könyvbörze

V. Középkoros Könyvbörze

magyar

A rendezvény 2014-ben azzal a céllal jött létre, hogy a magyar középkorral foglalkozó kutatók számára legalább egy olyan alkalom legyen évente, amikor megismerkedhetnek az az évi könyvterméssel, így egymás kutatásaival, és személyesen is találkozhatnak. Az elmúlt években nagy sikerű könyvbörzévé alakult a rendezvény.

 

Középkoros könyvbörze a levéltárban

magyar

Immáron negyedik alkalommal rendezték meg a Könyvek a középkorról című eseményt az Országos Levéltár épületében, 2017. december 19-én. A hagyománynak mondható könyvbörze évek óta töretlen sikernek örvend, ezt jól mutatta a köszöntő előtti percekben a könyveket lelkesen böngésző tömeg is.

Könyvek a középkorról

magyar

A rendezvény 2014-ben azzal a céllal jött létre, hogy a magyar középkorral foglalkozó kutatók számára legalább egy olyan alkalom legyen évente, amikor megismerkedhetnek egymás kutatásaival, és személyesen is találkozhatnak. 2015-ben tizenöt kötetet mutattak be, és egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők. A tavalyi rendezvényen már huszonhét könyv került bemutatásra, amelyek között több határon túli kötet is helyet kapott. Idén már harminchét kiadványt ismerhetnek meg az érdeklődők.

Feliratkozás RSS - könyvbörze csatornájára