Találatok

Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Nagyon jelentős érdeklődés kísérte a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kulturális örökség napjai rendezvénysorozathoz kapcsolódó nyílt napját, ahová szeptember 19-én, szombaton több mint ezren látogattak el. A programok nagy részére már előzetesen beteltek a helyek, a vendégek épület-, vár- és raktársétákon, valamint kézműves foglalkozáson vehettek részt, izgalmas előadást hallgathattak meg, illetve négy kiállítást is megtekinthettek. Sokan azt ígérték, máskor is visszatérnek.
Típus: Hír
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet alapján pályázatot ír ki a Magyar Nemzeti Levéltár határozatlan idejű munkaszerződéssel, a Rendelet 5. § (7) bekezdése szerinti, legfeljebb 5 év határozott idejű főigazgatói munkakörének ellátására.
Típus: Hír

Oldalak