MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára

„Jövőnkben a múlt”

magyar

A számos érdeklődőt vonzó eseményen Molnár Lajos Milán, a rendezvény házigazdája, Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Dr. Kollega Tarsoly István a MACSE volt elnöke köszöntője után Csönge Attila levéltár-igazgató nyitotta meg a tárlatot.

Ezúton is gratulálunk a Szolnoki Családkutató Klub kitartó és eredményes munkájához és kívánjuk, hogy a 20 éves jubileum alkalmával is közösen ünnepelhessünk!

Újabb levéltári időszaki kiállítás tekinthető meg a TISZApART Mozi Galériájában

magyar

Többek között bepillantást nyerhetünk a településképek változásaiba, az iparfejlesztés nagyberuházásaiba, a kereskedelem, szórakozás, ember és környezete kapcsolatának átalakulásába. A számtalan érdekességet megörökítő fotók mellett rövid ismertetők segítik a változások főbb irányainak jobb megértését, így az idősebb generáció mellett a fiatalabbak számára is bártan ajánljuk a tárlat megtekintését.

Papírfoglalkozás a Szandaszőlősi Általános Iskola nyári táborában

magyar

Mákos Judit levéltári szakkönyvtáros három alkalommal (július 27., augusztus 3. és augusztus 10.) települt ki az iskolába, és beszélgetett a gyerekekkel az újrahasznosítás fontosságáról, továbbá a mai papírt megelőző íráshordozókról. A gyerekek közelről is szemügyre vehettek egy papirusztekercset, egy 1799-es pergamen oklevelet, valamint 1752-ből származó rongypapírra íródott iratokat is.

Tematikus foglalkozások táborozóknak a levéltár raktárában

magyar

2021. július 19-én azokat a környezeti tényezőket, kártevőket vettük számba a gyerekekkel, melyek nyomait levéltári iratokon is felfedezhetünk, egyúttal szót ejtettünk az emberek által szándékosan, illetve akaratlanul okozott sérülésekről is. A foglalkozás tematikájára átszabott Kérdezz? Felelek! játékkal jó hangulatban zárult a program. Július 23-án az íráshordozók anyagainak sokféleségét mutattuk be, illetve kitértünk a ma már kevésbé ismert írószerekre is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára csatornájára