MNL Tolna Megyei Levéltára

Több mint négyezer magyar katonáról van adat a kötetben

magyar

A tolnai hadosztály a Don-kanyarban című, szép kiállítású kötetet az Aradi Gábor–Szabó Péter szerzőpáros jegyzi. A nemrég Szekszárdon, a megyei Levéltárban is bemutatott kiadvány egy év közös munkáját, annak eredményét tartalmazza.Aradi Gábor a Tolna Megyei Levéltár munkatársa, ezen minőségében számos elsődleges forrást tanulmányozott át és közölt a könyvben.

Kiegyezés: hárman is bábáskodtak a közös bölcsőnél megyénkből

magyar

Kiegyezés és Tolna megye. Ezzel a címmel tartott előadást a Győr-Sopron Megyei Levéltár Soproni Levéltárának főlevéltárosa pénteken Szekszárdon, a Tolna Megyei Levéltár kiállítótermében. Dr. Csekő Ernő számára nem volt ismeretlen a helyszín, hiszen 1996-tól 2001 végéig itt dolgozott. Az elmúlt közel húsz évben alapvetően a dualizmus korszakával foglalkozott, azon belül is kitüntetett módon Tolna megye, Szekszárd társadalomtörténetével.

A Nemzet Akaratának Pártja működésének betiltása

magyar

A két világháború között a súlyos gazdasági problémákkal küzdő országokban gyorsan terjedtek a szélsőséges politikai nézetek. Az I. világháború végén szélsőbaloldali diktatúra jött létre Oroszország területén. A 20-as években szélsőjobboldali kormányok alakultak Olaszországban és Spanyolországban, a gazdasági világválság következtében a 30-as évek elején pedig Németországban.

A házaló kereskedő kérelme…

magyar

A Magyar Néprajzi Lexikon szócikke szerint házaló kereskedő az a gyalog vagy szekéren faluról falura járó ember, aki különféle mezőgazdasági vagy ipari termékeket árusít. A házaló kereskedőnek több típusa van, de az igazi házaló kereskedő az olyan, aki különböző vett vagy cserélt áruval esetleg lakhelyén (nagyobb városban), de inkább onnan rendszeresen eljárva, nem piacokon és vásárokon, hanem településről településre és ott házról házra járva árusított vagy cserélt árucikkeket.

A kulisszák mögött

magyar

A magyar színháztörténetben a 19. század első felében nem létezett a vidéki színjátszás fogalma. Vándorszínészetről szóltak a krónikások, hiszen nem rendeztek sehol állandó színházépületben hivatásos társulatok rendszeres színielőadásokat.  1837-ben, a Pesti Magyar Színház felépítésével azonban egyszerre megváltozott minden: a legkitűnőbb színészek az ország első társulatához szerződtek, míg vidéken vegyes összetételű együttesek működtek.

Elindultak a nyári táborok - titkos ajtók nyomában

magyar

A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola alsó tagozatosaiból verbuválódott táborozók tettek látogatást intézményünkben 2021. június 16-17-én, a nyári szünet első két napján. Különleges alkalom volt ez a két nap, mert az eddigi legfiatalabb, csoportosan érkező látogatóink 4. osztályos tanulók voltak, ezúttal azonban 2-3. és 1. osztályosok kukkantottak be a raktárak mélyére.

Oldalak

Feliratkozás RSS - MNL Tolna Megyei Levéltára csatornájára