MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára

Levéltárunkba került az Aba-Novák Agóra születésnapi emlékalbumának egy példánya

magyar

Az eseményen megjelent Király Ernő, az Új Néplap főszerkesztője is, aki a nyomtatott megyei sajtó jelentőségét méltatta. Levéltárunk igazgatója köszönetet mondott a megtiszteltetésért, hogy az emlékév lezárása alkalmából az album egy példányát a levéltárban is elhelyezték, egyben rámutatott a gyűjtemény kiadásának szimbolikus jelentőségére: nemcsak egyének és családok, hanem intézmények, közösségek életében is fontos a múlt tanulságainak levonása, mert így jövőnket meghatározó döntéseinket is megalapozottabban hozhatjuk meg.

"Hátrányból kovácsolt erő"

magyar
A nyitórendezvényen bemutatásra kerülő „Hátrányból kovácsolt erő” című fotótárlat a szolnoki székhelyű MONFODI (Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázat) levéltárban őrzött pályamunkáiból készült tematikus válogatásával a különböző fogyatékossággal élő, hátrányos helyzetű csoportok sportban, művészetekben, alkotásban való kiteljesedését mutatja be a fotóművészet eszközeivel.
 
A megnyitó helye: TISZApART Mozi, Kávézó (Szolnok,Templom u. 4.)
ideje: 2020. július 7.

Újra igénybe vehetőek levéltárunk szolgáltatásai

magyar

Tájékoztatjuk tisztelt kutatóinkat, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára kutatószolgálata 2020. július 1-től az alábbi rend szerint, valamint a korábbi nyitvatartási időpontokban (H-Cs: 8-15:30, P: 8-13:00) újra megnyit:

Szakmai elismerésben részesült kollégánk kötete

magyar

Szikszai Mihály több éves forrásfeltáráson alapuló műve minden eddiginél gazdagabb körképét adta a megye vasúttörténetének, eddig még feltáratlan dokumentumokat is bevont elemzésébe, s a korábbi kutatások fókuszában álló főbb vonalak mellett a keskeny nyomtávú vasúti pályák fejlődését is érzékletesen mutatta be.

„Határinkon farkasoknak kell lappangani…” Farkasvadászat a Nagykunságban a 18–19. században

magyar

Ez még csak mehetne, de most jő a nagyja:

Ordít a hímfarkas s hátul megtámadja;

-Mit csinálsz most Miklós? Jaj, dehogy birsz vélek!

Ezer lelked volna, mégis megölnének.-

           Semmi baj! az néki a tulajdonsága,

Hogy, ha nő veszélye, nő a bátorsága:

Oldalak

Feliratkozás RSS - MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára csatornájára