Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei - könyvbemutató a hódmezővásárhelyi levéltárban

2025.03.03.

Február 14-én, 17 órai kezdettel került bemutatásra Kovács István Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei című kötete. A bemutatón – a szakadó eső ellenére – szép számú közönség gyűlt össze. A szerző az Eötvös József Szakközépiskola (a korábbi Frankel) nyugalmazott tanára, és szülővárosa történelmével már a hetvenes évek eleje óta foglalkozik. Először az Ismered-e Vásárhelyt? című, évenként tartott középiskolai helytörténeti vetélkedőket szervezte, majd bekapcsolódott a helytörténeti kutatásba is: mindhárom új várostörténeti kötetünk társszerzője, a másodiknak – állandó munkatársaival, Kruzslicz István Gáborral és Szigeti Jánossal együtt – társszerkesztője. Ebben a könyvében igyekezett számbavenni és ahol lehetett, illusztrálni a helyneveket: utcák, terek esetében például művészi utcanévtáblákkal, épületeknél pedig magáról az érintett házról készült fotóval.


Kovács István és Presztóczki Zoltán köszönti a vendégeket és a bemutató "főszereplőjének" címlapja


A kötetbemutató hallgatóságának egy része

Kovács István munkásságában példaértéket jelent, hogy összegző adatbázisokat is készít. Folyamatosan gyűjti a Hódmezővásárhelyhez köthető, már nem élő jeles személyek adatait, és erről adatbázis mellett tíz évvel ezelőtt egy kötet is megjelent, Hódmezővásárhelyi életrajzi kalauz címmel. Ugyancsak adatbázisban rendszerezi a városhoz és „szélös határához” kötődő eseményeket, dátumokat. Kovács István gyűjtése nem szelektív, hanem teljességre törekvő: igyekszik minden olyan múltbeli – legyen az országos vagy lokális jelentőségű – eseményt felkutatni, amely valahogy kötődik Vásárhelyhez.

A helynevekről szóló kötetnél talán a legnehezebb feladat a teljességre törekedni, mert mindig keletkeznek újabb területi elnevezések, sőt minden utca, tér, továbbá házszámmal ellátott lakó- és középület is helynévnek tekinthető. Mindez az élet rendjébe illeszkedik, mint ahogy a már nem élő jeles vásárhelyiek számának gyarapodása, vagy a városhoz kapcsolódó nevezetes dátumok növekedése is.

A bemutató során a könyv lektora, Presztóczki Zoltán beszélgetett a szerzővel. Kovács István először definiálta a helynév fogalmát, megemlítette, hogy a helynevek változásait milyen tényezők motiválták. Utána önéletrajzzal egybekötött virtuális séta, ha úgy tetszik: időutazás következett: tanár úr „bejárta” a közönséggel együtt azokat a városi helyszíneket, amelyek életének egy-egy szakaszához kötődtek, például a Lázár utca 18. sz. alatti házat, ahol gyermekkorában élt, az akkoriban épp nem református Bethlen Gábor Gimnáziumot, ahol elköteleződött a tanítás irányába, vagy éppen a levéltárat, amelyet a kilencvenes-kétezres években második otthonának tekintett, mert számtalan várostörténeti kiadványt itt öntöttek végső formába szerző- és szerkesztőtársaival.

A kötet eddigi legfiatalabb olvasója a 9 éves Gila Barnabás, aki saját bevallása szerint nem tudja letenni a kötetet, mert szeretné megtudni, hogy melyek és hol voltak az egykori nevezetes helyszínek, és például hol találhatók ma a városban szobrok és egyéb emlékművek.

A rendezvény előtt és után Kovács István dedikálta a vendégek részére a köteteket. A bemutató kötetlen beszélgetéssel zárult. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy a bemutatott kiadvány hiánypótló, mert igyekszik választ adni azokra a kérdésekre, amelyek a helynevekkel kapcsolatban megfogalmazódik minden érdeklődőben.

 

Képek: Kmetykóné Baráth Ildikó
Szöveg: Presztóczki Zoltán

Utolsó frissítés:

2025.03.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges