IV. Veszteglőintézetek felállítása

A zárvonalakra kivezényelt őrök, katonák és felvigyázók legfontosabb feladata az volt, hogy az utazó személyeket, valamint a szállított árukat ellenőrizzék. Részletesen kikérdezték a megye határához érkezőket, valamint megtekintették a vándorlásukat igazoló levelüket. A dokumentumon szerepeltetni kellett, hogy egészséges helyről indultak és járványmentes területeken haladtak keresztül. Az iratban foglaltakat az előírások szerint meghatározott tisztviselők hitelesíthették. Amennyiben az utazó személy nem rendelkezett szignált okmánnyal, két lehetősége volt: nem folytatta útját vagy vállalta a veszteglést.

A gyanús helyről érkező személyeket kezdetben sátrakban helyezték el 10-20 napra, de előfordult az is, hogy két-három helyiségből álló épületekben (kocsma, iskola). A járvány közeledtével felállították a veszteglőintézeteket, Győr vármegyében 1831. július közepére három helyen Gönyűnél, Örsnél és Ravazdnál alakítottak ki ilyen jellegű helyeket.

A veszteglőházakban akár 40 napra, elzárt barakkokban különítették el az utazókat. A szigorú felügyeletről a kivezényelt őrség gondoskodott és szabályozták az egyén napi életritmusát. Fokozott figyelmet szenteltek a tisztaságra, illetve a nagyobb veszteglőintézetekben saját orvost és papot is alkalmaztak. Az elhunytakat az intézet területén kialakított temetőben hantolták el. A veszteglésre ítélt emberek ellátásáról szintén gondoskodtak:  „…a szegény sorsú veszteglő személynek, akinek semmije nincsen naponként meleg leves és abban valami béhányva és aprólékolva adattasson, és két font kenyér…A nem szűkölködő veszteglőknek pedig pénzekért az illendő kívánságaik teljesíttessenek… ”

A veszteglőintézetekben a tárgyak őrzése és fertőtlenítése nagyfokú odafigyelést igényelt. Az emberek úti okmányait például nem kézből kézbe adták át az őröknek, hanem egy hosszú rúdra erősítve nyújtották át. A felvigyázók először füstöléssel fertőtlenítették a dokumentumot, majd ezt követően tekintették meg. Hasonló módon jártak el a megyéhez érkező levelek, iratok esetén, sőt a ruhák tisztítására is nagy gondot fordítottak. Úgy vélték, hogy a fertőzés leginkább a ruhákba veszi be magát.

Komoly kihívást jelentett az ország más részeiből hajtott élőállatok fogadása, illetve tovább engedése. A marhákra, sertésekre vonatkozóan szintén hiteles, bizonyító erejű úti okmányokra volt szükség. Az állatok egészséges voltáról a megyei vezetés által kiküldött táblabírák győződtek meg. Amennyiben rendben találták a papírokat, megúsztatták az állatokat és új hajtókat rendeltek ki melléjük, a régi hajtókat pedig visszautasították azon helyre, ahonnan érkeztek.