A konferencia kezdetén Dr. Baksa-Ströcker Renáta, Komárom város jegyzője köszöntötte a rendkívül népes, széles korosztályból származó közönséget.

Az első előadást Számadó Emese (Komáromi Klapka György Múzeum) tartotta meg, Komáromi polgármesterek 1944-1945-ben címmel. Az előadás során a közönség megismerhette, mennyire különböző habitusú emberek álltak a város élén azokban a viharos időkben. A bemutatott személyiségek közül erkölcsileg magasan kiemelkedik Alapy Gáspár Károly, aki 1939-től vezette Komáromot annak újraegyesítése után, és ékes példája azoknak a hősöknek, akik egy bűnös rendszer törvényeit kizárólag csak azok betű szerinti értelmezését betartva, de a kiskapukat megkeresve próbálták megóvni üldözött embertársaikat. Bár 1944 augusztusában nyugdíjba ment, zsidópártolás vádja miatt Dachauban, a koncentrációs táborban lelte halálát.

Ezt az előadást követte Dr. Wencz Balázs (MNL KEVL) Kádár János Nyergesújfalun című előadása. A cím elsőre megdöbbentő lehet egy második világháborúval kapcsolatos előadáson, de mint oly sokszor, egy teljes korszak történetét (Kádár-kor) sokszor annak fényében lehet igazán megérteni, hogy mik voltak az előzmények. Az előadásban vázolt történet ékes példája a személyi kultusz működésének. Kádár Jánost ugyanis a második világháború végén, mint illegális kommunistát letartóztatták és a Komáromi erődbe akarták zárni. A saját maga elterjesztett legendárium szerint Kádár onnét szökött meg igen kalandos úton. A hetvenes években azonban egy diákcsoport riportmunkája érdekes ellentmondást derített fel, ugyanis nyergesújfalui idősek közül többen úgy emlékeztek, hogy Kádár ott szökött meg a letartóztatottak közül. Kádár János – valamint irodistái – postafordultával már ezt a verziót támogató visszaemlékezést osztott meg a diákokkal, a korábbi „hivatalos” változatra pedig egy szót sem vesztegetett, így lépve túl azon, hogy legendáriumában tudatosan hazudott, hogy tetteit magasztosabbnak tudja lefesteni.

Ábrahám Zsolt Tamás (Komáromi Klapka György Múzeum) előadásában egy sokszor kevésbé ismert epizódot fejtett ki egy viszonylag szerencsés végkifejletű esemény kapcsán. „Akik megjárták Dániát” – komáromi leventesorsok című előadásából megtudhattuk, hogy az addigra régen elvesztett háborúban a nyilasok egyetértésével hogyan próbálta a haldokló harmadik birodalom a Magyar Királyság utolsó erőforrásait is a saját védelmére kifacsarni az országból. Gyerekeket, átlagosan 13-14 éves fiúkat is útnak indítottak Németországba, hogy légvédelmi lövegkezelői kiképzés után bevethessék őket a háború utolsó fejezetében. A hosszú út idején a fiatalok – nagy szerencséjükre – olyan magyar tiszt vezetése alá kerültek, aki mindent megtett azért, hogy  – két levente sajnálatos kivételével –csapat szinte egésze hazatérhetett, miután a birodalomban táborról táborra kerülve Dániában érte őket a háború vége.

Ezt követően Pokornyi Gábor (Komáromi Klapka György Múzeum) Hadifoglyok, hadifogság a második világháborúban című előadására került sor. A nehéz témát különböző magyar katonák visszaemlékezései alapján dolgozta fel. A hadifogolytáborok világáról az átlagembereknek általában leghamarabb a szovjet, de facto kényszermunka-táborok jutnak eszébe, nem alaptalanul. Az előadó bemutatta, hogy milyen egyezmények szabályozták a világháború idején a foglyokkal való bánásmódot, és hogy ez a valóságban hogyan jelent meg az egyes országok tekintetében. Az előadás konklúziója részben volt meglepő. Egyrészt a szovjet hadifogolytáborok körülményeit nem véletlenül tartották már a korban is a legrosszabbaknak annyira, hogy a tengelyhatalmak katonái külön erőfeszítéseket tettek a háború végén, hogy inkább valamely nyugati ország katonái ejtsék őket foglyul, másfelől viszont érdekes volt hallani egy magyar katona visszaemlékezéseit arról, hogy egyes – de nem mindegyik – francia táborokban a nehézségek néha még a szovjet táborokét is felülmúlták.

