2022. március 9-én a Nyíregyházi Egyetem pedagógia alapszakos első éves hallgatói látogattak el hozzánk Hetedíziglen programunk keretében tanáruk, Dr. Márton Sára kíséretében.
Csaknem 2100 éves „A hivatalra pályázók kis kézikönyve”, amelyet Quintus Tullius Cicero állított össze a consuli hivatalt megpályázó testvérének, a híres szónoknak. Tamási Áron egyik írásában az 1935-ös országgyűlési választásokon megtapasztalt személyes élményeiről számolt be olvasóinak. Az URH zenekar „Szavazz rám!” című számában az alábbiakat hallhatjuk: „Iszonyú szavahihető vagyok! Gyönyörűen fogok énekelni, Ha kapok még egy szavazatot!”[1] Simonyi Balázs és Tóth Barnabás 2006-ban készítette el az Egy szavazat című rövidfilmet, amely egy „sorsdöntő” választás pillanatait örökíti meg.
Mindezek ösztökéltek bennünket arra, hogy a 2022-es választások előtt rövid írásokban felvillantsuk korábbi időszakok választási visszásságait. Öt eset a Horthy-korszakhoz, egy pedig a hírhedt 1947-es választásokhoz kötődik.
A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 2021. szeptember 1-től hatályos 7/A. § -a és 2022. január 1-től hatályos 11/A. §-a Magyar Nemzeti Levéltárat (a továbbiakban: Hatóság) országos szinten hatósági jogkörrel ruházta fel.
Tájékoztatjuk tisztelt Kutatóinkat, hogy levéltárunk kutatószolgálata 2022. március 09-től előreláthatólag 2022. április 1-ig felújítási munkálatok miatt zárva tart.