MNL Tolna Megyei Levéltára

A tolnai hadosztály a Don-kanyarban

magyar

A kötet azon második világháborús csapattörténetek közé tartozik, melyek 2001-től szinte folyamatosan jelennek meg vidéken és a fővárosban egyaránt.

Alapjában véve egy sajátos összeállítású forráskiadvány, amelyben a tragikus sorsú magyar 2. hadsereg szekszárdi 12. könnyű hadosztályának 1942-43. évi keleti hadszíntéri tevékenysége követhető nyomon.

Levéltárosok számoltak be '56 történéseiről

magyar

A „Hétköznapok 1956-ban” címet viselő konferencián a megjelenteket dr. Várady Zoltán levéltár-igazgató és dr. Horváth Béla dékán köszöntötte. A szimpóziumot dr. Szabó Csaba, az MLN általános főigazgató-helyettese nyitotta meg. Az előadások sorában a Fejér Megyei Levéltár főlevéltárosa, dr. Czetz Balázs „Ígéretekből nem lesz demokrácia”, avagy Fejér megye politikai, gazdasági, társadalmi viszonyai a Rákosi-korszakban címmel volt az első. Somogy megye forradalmi eseményeiről dr.

Levéltárunk új szerzeménye

magyar

A Dunai Svábok Családkutató Egyesülete (Arbeitskreis donauschwäbischer Familienforscher e. V., AKdFF) képviseletében Dr. Günther Junkers elnök úr levéltárunknak ajándékozott Kéty községre vonatkozó, 1772 és 1882 között keletkezett, 0,15 iratfolyóméter terjedelmű német nyelvű iratokat. A dokumentumok többsége a német származású evangélikus lakosság házassági szerződése, de töredékesen találhatók még végrendeletek és a templom építésével kapcsolatos szerződések is.

Az iratok elhelyezésre kerültek Kéty község levéltárunkban őrzött irataiban.

 

Oldalak

Feliratkozás RSS - MNL Tolna Megyei Levéltára csatornájára