Így újult meg a szőlőművelés Baranyában a 20. század elejére

Így újult meg a szőlőművelés Baranyában a 20. század elejére

Érdekes évfordulóra lehetünk figyelmesek, ha a régi magyar szőlőművelés irodalmát, dokumentumait tanulmányozzuk.

Pontosan 130 évvel ezelőtt, 1887-ben érte el Baranya vármegye területét a szőlőbirtokosok és munkások legnagyobb réme, a filoxéra (szőlőgyökér tetű). A rovar 1865-ban jelent meg Franciaországban és a század végére gyakorlatilag kiirtotta Európa hagyományos szőlőültetvényeit. Az egyre szélesedő világkereskedelem tette lehetővé, hogy távolabbi vidékekről a helyi viszonyoknak ellenállóbb fajtákat hozzanak be, ezekkel kísérletezzenek. Észak-Amerikából származó szőlővesszőkkel érkezett a szabad szemmel alig látható kártevő is. Amerikában ez a rovar nem okozott kárt, mert az ottani szőlőfajták ellenállóak voltak vele szemben, azonban a másik fajtacsaládhoz tartozó, kevésbé erős kérgű gyökérzettel rendelkező európai fajták védtelenek voltak a kártétellel szemben.

Az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb szőlőiskoláját, a Bécs melletti klosterneuburgit 1872-ben érte el a fertőzés. Két évvel később a magyar földművelésügyi miniszter már megtiltotta innen a vesszők behozatalát az országba, azonban így sem sikerült elejét venni a pusztításnak.

Több helyre került fertőzött vessző az ország területén belül, így Kassára, Mathias János kereskedőhöz is. Innen vásárolta meg Szily László baranyaszentgyörgyi birtokára később telepített vesszőit. Itt – a megyében először – 1881-ben észlelték a fertőzést, és azonnal zárlat alá helyezték, majd kivágták az egész szőlőt. Ezzel sikerült lokalizálni a fertőzést, az egyelőre nem terjedt tovább.

1886 év végén az alispáni jelentés még arról szólt, hogy nincs filoxéra a vármegye területén. A helyzet már a következő évben megváltozott, a járvány 1887-ben ütötte fel a fejét Baranyában. Ekkor 6 települést helyeztek zárlat alá, vagyis tilos volt bármilyen eszközt és szőlővesszőt kivinni ezekből a községekből, amivel a vész tovább terjedhetett, és az eddig ott munkát vállaló szőlőmunkások sem mehettek máshová dolgozni, nehogy áthurcolják más vidékre a rovart. 1888-ban már 33, a következő évben már 68 község került zárlat alá, a megye 309 bortermelő községének 22%-a. A rovar általában sugaras irányban, körkörösen terjed, ám a megyében megfigyelhető egy észak-déli terjedési irány. Legkésőbb a megye déli települései kerültek zárlat alá.

A miniszteri rendeletre 1891–1899 között végzett községvizsgálatok kérdőíve 16. fejezetének 5. kérdőpontja így hangzik: „Mutatkozik-e phylloxera? Mi történik ennek kiirtása dolgában?” Mivel a megye összes községe fel lett mérve, így ebből a forrásból rekonstruálni lehet az összes érintett település esetében, hogy melyik évben pusztultak ki a szőlők. Míg északon már 1887-től jelen van a fertőzés, és 1890 körül már javában irtják, illetve szénkénegezik az ültetvényeket, addig a délebbi településeken, mint pl. Vörösmart, Karancs, vagy akár Harkány, csak ekkor jelentkezik.

A védekezés 5 módja közül – vízzel történő elárasztás, homokra telepítés, szénkénegezés, direkttermők ültetése, ellenálló amerikai alanyra oltás – Baranyában hatékonyan csak az utolsó kettőt lehetett alkalmazni. A professzionális művelésben csak az utolsót. Ezt a szakemberek már korán felismerték, Horváth Géza, az Országos Filoxéra Kísérleti Állomás vezetője így ír 1881-ben: „Az amerikai szőlőfajok […] nagyobb része tudvalevőleg oly silány termést ad, hogy a szőlő elnevezést […] alig érdemli.” A régi fajták amerikai alanyra oltásának szerepe tehát folyamatosan felértékelődött.

