helytörténeti előadás

"Ki volt Szolnok városrendezési tervének atyja?"

magyar

A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára igazgatója bemutatta azt a folyamatot, melynek eredményeképpen kialakult a megyeszékhelyünk mai településstruktúrája, városképe, illetve beszélt ennek méltatlanul –politikai okokból – mellőzött megálmodójáról, vitéz Bajor Józsefről, aki 1936-1955-ig a város főmérnökeként tevékenykedett.

Májusi Levéltári Esték - "Egynapos halhatatlanság"

Mit tud a többnyire a másnapi olvasónak dolgozó újságíró az évszázadok lenyomatát őrző levéltárral kezdeni? Mitől válhat kétoldalúvá és mindkét fél számára gyümölcsözővé egy archívum és az újságírás kapcsolata? Háromnegyed óra ezekről a kérdésekről, illetve a levéltár néhány, a szélesebb közönség számára is érdekfeszítő kincseiről.

Feliratkozás RSS - helytörténeti előadás csatornájára