A magyarországi egyesületek címtára a reformkortól 1945-ig. Vidéki egyletek és körök I-III. kötet című kiadványra. A fontosabb egyesületi iratokról, például alapszabályról, alakuló és megszűnő jegyzőkönyvről, fényképeket is készítettek, ezeket azóta feltöltötték az adatbázisba. Mivel a munka során az egyes településekhez kellett rendelni az egyesületeket, ezért a gyűjtés során a településre vonatkozó adatokat is rögzítették, vagyis a település és az elődtelepülések nevét, település és az elődtelepülések alakulásának évét. A munkát a Covid-járvány több ízben megszakította, az NMI kollégái a lezárások alatt az Elektronikus Levéltári Portálon igyekeztek összegyűjteni a szervezetekre vonatkozó adatokat. A projekt lezárásában az összegyűjtött információk egységesítése, a duplumok kiszűrése és a leírások egyszerűsítése történt, közel 24 ezer - közte több mint 800 Veszprém vármegyei - civil szervezet adatát nyerték ki a munka folyamán. Az NMI 2024-ben elkészítette a 19 vármegyei kötetet, illetve átadta az anyagot az MNL-nek az adatbázis elkészítéséhez. Kuglics Gábor elmondta, hogy mind a kötet (https://nmi.hu/data-files/userfiles/files/Veszpre%CC%81m%20va%CC%81rmegye.pdf), mind az elkészült adatbázis (https://egyesuletek.mnl.gov.hu/) bárki számára hozzáférhető online. Az előadó ezután bemutatta az adatbázis működését és egy könnyed interaktív játékra invitálta a részvevőket, végül pedig bárki kipróbálhatta az adatbázist a saját telefonján. A veszprémi és várpalotai esemény végén a közönség megtekinthetett néhány reprezentatív eredeti egyesületi forrást a Veszprém Vármegyei Levéltár gyűjteményéből, továbbá lehetőség nyílt átlapozni a 19 vármegyei kötet nyomtatott példányait is.
A Veszprém TV tudósítása a veszprémi rendezvényről itt érhető el.
Képgaléria
(a fotókat Gáty István MNL VEVL és Tóth Róbert NMI készítették)
Új hozzászólás