Co:Op

A CO:OP projekt keretén belül a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) munkatársai számára lehetőség nyílt külföldi kollégái munkakörülményeit és tapasztalatait is megismerni, Madridtól Helsinkiig, Visbytől Nápolyig, Tartutól St. Pöltenig. Mivel nem biztos, hogy az itthon kutatóknak külhoni levéltárral is van ismeretségük, úgy gondoltuk, érdeklődésre tarthat számot olvasóink között a talján levéltári túránk. Így hát elkalauzoljuk Önöket Nápolyba, ám nem csak egy este erejéig.

„Kalandok a levéltárban”

magyar
A Magyar Nemzeti Levéltár „Kalandok a levéltárban” címmel iskolai levéltári programot hirdetett 2017 nyarán. A program célja az volt, hogy a közoktatásban részt vevő gyerekek megismerkedjenek a levéltárral mint intézménnyel és az itt folyó szakmai munkával, vagyis megtudják, miért hívják a levéltárat memóriaintézménynek.

Kalandok a Levéltárban – Fesztivál

magyar

A levéltári látogatás után a csapatok egy 5-7 perces, szabadon választott témájú és műfajú kisfilmet készítettek, amely a levéltári foglalkozások során megtapasztalt élményeikről szólnak, vagy amelyet az ott elhangzottak alapján maguk találtak ki. A diákok a rövidfilmen keresztül visszajelzést adtak a levéltárnak arról, hogy mit és hogyan ismertek meg az ott folyó munkából.

Aktakaland 5. blogtalálkozó: a hungarikakutatás

magyar
Ötödik találkozónkat egy kevéssé ismert témában tartjuk meg. Hungarikakutatás régóta zajlik, mégsem teljesen közismert a kutatók között az anyag sokszínűsége és értékessége. Milyen határon túli kutatási lehetőségei vannak az e téma iránt érdeklődőknek? Hogyan lehet ezeket a forrásokat jól felhasználni? Mire kell figyelni a hungarikapályázatok benyújtásánál?

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 5. blogtalálkozóját egy kevéssé ismert témáról, a hungarikakutatásról rendezi meg december 6-án a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt keretében.

Tovább

 
Ötödik találkozónkat egy kevéssé ismert témában tartjuk meg. Hungarikakutatás régóta zajlik, mégsem teljesen közismert a kutatók között az anyag sokszínűsége és értékessége. Milyen határon túli kutatási lehetőségei vannak az e téma iránt érdeklődőknek? Hogyan lehet ezeket a forrásokat jól felhasználni? Mire kell figyelni a hungarikapályázatok benyújtásánál?
A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Somogy Megyei Levéltára a projekt keretében szakmai találkozót szervez 2017.
A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Nógrád Megyei Levéltára  tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Reformáció MNL projekt keretében megvalósuló REFORMÁCIÓ NÓGRÁDBAN című nemzetközi konferenciára
Időpont: 2017. október 19.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Co:Op csatornájára