A rövid szünet után Kovács Péter (MNL KEVL Komáromi Fióklevéltára) Virág Emil a magyar királyi légierő kötelékében című előadását hallgathatta meg a közönség. Az előadót rokoni szálak fűzik az előadás főszereplőjéhez, akiről számos korabeli fotó is megmaradt munkavégzés közben. Az előadása elején felhívta a figyelmet arra, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a magyar légierőnek akkor, mikor annak létezése is tiltott volt a Trianoni békeszerződés értelmében, a képek kapcsán pedig bemutatta egy, a közelfelderítő gépek karbantartására szakosodott katona életét.

Szabó Csaba Gábor (MNL KEVL Komáromi Fióklevéltára) szintén egy második világháborús diáriumot ismertetett Gábor Ferenc hadinaplója 1941-1945 címmel. Az előadó különleges feladatra vállalkozott, egy valahai komáromi lakos eddig feldolgozatlan naplóját mutatta be. A fennmaradt írások két részre oszthatóak. Az első rész valójában visszaemlékezés, már-már szépirodalmi stílusban, ugyanis jóval a megjelenített események után készült, hangzatos fejezetcímekkel ellátva. Emiatt a bennük átélt események, köztük a doni katasztrófa leírása is arról tanúskodik, hogy már nyugodt lelkiállapotban, más nézőpontból írta le őket. Naplónak igazából hadifogságba kerülése után nevezhetjük Gábor Ferenc írását, mikor unalmát elűzendő kezdett bele élményeinek papírra vetéséhez. A napló szerzője azon szerencsések egyike volt, aki mindezek után hazatérhetett otthonába.

A nap utolsó előadását Kimmel Máté (MNL KEVL) tartotta, aki Az esztergomi ellenállás a nyilas diktatúra idején címmel. Előadásából egy fontos beosztásban dolgozó esztergomi hivatalnokot ismerhettünk meg, akit a kommunista hatalomátvétel után perbe fogtak, azonban védői éppen az illető nyilasellenességére hivatkoztak. Schalkház Ferenc gazdasági főintéző, majd megbízott polgármester története nagyon érdekes, ugyanis remekül példázza azt, hogyha egyes megtörtént eseményeket különböző nézőpontokból figyelünk, egészen más következtetésre juthatunk. Számos tanúvallomás létezik, amelyek szerint a nyilasok által üldözött zsidóknak, vagy nemzsidó esztergomi lakosoknak nyújtott segítséget különböző ügyekben, viszont névtelen levelek is előkerültek, amelyekben német- és nyilaspártiként valamint munkásellenesként jellemezték, emellett olyan embernek festették le, aki nem önzetlenségből, hanem számításból nyújtott segítséget az őt kereső embereknek, hogy kapcsolati tőkét építhessen magának. Ezeknek ismét ellentmondóan olyan esetről is tudunk, mikor például a nyilas rendeletek kiplakátolását formai okokra hivatkozva tagadta meg, illetve a nyilasokkal szemben szervezkedő embereket üzemanyaggal segítette. A teljes igazságot ennyi idő után nagyon nehéz rekonstruálni, különösen azért, mert a tények, például a lakosságnak nyújtott segítségek mögötti motivációt egyetlen ember tudhatta teljes bizonyossággal, maga Schalkház Ferenc. Ami biztos, hogy a népbíróság végül felmentette a nyilaspártiság vádja alól.