A hét dokumentuma

GÁRDONYI-EMLÉKÉV
2013.11.19.
A fenti jelzőt a későbbi korok Gárdonyi Géza édesapjának nevéhez kapcsolták, aki 1848-ban Pesten az önvédelmi harc támogatására saját költségén hadi üzemet hozott létre.
2013.11.07.
A magyar ló mindig keresett fajta volt Európa-szerte. A lótenyésztés és nemesítés elősegítésére alapította 1857-ben Ferenc József az úgynevezett Császár-díjat.
2013.11.06.
A Magyar Országos Levéltár a hagyományos iratok mellett számos olyan dokumentumot is őriz, melynek hordozója nem papír vagy pergamen. Ezen a héten a Helytartótanácsi Levéltár egyik acél magasnyomó dúcát mutatjuk be, amely kísérleti tűzoltóruhákat ábrázol 1833-ból.
2013.11.06.
A testőrgárda az Esterházy család személy- és vagyonvédelmét, nem utolsósorban hatalmi reprezentációját volt hivatva szolgálni.
KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNET
2013.11.04.
2013. november 5-én a közigazgatás-történeti műhelykonferencia mellett az érdeklődők megtekinthetik azt a kamarakiállítást is, amely 18. században kiadott sematizmusokat, tiszticímtárakat mutat be.
2013.10.31.
Magyarországon II. József kora óta készülnek minősítések az állami szolgálatban lévőkről, köztisztviselőkről. Mire voltak jók ezek a minősítések és mit tudhatunk meg belőlük?
2013.10.29.
Idén 900 éves a Magyar Országos Levéltár legrégibb eredetiben fönnmaradt oklevele, Kálmán király veszprémvölgyi kiváltságlevele, melyet a nagyközönség 2009. szeptember 7-től láthat a Magyar Nemzeti Múzeumban.
2013.10.24.
1956-ban a forradalom előzményeként már érezhető volt a társadalmi elégedetlenkedés. Egyik jeleként (ugyan névtelenül) diáktiltakozás született az orosz nyelv kötelező érvényű oktatása ellen.
2013.10.17.
Időnként futótűzként járja be egy-egy hír a világot, hogy egy halottnak hitt ember újra életre kel. Nyilván így volt ez a múltban is. Az is nem egyszer megtörténhetett, hogy a halottnak hitt embert el is temették, aki így szörnyű kínok közt lelte a mélyben halálát.
2013.10.15.
Rózsa Sándor nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit. A népi emlékezet és a művészi feldolgozás azonban gyakran távol áll a valóságtól, a romantikus kép mögött ridegebb tények húzódnak meg.

Oldalak