Rendezvények

2018.07.13.
Az elmúlt évtized egyik legnagyobb szabású kiállításmegnyitójának adott otthont a Magyar Nemzeti Levéltár. A Kik vagyunk? című tárlat megnyitóján számos nemzetiségi szószóló, különböző nemzetiségi önkormányzatok és nagykövetségek munkatársai, valamint a sajtó is szép számban megjelent. A kiállítást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ajánlotta a kultúra és a nemzeti múlt iránt érdeklődő nagyközönség figyelmébe. Az eseményt a Mátyás-templomban a Szentegyházi Gyermekfilharmónia gálakoncertje zárta.
2018.07.03.
2018. július 12-én a nagyközönség előtt is megnyílik a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának legújabb kiállítása. A „Kik vagyunk? – Magyarországi nemzetiségek” történelmi dokumentumok, fotók, tárgyak és mozgóképek segítségével mutatja be közös múltunkat, az együttélés felemelő és árnyékos pillanatait.
2018.06.29.
2018. június 27-én került sor Deák Ágnes Suttogások és hallgatások című könyvének bemutatójára a levéltár Bécsi kapu téri épületének lovagtermében.
2018.06.28.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és az Újkor.hu közös rendezvénysorozata idén eddig két alkalommal várta a történelem iránt érdeklődőket a Bécsi kapu térre. Május 10-én a kora újkori magyarországi önkormányzatiságról volt szó, június 21-én pedig a „magyar Švejk”, azaz Lowetinszky János József nyomába eredtünk.
2018.06.25.
Idén is változatos programokkal és több kiállítással vártuk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában Bécsi kapu téri épületébe betérő látogatóit a Múzeumok Éjszakája alkalmával. Ezen az estén több mint 1400 ember döntött úgy, hogy a levéltárat választja a számtalan, éjjel is nyitva tartó kulturális intézmény közül.
2018.06.15.
2018. június 8-án került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Nyomot Hagytak / Évszázadok – Személyiségek – Aláírások című kiállítás finisszázsára.
2018.06.15.
Sok szeretettel várunk mindenkit Deák Ágnes Suttogások és hallgatások. Sajtó és sajtópolitika Magyarországon 1861-1867 című könyvének bemutatójára.
2018.06.15.
Új területen jelent meg idén a Magyar Nemzeti Levéltár. Első alkalommal vettünk részt az Ünnepi Könyvhéten, amelyen a legfrissebb kiadványainkkal, valamint egy könyvbemutatóval vártuk az érdeklődőket.
2018.06.14.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár „Levéltári délutánok” című rendezvény-sorozatának nyolcadik állomására! Lowetinszky János József (1866-1935) fél évszázadon vezetett, 40 kötetben megmaradt naplója a magyar társadalomtörténet legbecsesebb forrásai közé tartozik. Ki volt ez a naplóíró budapesti kisember? Mi jellemzi ezt a páratlan részletességű és struktúrájú naplót? Milyen módja lehetnek ezen korpusz gondozásának, illetve feldolgozásának?
Levéltár-pedagógiai workshop | Archives pedagogy workshop
2018.06.11.
A Magyar Nemzeti Levéltár 2018. június 12-én az MNL Pest Megyei Levéltárában a megyei tagintézményekben dolgozó kollégák számára levéltár-pedagógiai képzést tart. A rendezvényen nagy hangsúlyt helyezünk az intézmények és kollégák közötti információ- és tudásátadásra, valamint a szakmai diskurzusra.

Oldalak