Legendás mestercukrász ajándékozott iratokat Levéltárunknak

2022.10.05.
Kovács Gábor, aki 27 éven át vezette főcukrászként a szolnoki Tisza Szálló egykor országos hírnévnek örvendő cukrászműhelyét, 2022. október 5-én Levéltárunknak ajándékozta szakmai pályájának néhány különleges emlékét. A több mint hat évtizedet felölelő fényképek és iratok között megtalálhatók például az egykor felszolgált fagylaltok és sütemények receptjei, különböző cukrászversenyek és protokolláris események meghívói, menüi, illetve a mestercukrász drezdai és rotterdami szakmai tapasztalatszerzésének emlékei is.

A gyűjteménynek természetesen részét képezi a Tisza Frutti, a Tisza Mambó, a Tisza Krémes és a Hamburgi Szelet leírása is, melyek nemrégiben a Szolnoki Értéktárba is bekerültek. A hazai vendéglátás történetében kiemelkedően sikeres pályát befutó mestercukrásznak és feleségének a sajtó jelenlétében mondtunk köszönetet a példaértékű iratajándékozásért, emlékeztetve mindenkit arra, hogy Levéltárunk örömmel fogadja azokat a régi fényképeket, iratokat, naplókat, levelezéseket, melyek egykori munkahelyek életét, vagy a társadalmi élet szűkebb és szélesebb eseményeit örökítik meg. E helytörténeti szempontból értékes magánirat ajándékok között immáron Kovács Gábor és munkatársai emlékét is megőrizzük az örökkévalóságnak.

 
A Szolnok Tv tudósítása az iratátajándékozásról az alábbi linken tekinthető meg: https://www.szolnoktv.hu/hirek/edes-evtizedek
 

Utolsó frissítés:

2022.10.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges