FAQ

A Monarchia levéltári öröksége a badeni egyezmény létrejötte (1918–1926)

A bevezető tanulmányt írta és szerkesztette: Ress Imre.
Budapest, 2008.
440 p.

Az I. világháború után az Osztrák–Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország felbomlása együtt járt e két államalakulat levéltári anyagának nemzeti szempontú felosztására irányuló törekvésekkel. A levéltári forrásanyag ilyen módon való felosztása elsősorban a Habsburg Monarchia bécsi levéltárait, kisebb mértékben a Magyar Országos Levéltárat érintette. A szellemi és kulturális javak, köztük a levéltári anyag megosztására a békeszerződés kétoldalú tárgyalásokat írt elő. Egyfelől biztosítani kellett a bécsi levéltárakban található, magyar tulajdonnak számító levéltári anyag kiadását és a Bécsben maradó magyar vonatkozású anyaghoz való hozzáférés lehetőségét, másfelől megvédeni a Magyar Országos Levéltár organikusan keletkezett anyagának egységét. A forráskiadvány – benne korábban kiadatlan források is – ennek a megállapodásnak a hátterét, szaktudományos megalapozását, nemzetközi jogi kereteinek kialakítását és diplomáciatörténeti összefüggéseit mutatja be, elsősorban a Magyar Országos Levéltár által őrzött iratok alapján.
A kiadvány bevezető tanulmánya részletesen ismerteti a hátteret és segít értelmezni a forrásokat. A kötet végén a felhasznál t dokumentumok listája, személyi adattár, személynévmutató, s a kiadvány idegen nyelvű összefoglalói találhatók.

A kötet ára: 1500 Ft

Kategória: