Kádár-korszak és rendszerváltás

 
Kedves Látogató!
A virtuális séta kronológiailag utolsó állomásához értünk, ahol a Kádár-korszak és a rendszerváltás időszakának – természetesen elsősorban Pest megyét, vagy Pest megyét is érintő – jellemző eseményei, meghatározó történései elevenednek meg a bemutatott iratok és képek segítségével.
 
A kiállítás képei három téma köré csoportosulnak. Az elsőben a Kádár-korszak kerül terítékre, annak elsősorban gazdasági, közéleti vonatkozásai. A második algaléria még mindig ugyanitt időzik, de kicsit más aspektusból, a rendszerre oly jellemző mozgalmi életet megidézve. Végül a harmadik, a rendszerváltást taglaló rész két meghatározója az 1989-es év, valamint az 1990-es, tavaszi országgyűlési választások. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az 1989-es események bemutatására elsősorban az állampárt szemszögéből kerülhetett sor, vagyis, hogy az MSZMP megyei vezetői hogyan élték meg és látták a változásokat, ezen belül is a formálódó ellenzéket és saját pártjuk megújításának lehetőségeit.
 
Tartalmas szórakozást kívánunk minden érdeklődő látogatónak!
 
 
A galériát összeállította: Tóth Judit