Haynau, a fejgörcsök embere
A szabadságharc leverése után Ferenc József nem tekintette Magyarországot alkotmánnyal rendelkező királyságának. Miután a Függetlenségi Nyilatkozatban Kossuthék kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, a trónfosztott király úgy vélte, az ország eljátszotta alkotmányos jogait. (Ne felejtsük el, Ferenc Józsefet V. Ferdinánd lemondása után nem koronázták magyar királlyá!) Magyarország önálló államiságát elvesztette, a Habsburg birodalom tartományává vált. Miután óriási területű volt, igazgatását, a birodalomba való betagosítását a hatalmas terület feldarabolásával is meg akarták könnyíteni. A '48-as törvényekben kimondott uniót Erdéllyel megszüntették, a határőrvidéket kivonták a magyar közigazgatás alól, a déli részeket Szerb Vajdaság és Temesi Bánság néven elcsatolták, a megmaradt országot öt kerületre osztották. A leszerelt honvédeket besorozták az osztrák hadseregbe, sokakat bebörtönöztek, rendőrségi megfigyelés alá helyeztek, vagy házi őrizetbe kerültek, a hivatalos nyelv a német lett. Az országot nem csupán az elszenvedett vereség, hanem az itáliai rémtetteiről „bresciai hiéná”-nak nevezett Haynau táborszernagy kegyetlen megtorlása, az aradi 13 kivégzése is sokkolta, és kétségbeesett dermedtségbe burkolta. Az aradi vértanúk, és a törvényesen, a király által kinevezett Batthyány miniszterelnök kivégzése Európa-szerte olyan óriási felháborodást keltett, hogy Haynaut még 1849 végén visszahívták Magyarországról. Az osztrák törvények bevezetése, az osztrák mintájú közigazgatás kiépítése 1851–1853 között szilárdult meg. |
Azt azonban tudnunk kell, hogy az 1850-es éveket nem lehet egyértelműen olyan negatívan értékelni, ahogyan azt a tankönyvekben leírják. A polgári átalakulást nem lehetett meg nem történtté tenni. Ferenc József rendeleteivel megnyitotta az utat az iparfejlődés előtt, a pénz- és hitelélet élénkítése, az oktatási rendszer modernizálása, a Deák Ferenc által igazságügy miniszterként kidolgozott polgári törvénykönyv bevezetése, az úrbéri viszonyok rendezése, a vasút-, és útépítés óriási mértékű megindulása, a postarendszer kiépítése és modernizálása, egyház és állam viszonyának rendezése mind-mind ehhez a korszakhoz köthető, és előkészíti a kiegyezés után meginduló gazdasági és társadalmi fejlődést.
Maga Julius Haynau táborszernagy is ellentmondásos figura. 1786. október 4-én a hesseni tartománygróf és egy zsidó patikuslány törvénytelen fiaként látta meg a napvilágot. Apja azonban elismerte őt fiának, s így örökölhette a nevet, és az ezzel járó előjogokat is. Fiatal korában a Habsburgok hadseregében indult katonai pályája. A napóleoni háborúk idején tűnt ki tehetségével, 1848-ban már tábornok volt, és a Habsburgok észak-itáliai tartományaiban állomásozott. Miután az 1849. március 31-én Bresciában kitört lázadást vérbe fojtotta, kiérdemelte a „bresciai hiéna” csúfnevet. A „fejgörcsök embere” ezután érkezett Magyarországra, ahol sikeresen leverte a magyar szabadságharcot is.
1850-ben Ferenc József nyugdíjazta, ekkor 400 ezer gulden jutalmat is kapott, s ebből Szatmár megyében vásárolt magának birtokot Nagygécen, ott telepedett le, és ott élt haláláig, 1853. március 14-ig.
A rokkant-alapítványok – köztük a Haynau-alapítvány – ügyeinek kezelésére létrehozott bizottság programja
Abszolutizmuskori Levéltár – K. K. Statthalterei für Ungarn – Általános iratok (D 55) – 1850:24451
Haynau Ausztrián kívül máshol sem volt népszerű: Angliában megverték, később ugyanígy Brüsszelben is, Párizsból alig tudott elmenekülni. Érdekes adalék, hogy éppen abban az országban talált nyugalmat élete utolsó éveiben, ahol a legjobban gyűlölték.
Egy humanitárius célzatú pénzügyi művelettel is tarkította hírhedt magyarországi tevékenységét. 1849. december 10-én (még ekkor hivatalában volt) létrehozta a róla elnevezett „Haynau-alapítványt”, melynek célja a cs. kir. és honvédsereg háborúban megcsonkult, legénységi állományú tagjainak támogatása. Az alapítvány felét a cs. kir. sereg, másik felét a honvédsereg tagjainak szánta. Kezdő tőkének Pest német lakosaitól 9 055 pengőt, 17 és fél krajcárt, valamint 4 aranyat gyűjtött össze. Az alapítvány alapszabálya szerint a támogatások folyósítását 1850. július 1-jétől kezdték meg. A támogatások – a rokkantság mértékétől függően – napi 20, 14 vagy 10 krajcárból álltak. Ha a cs. kir. hadsereg rokkantjai elfogynának, a nekik fenntartott helyekre is volt honvédeket lehetett felvenni.
Az alapítvány 1871-ig működött, teljes iratanyaga ma a Hadtörténeti Intézetben kutatható.
Iratfotó: Czikkelyné Nagy Erika
Új hozzászólás