Erasmus+ program Budapesten a nemzetközi genealógiai jó gyakorlatok megismeréséért

2026.06.08.
A Magyar Nemzeti Levéltár 2026. június 16-án és 17-én nemzetközi jelentőségű szakmai programnak ad otthont. Magyarországon első alkalommal valósul meg olyan program, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar családtörténet-kutatók, levéltári szakemberek, valamint a genealógia iránt érdeklődők a meghívott szakértők révén közvetlen betekintést nyerjenek a nemzetközi genealógiai gyakorlatokba és azok módszertani hátterébe. A rendezvényre Ausztriából, Görögországból, Spanyolországból, Szlovéniából és Szlovákiából érkeznek elismert szakemberek, akik tapasztalataikkal és bevált gyakorlataikkal gazdagítják a szakmai párbeszédet.

A családtörténeti kutatás egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a levéltárak társadalmi beágyazottságának erősítésében. Az egyének és közösségek múltjukhoz való kapcsolása hozzájárul a levéltári örökség láthatóságának növeléséhez, valamint ösztönzi a levéltári gyűjtemények és szolgáltatások szélesebb körű használatát.

A résztvevők előadásokon és szakmai eszmecseréken keresztül ismerkedhetnek a határokon átívelő genealógiai forrásokkal, levéltári szolgáltatásokkal, oktatási programokkal és közönségkapcsolati tevékenységekkel. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a folyamatosan fejlődő európai genealógiai világot a magyar közönséghez, miközben erősíti a nemzetközi szakmai kapcsolatrendszereket és a tudásmegosztást.

A program első napja nyilvános, ezért a Magyar Nemzeti Levéltár szeretettel vár minden érdeklődőt, aki szeretne betekintést nyerni a bevált nemzetközi genealógiai gyakorlatokba és azok módszertani hátterébe, valamint meghallgatni a meghívott szakértők előadásait. A második napon zártkörű szakmai műhelymunka keretében a magyar levéltárosok mutatják be saját eredményeiket és fejlesztéseiket a meghívott külföldi szakértőknek.

A program szorosan illeszkedik az Erasmus+ felnőtt tanulási szektor célkitűzéseihez, mivel elősegíti a nemzetközi együttműködést, a szakmai mobilitást, a tudástranszfert és az élethosszig tartó tanulást a levéltári és kulturális örökségi területen.

Az előadások és szakmai beszélgetések angol nyelven zajlanak, ami elősegíti a nemzetközi szakmai közösségbe való bekapcsolódást, valamint hozzájárul a résztvevők szakmai idegennyelvi és kommunikációs készségeinek fejlődéséhez. A program kiemelt célja, hogy párbeszéd alakuljon ki az európai szakemberek, a magyar kutatók és a családtörténet iránt érdeklődő szélesebb közönség között.

A rendezvény első napján elhangzó előadásokról videófelvétel készül, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár YouTube-csatornáján tesz közzé. Ez hosszú távon is biztosítja a program hozzáférhetőségét és fenntarthatóságát, valamint értékes oktatási erőforrást jelent az önálló kutatók, felnőtt tanulók és jövőbeli szakemberek számára is.

A rendezvényre az alábbi link segítségével regisztrálhatnak.


Projektazonosító: 2025-2-HU01-KA122-ADU-000384514
Projekt címe: Mobilitási program megvalósítása a Magyar Nemzeti Levéltárban
Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

 

Csatolt állományok: 

Utolsó frissítés:

2026.06.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges