MNL Intézményi hírek

A Magyar Nemzeti Levéltár online tartalmai
2020.04.09.
A hazánkat is érintő koronavírus járvány következtében kialakult rendkívüli helyzet miatt a Magyar Nemzeti Levéltár 2020. március 12. óta határozatlan ideig zárva tart. Számos digitális fejlesztésünknek köszönhetően azonban nincs akadálya, hogy otthona kényelméből továbbra is igénybe vegye szolgáltatásainkat. Válogasson igényei szerint online megoldásaink közül!
Elérhetők a közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó digitális levéltári szolgáltatások
2020.04.01.
2020. március 31-én lezárult a Magyar Nemzeti Levéltár „Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése” elnevezésű projekt megvalósítása. Az intézmény a Közigazgatás -és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) keretében a program megvalósítására 2,612 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott.
2019.12.06.
2019. december 4-én negyedik alkalommal adták át a „Pro Archivo Nationali” díjat, amelyet Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár korábbi főigazgatója alapított, 2016-ban. Az elismerést a levéltár azon munkatársai kapják, akik szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, elősegítik annak fejlődését, illetve a szervezet integrációját.
2019.11.11.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelkedő munkájuk elismeréseként a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára igazgatójának, Szendiné dr. Orvos Erzsébetnek, valamint az intézmény főlevéltárosának, Kovács Ilonának.
2019.11.05.
A Magyar Nemzeti Levéltár és az Orosz Állami Hadilevéltár (RGVA) 2019. április 8-án a Magyar–Orosz Kormányközi Levéltári Együttműködési Bizottság 2019. évi munkatervének megfelelően egyezményt kötött az Orosz Állami Hadilevéltárban őrzött, a második világháború idején a Vörös Hadsereg által foglyul ejtett és ezt követően a Szovjetunióban hadifogolyként nyilvántartott magyar nemzetiségű személyek úgynevezett nyilvántartó kartonjainak vagy törzslapjainak (oroszul: учётная карточка) digitalizálásáról és a digitális másolatok átadásáról a Magyar Nemzeti Levéltár őrizetébe.
2019.10.29.
Október 15–16-án Szolnokon tartotta soros, immáron nyolcadik ülését a Magyar–Orosz Levéltári Együttműködési Bizottság. Az eseményre, és az azt kísérő szakmai programokra Andrej Juraszovval, a Föderációs Levéltári Ügynökség (Roszarhiv) helyettes vezetőjének vezetésével hatfős orosz levéltári delegáció érkezett Magyarországra.
2019.08.30.
A Magyar Nemzeti Levéltár 2019. szeptember 1-én vizuális arculatváltáson esett át. Az új profil a tervezői szándék szerint a történelmi múlt és a levéltárszakma digitális jövőjének jegyeit egyesíti: egyszerre fejezi ki az ország legnagyobb és legrégebbi közgyűjteményét megillető státuszt, miközben egy 21. századi modern, szolgáltató intézmény képét sugározza. Az arculatváltás stratégiai célja, hogy egy új, karakteres márka segítségével szólítsa meg a digitáliskultúra-fogyasztó réteget, mélyítve ezzel az intézmény társadalmi beágyazottságát.
2019.07.19.
2019. július 12-én az EMMI kulturális államtitkára jóváhagyta dr. Germuska Pál kinevezését, aki július 15-től az MNL új országos levéltári főigazgató-helyettese.
2019.04.09.
2019. április 4-én együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Színház. A megállapodás keretében a Levéltár kapcsolódó dokumentumaival és iratanyagával segíti a Nemzeti Színház történetének feldolgozását, bemutatását.
2019.03.19.
A Magyar Levéltárosok Egyesülete által minden évben kiosztásra kerül az "Év Levéltári Kiadványa" díj. A "Levéltári adatbázisok online hozzáféréssel" kategóriában idén a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága "Párt-Állam-Párt" című közös adatbázisa ért el első helyezést.

Oldalak