A hónap dokumentuma 2023. február
Filológiai kalandozás – avagy egy állítólagos Petőfi-kézirat az MNL Somogy Vármegyei Levéltárában
A költő születésének 200. évfordulója alkalmából az Országgyűlés a 2022–2023-as évet Petőfi-emlékévvé nyilvánította. Az 1823. január 1-jén Kiskőrösön megkeresztelt Petőfi Sándor rövid élete (mindösszesen 26 évet élt) ellenére jelentős életművet hagyott az utókorra, amely kiterjed mindhárom irodalmi műnemre.
Szeberényi Lajos ügyvédnek és hírlapírónak Pápáról 1842. július 7-én keltezett levelében Petőfi megemlítette, hogy 1841-ben (Balaton)Füredről átkelt Somogy vármegyébe, s innen ment tovább Ozorára. Egy vándorszíntársulat tagja lett, amely azonban hamarost tönkrement, így „elbucsúztam a szinészettől Mohácson (de ha isten segít, nem örökre) s per varios casus et tot discrimina rerum [különböző okok miatt és annyi viszontagságon át] Mohácsról Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Keszthely, Sümeg és Szombathelyen keresztűl Sopronba értem” – áll az említett levélben. Mint látható, a költő nem tartózkodott huzamosabb ideig Somogyban, nem ismerjük olyan művét, amely itt keletkezett volna.
Ettől eltekintve levéltárunk három Petőfivel kapcsolatos dokumentumot őriz. Az egyik Honfidal című versének 1844-ben kinyomtatott szövege, a másik az 1848. március 15-i forradalomban játszott szerepe miatt is méltán híressé és közismertté vált Nemzeti dal című vers sokszorosított szövege, a harmadik pedig egy állítólagos Petőfi-kézirat.
Ez utóbbit érdemes közelebbről megvizsgálni. A kéziratot 1955-ben Sütő Nagy Irén küldte be egy levél kíséretében és egy, a költőt ábrázoló festményről 1884-ben készült fényképfelvétellel együtt a Szigetvári Zrínyi Múzeumba – s onnan került a somogyi levéltárba.
A levélben a beküldő „honleányi kötelességének teljesítéséről” ír, amikor a két relikviát „a haza oltárára helyezem, hogy ezután ne az egyén önző világát, de a nagyközösség együttérzését szolgálja”.
A fénykép további sorsáról nem állnak rendelkezésünkre adatok, viszont a kézirat a mai napig megtekinthető intézményünkben. A dokumentum a levélíró előadása szerint első férje apai ágú nagyanyjától maradt a családra. Petőfi az 1840-es években a Zsingor családnál vendégeskedett, s ekkor jegyezte be Zsingor Mária emlékkönyvébe a sorokat, „a két egy-egy szakaszból álló vers” szavait.
A két versszak egy vélhetően a 19. századból származó kis papírdarab elő- és hátlapján maradt fenn kézírással, datálás nélkül. Az egyik oldalon az alábbi sorok szerepelnek betű szerinti átírásban:
„Tűnnek évek, jőnek évek
Köd s homályra fény terűl
A leszállott esti csillag
Reggel újra fel merűl
De az Ifjú kor ki hervadt
Vele kéj és szerelem
S nem hozhatja vissza többé
Semmi földi kérelem.”
A sorok nem Petőfitől származnak, hanem a kortárs Bajza József Az eltűnt ifjúkor című versé ből. A Bajza-költemény utolsó versszaka így hangzik:
„Tűnnek évek, jönnek évek.
Köd s homályra fény terűl,
A leszállott esti csillag
Reggel újra felderűl
De az ifjukor kihervadt,
Véle kéj és szerelem,
S nem hozhatja vissza többé
Semmi földi kérelem.”
A dokumentum másik oldalán egy láthatóan és hallhatóan másik versből származó sorok olvashatóak betű szerinti átírásban:
„Eredj reménység, menj,
Maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy
[átfirkált szó] Hinem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy
Mindig csak hazusz.”
S alatta az aláírás: „Petőfy”.
A költemény kétségkívül Petőfitől származik: az 1846 decemberében keltezett Karácsonkor című vers egyik szakasza, amely így hangzik:
„Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz...”
Az aláírás azonban felettébb gyanús: Petőfi Sándor sosem írta le vezetéknevét y-nal a végén. Ráadásul a kézírás egyáltalán nem hasonlít a költőére. Így csak a Zsingor família családi legendáriuma kötötte Petőfi kezéhez a papírra írott sorokat – ennek ellenére a költő vendégeskedhetett náluk, hiszen többször járt Gömör vármegyében (első ízben 1845-ben).
A levéltárunkban őrzött dokumentum talán valóban a Sütő Nagy Irén levelében említett Zsingor Mária emlékkönyvéből származik, s azt maga a hölgy is papírra vethette – biztosat azonban vélhetően sosem fogunk tudni.
A szövegben közölt dokumentumok lelőhelye: HU-MNL-SML-XV.25. Kiállítási iratok gyűjteménye 2. nagydoboz 145. tétel.
Kiss Norbert Péter