Dezső Miklós „vándortanító” (közvetlenül a miniszter alá rendelt szőlészeti-borászati szakközeg, hozzá tartozott Baranya és Somogy vármegyék területe) már 1886-ban, a vész megjelenése előtt sürgette a megyében amerikai szőlőtelepek felállítását. Minden alkalmat megragadott, hogy az oltás fontossága mellett érveljen és arra törekedett, hogy a megyében több telep is létesüljön, mert így amellett, hogy mielőbb megkezdődhet az amerikai alanyok termelése, a gazdák oktatása is hatékonyabbá válik.

A védekezés módozatai azonban nehezen vertek gyökeret a sok esetben erősen a hagyományokhoz ragaszkodó gazdák fejében. A megye területén – egy-két kivételtől eltekintve – csak 1890-től kezdték az amerikai fajták ültetvényeit létrehozni.

A rekonstrukció egyik kulcseleme tehát a szőlőtelep lett, ahol gyökeres és sima amerikai vesszőt lehetett termelni. A megyében a pécsi telep mellett Mohácson, Helesfán (a Baranya vármegye Gazdasági Egyesülete elnökének, Nádossy Kálmánnak a szőlőjében) és Karancson létesültek korai telepek még 1885-ben, tehát előrelátó védekezésre is van példa. A legtöbb ültetvény azonban már a pusztítás mértékét látva jött létre 1890-től. Ekkor már több település határában is megjelent az amerikai szőlő, például Albrecht főherceg villányi és a Márok (ma Gajić, Horvátország) melletti Szent Márton pusztai birtokain összesen 90 000 tő szőlőt telepítettek, de Siklós és Pécsvárad is hozott létre községi telepeket.

1890–1891 a fordulópont az állami szintű védekezésben is, ekkortól válik hangsúlyosabbá az amerikai telepek létrehozása és az oltások támogatása – tehát a rekonstrukció – szemben a széngéneges, vagy egyéb védekezési módokkal. Világossá vált, hogy semmiképpen nem lehet megmenteni a hagyományos szőlőtőkéket, legfeljebb időt lehet nyerni a kártevővel szemben. Az 1890-es években már törvények (1891:I. tc.; 1893:XXIII. tc.; 1894:XII. tc.; 1896:V. tc.) és rendeletek is szólnak az okszerű művelés bevezetésének támogatása érdekében. Aki állami támogatást kapott a rekonstrukcióhoz, annak a modern művelési módok szerint kellett eljárnia a jövőben (pl. mélyen kell a földet forgatni, meghatározott sor és tőketávolságot kell tartani, fajtiszta táblákat kell telepíteni, más növényt a szőlő közé nem szabad ültetni, stb.) A szőlővesszők kereskedelmét is szabályozták, csak jó minőségű, betegségtől mentes vesszőket lehetett kereskedelmi forgalomba hozni.

Megyei szinten is történtek kísérletek a védekezés legfőbb elemének létrehozására, állami és megyei fenntartású telep felállítására, de ezek a kezdeményezések eredmény nélkül maradtak. Csak községi szinten jöttek létre ültetvények, illetve magánszemélyek telepítettek saját szőlőjükbe amerikai alanyokat, direkttermőket.

A megyében nagy hangsúlyt fektettek a gazdák oktatására is. A már említett Dezső Miklós tanár egyik fő feladata a felvilágosítás volt, az amerikai alanyra történő oltás mikéntjének bemutatása és fontosságának hangsúlyozása. Ebből a célból „zöldszőlő oltási tanfolyamokat” szerveztek megyeszerte és a tanfolyamok után versenyt rendeztek, ahol a nevezők kipróbálhatták tudásukat és a legjobbak jutalomban részesülhettek. Jegyzőkönyvben vezették a versenyek menetét és végül a győztesek miniszteri pénzjutalmat kaptak.

