Múzeumok Éjszakája 2019

Szerző: Miklós Dániel
2019.06.26.
Idén június 22-én rendezték a Múzeumok Éjszakáját, amely rendezvénynek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára mondhatni már állandó résztvevője. A zivataros időjárás ellenére szombaton mégis 1150 látogató döntött úgy, hogy intézményünk programjait választja a Múzeumok Éjszakáján.

Az idei Múzeumok Éjszakáján a levéltár raktársétával, épületvezetéssel, valamint kézműves foglalkozásokkal várta az érdeklődőket. A programok mellett megtekinthető volt a Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című  állandó kiállítás, továbbá munkatársaink a Lovagteremben könyvtárunk ritkaságait mutatták be a látogatóknak.

Fotók: Lantos Zsuzsanna MNL

Intézményünk délután négytől egészen éjfélig fél órás időközönként vezetett raktársétákkal várta a vendégeket, amelyek főként a történelmi korok utazásait, illetve mágikus eseményeket, társaságokat idéztek meg. A látogatók a levéltáros szakemberek által bemutatott iratok révén testközelbe kerülhettek a kérdéses korszakkal, és szereplőkkel. A raktárlátogatások népszerűségét mutatja, hogy még az este tizenegy óra utáni időpontokra is sokan jelentkeztek.

Fotók: Lantos Zsuzsanna MNL

Szintén nagy népszerűségnek örvendett az épületvezetés, ahol munkatársaink és önkénteseink a gyakran negyvenfős csoportoknak mutatták be a levéltárnak otthont adó Bécsi Kapu téri épület történetét. Hagyományteremtő céllal a séták a hátsó kertből indultak, ahol a vezetés megkezdése előtt korabeli felvételeket mutattunk be az épületről az érdeklődők számára. Sajnos a fővárosra az este folyamán lecsapó vihar miatt a vetítést nem tudtuk folytatni, azonban az épületbejárásra még az eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak a rendezvény későbbi időszakában, amely ekkor már a földszinti előtérben indult.
Az este folyamán a harmadik emeleten nemcsak a fiatalabb vendégeink, hanem az idősebb korosztály is kipróbálta magát levéltárpedagógiai és kézműves foglalkozásainkon. Szintén vonzották a látogatókat a kiállításaink, de akadtak olyan betérők is, akik önállóan fedezték fel az épületet, és időközben kedvet kapva álltak meg programjainknál.
Vendégeinknek köszönjük az érdeklődést, amelynek lendülete az esős idő ellenére is kitartott. Reméljük, hogy a jövő évi Múzeumok Éjszakáján még többen lesznek kíváncsiak a programjainkra.

 


Fotók: Lantos Zsuzsanna MNL


 

Utolsó frissítés:

2019.08.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges