VIII. Hétköznapi hősök

A kolerajárvány 1831. évi időszakában is éltek hétköznapi hősök, akik csendben tették a dolgukat. Ápoltak, segítettek vagy éppen anyagi természetű támogatást biztosítottak.

A kisegítő személyzet kulcsfontosságát bizonyítja egy gönyűi eset. Amikor a településre kirendelt orvos megbetegedett, egy borbélylegényt neveztek ki Gönyűre, aki becsületes hozzáállásával nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a lakosságnak. A helyiek amúgy is különleges bánásmódban részesültek, hiszen a gönyűi biztos, Kelemen János nemcsak a felügyelői tevékenységét látta el maximális odaadással a település határában, hanem a betegek ápolásában is részt vett. Felkereste, vigasztalta őket és a gyógyítás módjára javaslatokat tett, „sőt még tulajdon kezével is őket ápolgatja…nem minden siker nélkül”. Tevékenységét a főszolgabíró nagyra értékelte és kérte a választmányt, hogy a gönyűi vendégfogadóban egy szobát biztosítsanak számára. A választottság támogatta a felterjesztést és megbízták Kelemen Jánost a gönyűi, valamint a szentiváni lakosság okításával, bátorításával; a felvigyázást pedig a helyi jegyzőre bízták.

A járványos időszak egyik súlyos következménye a pénzhiány volt. Az emberek életkörülményei egyre ínségesebbé váltak és a néptől nem tudták begyűjteni az adót, a megyei pénztár kiürült. A folyamatos működés feltételeit viszont biztosítani kellett, emiatt Győr vármegye elöljárói magánemberektől kértek támogatást. Elsőként a Révfaluban élő Horváth János, illetve neje, Sikor Anna kölcsönözött jelentősebb összeget a megye számára