Folytatódnak a történelmi előadások sorsfordító irataink kapcsán

2025.02.26.
Március 18-án, kedden újabb előadással folytatódik a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő sorozata, amelynek címe: Levéltári Délutánok. A következő alkalommal Hermann Róbert történész (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) ad elő Az áprilisi törvények címmel. A rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket, a részvétel ezúttal is előzetes regisztrációhoz kötött.

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Történelmi Társulat (MTT) 2024 őszén indított közös történelmi ismeretterjesztő sorozatot Levéltári Délutánok címmel, havonta két előadással. Az idén tavaszig tartó programon a Bécsi kapu téri levéltári palotában megtekinthető, A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című állandó kiállításon szereplő levéltári forrásokat állítják középpontba, és a korszak szakértői az azokhoz kapcsolódó kiemelkedő történelmi eseményeket tudományos igényességgel, ismeretterjesztő módon mutatják be.

A kiállítás tizennégy iraton keresztül mutatja be Magyarország történetének sorsfordító eseményeit, ezeréves múltunk mérföldköveit az intézményünkben őrzött legkorábbi oklevéltől kezdve az áprilisi törvényeken és a kiegyezésen át az 1990. májusi első kormányülés jegyzőkönyvéig. A jellemzően eredetiben kiállított iratok egy-egy korszakot, jelentős történelmi eseményt, sorsfordulót elevenítenek fel. Az ősszel indult előadássorozaton az érdeklődők ezek segítségével tehetnek történelmi utazást a meghirdetett időpontokban.

A Levéltári Délutánok történelmi ismeretterjesztő sorozat eddigi előadásait a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) Youtube-csatornáján megtekinthetik, a programokról szóló beszámolókat pedig a honlapunkon elolvashatják.

 

A következő előadás:

Az időpont: 2025. március 18. (kedd), 17 óra

Az előadás címe: Az áprilisi törvények

Előadó: Hermann Róbert történész (Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

A rendezvény helyszíne: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, kiállító- és konferenciaterem. 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Az előadássorozaton kép- és hangfelvételek készülhetnek.
 

 

 

További tavaszi előadásaink:

 

 

 

 

 

 

 

 

A korábbi 2025. évi előadások:

 

Utolsó frissítés:

2025.03.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges