Dr. Hadnagy Albert (1901-1967) a Tolna Megyei Levéltár igazgatója volt 1926 és 1966 között. Kiemelkedő tudományos és szakmai felkészültséggel rendelkezett.
Nagy szerepe volt abban, hogy az MNL Tolna Megyei Levéltára értékes oklevélanyaggal gyarapodott.
Munkájának elismeréséül az MNL Tolna Megyei Levéltára az intézmény volt igazgatóját halálának 50. évfordulója alkalmából javasolja, hogy megkapja Szekszárd város díszpolgári címét.
Kálvinista Róma - hallhatjuk Debrecenről, ahová a Reformáció MNL projekt keretében meghirdetett diákpályázatainkon kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekekkel látogathattunk el 2017. július 17-én.
A Magyar Nemzeti Levéltár egyik célja, hogy a második világháború során szovjet hadifogságba esett magyar katonák kartotékjait megszerezze, feldolgozza és nyilvános adatbázisként az állampolgárok rendelkezésére bocsássa.
Az EHRI Document Blog levéltárosok és történészek közös kísérleti vállalkozása, amely új technológiák és informatikai eszközök segítségével komplex és interaktív módon mutat be levéltári dokumentumokat.
Negyven éve született a Lokomotív GT dala és több mint 120 éve a Telefonhírmondó, valamint a héten tartják a nyár legszebb táncos estéjét, az Anna-bált. Mindez egy néprajzi témájú, 1941-ben elhangzott rádió előadás kézirata kapcsán került egymás mellé.
Tisztelt Kutatóink, Ügyfeleink!
A Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményeiben a kutató- és ügyfélszolgálat nyári zárva tartása egységesen: 2017. augusztus 7 – 2017. augusztus 18.
Ügyfeleinket augusztus 21-én, hétfőn, kutatóinkat augusztus 22-én, kedden várjuk a szokott nyitva tartási rendben.
Szép nyarat kívánunk!
2017-ben a debreceni Régi Városháza is megnyitotta kapuit a Múzeumok Éjszakáján, ahol az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának munkatársai két kiállítással várták a látogatókat.
Értesítjük kedves látogatóinkat, hogy 2017. július 29-én (szombaton) a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Nyomot hagytak - Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállítása egész nap zárva tart. Megértésüket köszönjük!
Joannes Bocatius (Vetschau, 1569. december 25. – Uherský Brod, 1621. október 31.) élete és munkássága mind a mai napig nem csupán a német, hanem a magyarországi prózairodalom történetében is kiemelkedő helyet foglal el.