Az Orczy család első (?) címerábrázolása egy 1703-as Telekessy adománylevélben

2018.03.01.
A Magyar Nemzeti Levéltár feladatai közé tartozik a magyar vonatkozású külföldi levéltári, történeti értékű adatokat tartalmazó anyag, egyszerűbben a hungarika feltárása, nyilvántartása, gyűjtése. Magyarország történetének megismerése szempontjából elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azokkal a történeti gyűjteményekkel, irategyüttesekkel, melyek a magyar állam határain kívül találhatók, de még a történeti Magyarországon keletkeztek. A magyar kutatókra jelentős feltáró- és gyűjtőmunka vár, hiszen kiemelkedő történeti értékű levéltári anyagok rejlenek főként a Kárpát-medencei levéltárak raktáraiban. Az MNL Heves Megyei Levéltárának munkatársa múlt évi hungarika-kutatása során a nagybányai levéltárban egy adománylevélre bukkant, melyen az Orczy család címerének valószínűleg az első ábrázolása látható.

Az Orczy család, Petrovay György 1887-ben közölt családtörténeti tanulmánya szerint a Somogy vármegyei Orci településről ered és neve a 16-17. században Arczy, Arczell és Orczill alakban fordul elő. Fekete Nagy Antal: Az Orczy család levéltára Repertóriumának bevezetőjében arról ír, hogy a család nyomai Somogy és Vas vármegyékbe vezetnek vissza, ahol a 17. században kisnemesi sorban élt. Tagjai a század végén a Vas megyei Csömötén laktak. Ebben a faluban született ottani kisbirtokos családból Telekessy István, aki 1699-ben egri püspökké történt kinevezését követően magával hozta a fiatal Orczy Istvánt, és megtette a püspökség jószágainak igazgatójává.

1699-ben Orczy István (1669-1749) mint az egri püspök bizalmi embere, Heves vármegyébe került és rövidesen a püspöki uradalom gondnokává vált. A család Heves megyébe szakadt ágának gyors meggazdagodása és társadalmi felemelkedése vele indult meg. Orczy Istvánnak a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején jelentős szerepe volt az egri vár és Heves vármegye Habsburg-párti meghódolásában. Az elkövetkező években tevékenysége sokirányú volt: egy ideig Heves vármegye alispánja volt, majd, mint a Neoacquistica Commissio tagja, az egykori kuruc vezérektől elkobzott birtokok összeírásában, felértékelésében és újraértékesítésében vett részt. Szolgálatai elismeréseként 1731-ben bárói rangot nyert. Orczy István 1749-ben bekövetkezett haláláig több megyére is kiterjedő birtokokat, illetve birtokrészeket szerzett, és ezeket utódai tovább gyarapították. A család sokirányú politikai és társadalmi tevékenység nyomán gazdag levéltári anyag halmozódott fel.

Orczy Lőrinc fia, József a kezén maradt ősi birtokokat nemcsak megtartotta, hanem a Berényi Tamás gróf leányával, Borbálával kötött házassága révén gyarapította is. Borbála Haller Sámuel unokája volt, aki a családi vagyont a Nyáry-birtokrészekkel egészítette ki, így a házasság révén a Nyáry, Haller és Orczy családok egyes ágainak birtokai, ezzel együtt levéltárai is egyesültek. A levéltárak iratanyaga a 18. században hatalmasra duzzadt: a Haller levéltár mennyiségét a perbeli és birtokjogi iratokon kívül erősen megnövelték Haller Sámuel gazdasági iratai, számadásai, katonai levelezése, az Orczy család levéltárát Orczy Lőrinc katonai iratai, a főispánsága és különböző kormánybiztossága kapcsán keletkezett iratok, fiainak hasonló természetű tisztségeiből származó levelezése és iratai, de megtartották a politikai természetű iratokat és levelezéseket is.

