Vízkereszt - kiket a városi polgárság vezetőknek akart
A 15. századtól a 17. század utolsó harmadáig a Magyar Királyság szabad királyi városainak polgárjoggal rendelkező tagjai önállóan, minden beavatkozás nélkül választották meg saját vezetőiket és vezető testületeiket. 1672-től - az osztrák tartományokhoz és az európai államokhoz hasonlóan - a városi tisztújításokat azonban már az állam ellenőrzése és befolyása alatt tartották meg. Ekkortól az uralkodó által kirendelt és kijelölt ún. választási biztosok jelentek meg a városokban, akik az uralkodó személyét képviselték.
De kik is voltak a városok vezetői? A magyarországi gyakorlat egyáltalán nem volt egységes. Pozsonyban és Sopronban a város első emberei a polgármester és a bíró voltak, míg a többi városban az első embernek mindig a bíró számított. A Kiskárpátok környékén fekvő városokban (Modor, Bazin, Szentgyörgy, Nagyszombat, Szakolca) létezett ugyan a polgármester tiszte, de itt is a bíró volt a város első embere, a polgármester és a kapitány mellette az igazgatási és pénzügyek vezetője volt. Az alsó-magyarországi bányavárosokban (Bakabánya, Bélabánya, Besztercebánya, Körmöcbánya, Libetbánya, Selmecbánya, Újbánya, ma Közép-Szlovákiában) és a felső-magyarországi városokban (Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Kisszeben, Késmárk, Debrecen) nem találkozunk a polgármester tisztével, a város vezetője a bíró volt.
A városok legfontosabb testülete a 12 tagú belső tanács (szenátus) volt, amely általában a külső tanácsból egészült ki. A külső tanács kétféle grémium volt: a választott községnek nevezett testülettel egyezett meg (Pozsony, Modor, Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Kisszeben, Késmárk, Kisszeben, Kismarton, Kőszeg, Trencsén, Bazin, Nagyszombat, Modor, Szakolca), vagy egy szűk, 24 tagú testület volt (például Sopronban). Előbbi esetben a választójoggal rendelkező polgárok önmaguk közül egy 60-100 főből álló testületre delegálták át választással kapcsolatos jogaikat. Emellett a 16-17. században sok helyen az ún. teljes község (tota communitas), vagyis az összes polgárjoggal rendelkező polgár voksolt.
A tisztújítási választások pontos időpontjai általában az év végéhez és kezdetéhez közeli ünnepek voltak. Trencsén polgársága Szent János evangélista ünnepén (december 27.) választott, míg Modor, Besztercebánya, Breznóbánya, Bélabánya, Debrecen Krisztus körülmetélésének (január 1.), Kismarton annak másnapján (január 2.). Ruszt, Kassa, Lőcse, Késmárk, Bártfa, Kisszeben esetében pedig Vízkereszt (január 6.) ünnepén került sor erre az eseményre. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez (február 2.) fűződött az alsó-magyarországi bányavárosok többségének, így Selmecbányának, Körmöcbányának, Bakabányának, Libetbányának és Újbányának a tisztújítása. Körmöcbánya esetében az ünnep utáni első vasárnap került sor a városi tisztviselők megújítására. A tavaszi évforduló legfontosabb ünnepén (Szent György) szintén sok városban tartottak választásokat. Bazinban néhány nappal a más városokban szokásos terminus előtt, Szent Adalbert napján (április 21.), Sopronban, Pozsonyban, Szentgyörgyön, Kőszegen, Szakolcán pedig a tavaszkezdetet jelölő napon (Szent György, április 24.). Nagyszombat volt az egyetlen város, ahol egy mozgó ünnepen, Húsvét hétfőjén tartották a tisztújítást.
 |
Kassa látképe a 17. században |
A magyarországi szabad királyi városok tisztújításának rituáléja során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a szavazók csupán az isteni akarat közvetítői. Éppen ezért a tisztújítások során fontos elem volt az istentisztelet/mise, valamint az áldozás. Besztercebányán például a városházán is sor került a polgárság egészének közös imájára, sok helyen a választás kezdetén is a körmenetet tartottak. Több város esetében a választás során sor került az ún. bíróprédikációra (Richterpredigt), amelyet követően a bíró a templom udvarán köszönt le hivataláról nyilvánosan, majd a sekrestyében tette le hivatalának jelképeit. Ha a tisztújítást egyházi szertartás előzte meg, akkor az elég hamar kezdődött el. A választásra így a reggeli, 7 óra körül megkezdett istentisztelet vagy mise után került sor, általában 8-10 óra között. Ha nem volt reggeli istentisztelet, akkor általában délután tartották a voksolást (Kassa, Sopron, Selmecbánya), de előfordult, hogy már csak sötétedéskor kezdődött el a tisztújítás (Körmöcbánya). A 17. század végére a városok tisztújításainak ellenőrzésére kijelölt kamarai biztos előírásai szerint végül délelőttre tették át a tisztújításokat.
A választások előtt számba vették az összegyűlt választójoggal rendelkezőket, és a jegyző előtt a negyedmesterek, vagy kapitányok segítségével az egyes városrészekhez tartozókat jegyzékbe foglalták. A megfelelő létszámú választó összegyűlését követően a hivatalviselők leköszöntek tisztükről, amikor is az adott tisztséghez tartozó jelképet tették le a tanácsterem asztalára, vagy vitték át egy másik helyiségbe. A tisztségjelző jelképek a kard és a pálca, a felső-magyarország városok esetében a kulcs voltak. A hivatal letételét általában megelőzte a város számadásainak felülvizsgálata. A tisztviselők hivatalának letételét követően a két testület, a belső tanács, illetve a külső tanács, vagy ha a teljes, polgárjoggal rendelkező szavazott, akkor a község különvált egymástól. A teljes község (tota communitas), vagy a választott község ekkor egy nagyobb helyiségbe vonult vissza, hogy ott jelölje ki a bíró és/vagy a polgármester tisztére általuk alkalmasnak vélt személyt. A szavazás sokszor a lajstrom alapján, egyenkénti szavazással, de előfordult, hogy közfelkiáltással, szavazatszámlálás nélkül történt. Még a választóbiztosok megjelenése előtt is arra törekedtek a városokban, hogy a választás megfelelő rendben, elkülönülten történjen, a város vezetését és a közbékét esetlegesen veszélyeztető zúgolódások nélkül. A szavazók mindegyikének esküt kellett tennie arra, hogy szavazatát titokban tartja. A szavazás idején fenntartott nyugalmat segítette elő az is, hogy a belső tanács és a választók külön helyiségben vagy épületben üléseztek, így a szavazatok egyenkénti leadása könnyebben megoldható volt. A jegyző a három megválasztandó nevét leírta egy táblára, majd a polgárkatalógus szerint minden egyes személytől illő módon és titkosan kivették a szavazatokat, amit a nevek mellé írt vonással jelöltek. A 17. század végétől a tisztújítás a szavazatok összeszámlálásával, 1765-től titkosan szavaztak az egységes utasítások alapján elkészített szavazóláda, valamint fehér és fekete golyók segítségével.
A megválasztott tisztviselők többsége a városházán, míg a városok első vezetője (bíró, illetve ahol volt a polgármester) a templomban vagy a templomban és a városházán tette le az esküt. A bíró és a polgármester ekkor vette át tiszte jelvényeit. A város első emberének eskütételére a választottakat az őket megválasztók kísérték el a város lakossága sorfala között. A díszes felvonulást már ekkor a város által felfogadott trombitások és dobosok által szolgáltatott zene kísérte, amely így minden esetben mintegy processzió, körmenetszerűen történt. Az eskütétel minden esetben a templom főoltára előtt a keresztre vagy az evangéliumra történt. Az eskü letételének végén minden esetben az egyházi rituáléban záróénekként használt „Hymnus Ambrosianus", vagyis a „Te Deum" hangzott el, majd ennek végeztével a városokban bevett szokásként megfigyelhető módon, a megválasztott legfontosabb személyeket (bíró, polgármester, kapitány) a választók ünnepélyesen a házukig kísérték. II. József az esküt oly módon szabályozta, hogy a tisztújítások bürokratikus mivoltát, illetve saját igencsak megnövekedett befolyását szimbolizálva az esküt a városházán, az egyház szigorú kizárásával kellett letenni.
A bíró beiktatása főként a felső-magyarországi városokban más ceremóniát is követhetett. Kassán, Lőcsén és Debrecenben a megválasztott bírót a választópolgárság a nagytemplom melletti temetőbe kísérte, ahol a felsorakozott céhtagság, mesterségük jelvényeivel ékesítve üdvözölte az új bírót, és ajándékokkal halmozták el, köztük egy hatlovas, fával megrakott kocsival. Ez utóbbi arra szolgált, hogy ha a bíró városát elárulná, ezzel a fával égessék el. A beiktatás során trombitások és dobosok zenéje tette még ünnepélyesebbé az eseményt. Két tanácsos egy székhez vezette, a bíró leült, majd miközben négy tanácsos a székkel együtt felemelte, hogy az összegyűlt polgárság üdvözölje. Az eseményt körmenettel kezdődő istentisztelet és rövid magyar és német nyelvű bíróválasztási prédikáció, majd a városházán tartott lakoma zárta le.
Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika
Új hozzászólás