A Nyitrai Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltára az idén szeptember 8-án érdekes konferenciát és kiállítást rendezett a reformáció évfordulója alkalmából.
A 24. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok nyitó rendezvénye 2017. szeptember 28-án 13 órakor a Megyeháza Bessenyei Nagytermében kezdődik, majd másnap Szlovákiában folytatódik.
Kulturális örökségünk megőrzése érdekében a restaurátorok azon dolgoznak, hogy az eredeti anyagokat, értékeket megmentsék és még hosszú időre megőrizve kutathatóvá, egyúttal kiállíthatóvá tegyék.
Minden István király unokatestvérével, Vazullal kezdődött. A rokon – a vád szerint – merényletet tervezett az uralkodó ellen, ezért megvakítás lett a büntetése. Három fia külországokba menekült. Az egyik fiú Béla volt. Nemrég róla tartott előadást dr. Várady Zoltán Szekszárdon, a Megyei Levéltárban.
Mély megrendüléssel adjuk hírül, hogy néhány hónappal ezelőtt, május 6-án, 87. életévében váratlanul elhunyt Szűcs László, a magyar levéltárügy fáradhatatlan munkása, a Levéltárak Országos Központja, a Levéltári Igazgatóság munkatársa, a Magyar Országos Levéltár egykori főosztályvezetője (1992–1994), a Párttörténeti Intézet Archívumának vezetője (1974–1989), számos forráskiadvány, repertórium értő, nagy tudású szerzője és szerkesztője.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Károlyi József Alapítvány a Károlyi család jeles tagjai, Károlyi Sándor és felesége, Barkóczy Krisztina személye köré épülő konferenciát és kamarakiállítást tart Fehérvárcsurgón 2017. október 4-én.
A Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárával együttműködve írott forrásokon alapuló dolgozatok készítésére hirdet pályázatot Bihar és Hajdú vármegyék, Hajdú-Bihar megye és településeikre vonatkozóan, honismereti-helytörténeti témákban, eddig még nem publikált és más pályázatra (például: OTDK) be nem adott anyaggal.
Punkokról és skinheadekről ritkán lehet patinás, közgyűjteményi környezetben hallani. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Konferencia- és kiállítótermében mégis róluk volt szó. A Levéltári Délutánok rendezvény-sorozat negyedik állomásán Keresztes Csaba Szubkultúrák az 1980-as években címmel tartott előadást 2017. szeptember 28-án.
Az NKA támogatásának köszönhetően jelenhetett meg levéltárunk legújabb kiadványa, Károlyi Sándor és felesége, Barkóczy Krisztina levelezésének 2. kötete.