A városháza titkai

bkml

 

A magyarországi szecesszió egyik gyöngyszeme a kecskeméti főtéren álló, a levéltárnak is otthont adó városháza. Az épület megtervezésétől ünnepélyes átadásáig eltelt évek eseményeit mutatja be tárlatunk tervrajzok, fotók, iratok segítségével. Megcsodálhatjuk az 1848-as Brein Ferenc-féle városházatervet, a korabeli építészeti dokumentáció igényességét, az épület és a belső terek, berendezések legapróbb részletekig megrajzolt vázlatait vagy Lechner Ödön kézírását. 

Az időszaki kiállítás a Múzeumok Éjszakája program részeként volt megtekinthető: 2018. június 23-án, az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára, Kossuth téri részlegében.

A tablók megtekintéséhez kattintson ide!

Az eseményt most is kiegészítették a levéltári raktárakban felállított infópontokon tartott kiselőadások. A kiállítótér egy részén pedig hagyományosan az aktívabb közönséget céloztuk meg, nem utolsósorban a gyerekeket, akik levéltári témájú fejtörőjátékokkal, színezőkkel, kirakóval játszhattak. A felnőttek pedig kvízjátékon tehették próbára tudásukat.

A kiállítás aprópóját egyrészről Kecskemét mezővárosként való első említésének 650. évfordulója adta, másrészről legfontosabb érvként a kecskeméti városháza építésének 125. évfordulója, ami nem mellesleg egyben a levéltár részleg évfordulója is, hiszen a városháza építésével egyidejűleg került kialakításra a Kecskemét város iratanyagát őrző levéltár.

Ezúton mondunk köszönetet az esemény szponzorának a Kecskemét Írott Öröksége Alapítványnak, amely nélkül a kiállítás nem jöhetett volna létre!