Kezdetben nem létezett ismeret arra vonatkozóan, hogy milyen amerikai fajták válnak majd be Baranya talaj- és éghajlati viszonyai közepette, így eleinte a különböző direkttermők (Herbemont, Othello) mellett a Riparia egyes fajtáit (Sauvage, Portalis) telepítették előszeretettel, de kedvelt volt még a York Madeira, a Jacques, vagy a Solonis is. Ezeknek egy része megeredt, más része nem, vagy kevéssé. Pl. Németbóly községi telepén ugyanazon a „fekete kötött” talajon ugyanakkor (1890) telepített Riparia ültetvény állapota „kitűnő”, a Jacquesé „jó”, a Solonisé pedig „rossz”. (Később aztán megkezdődtek az alanynemesítések, aminek a legnagyobb alakja a világhírű szakember, Teleki Zsigmond volt.)

A század utolsó évtizedében tehát kezdetét vette a szőlőművelés megújulása Baranyában. A vármegye fentebb már említett Gazdasági Egyesületének iratanyagában található egy összeírás 1890-ből, amiben szerepelnek az ebben az évben megyeszerte létrehozott telepek, a telepített fajták és az ültetvények állapota is.

A megyében telepített amerikai szőlőültetvények részletes kimutatása, 1890. (Részlet)

Forrás: MNL BaML X.101. Baranya vármegye Gazdasági Egyesületének iratai. 171/1890.

Ezt a dokumentumrészletet választottam a hónap dokumentumának (így a szüret kezdetén) egyrészt azért, mert a keletkezésének évét, 1890-et, több szempontból is vízválasztónak tekinthetjük a hazai szőlőművelés történetében, másrészt jó példája a szőlőművelés megújulásának, mert dokumentálja a baranyai szőlők megmentésének, újratelepítésének egyik legfontosabb lépését, az amerikai ültetvények létrejöttét szűkebb hazánkban.

A szőlők a 20. század elejére megújultak, de lényeges változás volt a megelőző korszakhoz képest, hogy megnőtt az alföldi szőlőterület súlya, a régi hegyvidéki területnek csak mintegy 60%-át telepítették újra. Ezen kívül a legfontosabb, hogy a kényszer hatására a magyar szőlőművelés modernizálódott és megújult. Kosinski Viktor, a pozsonyi szőlészeti és kertészeti iskola igazgatója így írt még 1886-ban: „…meglásd még talán örülni fogsz phylloxeráidnak, melyek akarva, nem akarva kényszerítettek, hogy talán már amúgy is rozoga szőlőid az okszerűség szabályainak megfelelőleg ujra telepítsd…”.

Bősz Attila levéltáros

      MNL BaML

Források:

1891. évi I. tc. (https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6408)

1893. évi XXIII. tc. (https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6506)

1894. évi XXII. tc. (https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6536)

1896. évi V. tc. (https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6622)

Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára:

IV. 410. b. Baranya vármegye alispánjának közigazgatási iratai

IV. 410. q. Baranya vármegye alispánjának iratai. Községvizsgálati jegyzőkönyvek

IV. 402. d. Baranya vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Mezőgazdasági Bizottság iratai

X. 101. Baranya vármegye Gazdasági Egyesületének iratai

Felhasznált irodalom:

Beck Tibor: A filoxéra pusztítása. In.: Rubicon 2003/1-2. szám. (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_filoxera_pusztitasa/)

Csoma Zsigmond: A filoxéra és hatása a Káli-medencében. In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. 733–757. (https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_VESZ_Veszprem17/?pg=756&layout=s)

Kovács András: Adatok a pécsi filoxéravész történetéhez. In.: Baranyai Helytörténetírás. Pécs, 1973. 277–289.

Nagy Imre Gábor: Fejezetek a pécsi szőlő- és borkultúra történetéből 1890-1914. In: Vonyó József (szerk.): Tanulmányok Pécs történetéből 2–3. Pécs, 1996. 81–90.