Az egyesített Orczy levéltárat Gyöngyösön őrizték, ahol külön épület állt a levéltár céljaira. Itt volt korábban a Haller levéltár is. Az Orczy levéltár egyes részeit, főleg az ügyvédek által használt iratokat az Orczy család pesti, Kecskeméti utcai házában tartották. A levéltár a 19. század második felében az Orczyk Szolnok melletti újszászi kastélyába került. Az iratanyag az 1880-as évek közepéig még az egységes Orczy családi levéltár szerves részét képezte, Petrovay György családtörténeti munkájának elkészülte előtt még így találta az anyagot. Petrovay kiválogatta azokat a részegységeket, amelyeket megítélése szerint munkájának elkészültéhez szükségeseknek vélt. Amikor kinevezték Máramaros vármegye levéltárnokává, a kiválogatott iratanyagot Máramarosszigetre szállította és az 1900–1910 között a vármegyei levéltárba került. Ma a család iratainak nagy része hazai közlevéltárakban kutatható, de az Orczy család iratanyagának egy töredékét a Pozsonyi Területi Állami Levéltár őrzi, és a Máramarosszigetre került mintegy 6 ifm mennyiségű családi levéltártöredék ma Románia Nemzeti Levéltára Máramaros Megyei Hivatalának őrizetében található.

Egy 2017-ben megvalósult, a levéltári fond számbavételére és digitalizálására irányuló hungarika-kutatás során az iratok között munkatársunk egy érdekes adománylevelet talált: Telekessy István egri püspök, Heves és Külső-Szolnok vármegye örökös főispánja hűségéért Orczy Istvánnak adományoz egy, a patak jobb partján fekvő kietlen, puszta földterületet Eger városában, a Hatvani kapu közelében.

Románia Nemzeti Levéltára Máramaros Megyei Hivatala. Az Orczy család iratai. Jelzet: ANRMM-F-00294-550-152

 

Az adománylevél nem is a tartalma miatt érdekes, hanem azért, mert valószínűleg ezen látható a család első címerábrázolása. Az oklevéladó nevének iniciáléjában két miniatűr címer látható: a püspök-főispáné, alatta pedig az Orczy családé. Báryné Dr. Gál Edit muzeológus-történész, az Orczy család történetének elkötelezett kutatója a köznemesi sorból a báróságig emelkedő Orczy István életútjáról, a család vagyoni és társadalmi rangot megalapozó éveiről szóló 2015. évi disszertációjában azt írta, a címerrel Orczy alispáni működésének időszakából találkozunk először. A 17. századból megmaradt kevés számú Vas megyei iratokon nem jelenik meg sehol gyűrűs pecsét és a címertani szakirodalmak sem ismerik a családi címer adományozásának időpontját, mindössze azt említik, hogy annak festett változata először egy 1703-as Telekessy adománylevélben jelenik meg.

A képen látható, 1703-ban kiadott donationalison az Orczyk nemesi címere látható: kék pajzsban kettős farkú, jobb első lábában kivont kardot „villogatató” arany oroszlán ágaskodik. Sisakdísz: arany zsinóros vörös attilás és kalpagos magyar vitéz jobb kezében kivont kardjának hegyén vérző török fejet tart. Takarók: kék–arany, vörös–arany.

A levágott török fejes címerek a török idők magyar heraldikájának sajátos csoportját képezik. A 16–17. században tömegessé váló címeradományozások, gyakran ismétlődő, valódi sablonokká vált alakjai ezeknél a címereknél az oroszlán, a veres ruhás vagy páncélos kar, markukban karddal, nyíllal vagy buzogánnyal. Az Orczyk nemesi címere ilyen „sablon” címer, azonban az 1710-es évektől Orczy pecsétjén egyértelműen ez a címerrajz jelenik meg. A későbbi bárói címer már egy négyfelé osztott pajzs egy ötödik osztállyal, mely az alsó két udvar közé piramis alakban ékeli be magát és udvarában arany trombita látható, a pajzsot pedig bárói korona fedi.

 

Felhasznált irodalom:

Fekete Nagy Antal: Az Orczy család levéltára: Repertórium (Levéltári leltárak 9. Budapest, 1959)

B. Gál Edit: Orczy István. Az egri püspöki provizorságtól, a királyi tanácsosi címig. Eger, 2015.

J. Siebmacher's grosses und allgemeines Wappenbuch. Der Adel von Ungarn samt den Nebenländern der St. Stephanskrone IV. Nürnberg, 1891.

 

Közzétette: Varga Zsolt levéltáros

 

 

Utolsó frissítés:

2018.03.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges