Egy falusi plébános hagyatéka
- További információ Egy falusi plébános hagyatéka tartalommal kapcsolatosan
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megkezdődött "Bevezetés a családkutatás rejtelmeibe" című tanfolyamunk második sorozata. A négy alkalomból álló módszertani és gyakorlati képzés első foglalkozását Ruzsa Éva igazgatóhelyettes-asszony nyitotta meg. Az érdeklődők előbb általános genealógiai bevezetőt hallgathattak meg Hecker Henrietta előadásában, majd a kutatás során használható elektronikus és nyomtatott segédleteket ismertette Asztalos Zoltán. Programunk 2019. május 15-én folytatódik, amikor is az anyakönyvi kutatás gyakorlata és technikája kerül terítékre!
Intézményünk korábbi munkatársnőjének kiállítására szóló meghívó.


2019. február 19-én szakmai napot tartott levéltárunk. A programban két kiállítás megtekintése szerepelt. Előbb a Baka Múzeumba vezetett utunk, ahol Tálosi Zoltán a múzeum egyik vezetője kalauzolt bennünket az I. és II. világháború Tolna megyei kötődésű tárgyi emlékei között.
Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy levéltárunk kutató-, illetve ügyfélszolgálatának nyitvatartása a december havi áthelyezett munkanapok miatt az alábbiak szerint alakul:
December 01. szombat:
Pénteki munkarend, kutató-, és ügyfélszolgálatunk 8:00 – 12:30 között áll rendelkezésükre
December 15. szombat:
Pénteki munkarend, kutató-, és ügyfélszolgálatunk 8:00 – 12:30 között áll rendelkezésükre
December 20. csütörtök 14 órától december 31-ig a kutatóterem zárva tart.