helytörténet

A helytörténeti bejegyzés második része azoknak szól, akik tovább szeretnék mélyíteni kutatásukat, és azoknak is, akik lakóhelyük történetének csak egy-egy részletére kíváncsiak. A legrégebbi források felkutatása különös örömet szerezhet, emellett – szinte kivétel nélkül – látványos, egyben szórakoztató élménnyel is kecsegtet. Az internet segítségével különösebb időráfordítás nélkül, pillanatok alatt visszajuthatunk szeretett városunk, községünk korai történetébe.

Meghívó decemberi Levéltári estékre

magyar

1954 tavaszán a szolnoki irodalmi hagyományok iránti tisztelete indította a könyvtár vezetőit arra, hogy Verseghy Ferenc tudós-költőt válasszák névadójukká. Abban az évben jött létre a névadó kultuszát és a megye helytörténeti értékeit őrző különgyűjtemény. Az elmúlt hat évtized alatt az intézmény töretlenül őrzi a megye kulturális értékeit, és folyamatosan megújulva szolgálja a

Ad astra per aspera

magyar

Az Ad astra per aspera: Helytörténeti kutatások és kutatóműhelyek program, amely főcímét kölcsönözte ennek az írásnak, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban talált állandó szállásra. Ez az április végén indult előadássorozat rendelkezik a tőle elvárható tudományos alapokkal, hátterében pedig észlelhető a törekvés a tudomány támogatására. Önálló kutatók és műhelyközösségek új eredményeinek kívánja biztosítani a maga mint nyílt fórum által adható legszélesebb nyilvánosságot.

Szegedi József: Életképek a lakótelep négy évtizedéből (helytörténeti előadás)

Helytörténeti előadássorozat - májusi előadások

Pest megye helytörténeti bibliográfiája (1975-1990)

magyar
Örömmel értesítjük tisztelt kutatóinkat, hogy elkészült Pest megye helytörténeti bibliográfiájának újabb fejezete, mely az 1975 és 1990 között megjelent műveket dolgozza fel.
A kiadványt összeállította: Aradi Ilona könyvtáros
Elérhető: honlapunkon, a Adatbázisok/Helytörténeti bibliográfia menüpontban!

Oldalak

Feliratkozás RSS - helytörténet csatornájára