"Különleges levéltári nappal készülnek Salgótarján centenáriumára" - interjú Gusztiné Dr. Toronyi Judittal a Nógrád Megyei hírlapban

2022.03.16.

A Miskolci Akadémiai Bizottság Nógrád Megyei Szervezetének és a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának együttműködése az évek során több sikeres tudományos rendezvényben öltött testet. A napokban személyes találkozón ­egyeztette erre az évre vonatkozó elképzeléseit a két szervezet vezetője a levéltárban.

Fotó: Hűvösi Csaba
 
– Számunkra kiemelkedő esemény volt, hogy 2019-ben a Miskolci Akadémiai Bizottságnak köszönhetően a salgótarjáni levéltár adhatott otthont a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű, három megye – Nógrád mellett Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén – tudományos kutatóit fogadó regionális rendezvénynek, amelyet első alkalommal tartottak meg a megyeszékhelyen – mondta el portálunknak Gusztiné dr. Toronyi Judit. A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának igazgatója hozzátette: a két szervezet 2020-ban írásban is megerősítette szorosabb együttműködési szándékát. 
A megállapodás legfőbb célja a Nógrád megyei tudományos élet színvonalának emelése, továbbá mindkét fél részéről a szűkebb hazánkban folytatott ismeretterjesztő tevékenység kölcsönös segítése volt – tudta meg portálunk dr. Gréczi-Zsoldos Enikőtől, a Miskolci ­Akadémiai Bizottság Nógrád Megyei Szervezetének alelnökétől. 
 
Gusztiné dr. Toronyi Judit kérdésünkre kifejtette: az együttes munka az eredményes alapokra épülve változatlanul a közös tudományos és ismeretterjesztő rendezvények szervezésében, illetve kutatási programokban történő együttes részvételben ölt testet. 
 
Fotó: NMH
 
Mint arról már többször is beszámoltunk, Salgótarján idén ünnepli várossá nyilvánításának századik évfordulóját. A Nógrád Megyei Levéltár, illetve a Miskolci Akadémiai Bizottság Nógrád Megyei Szervezete is készül a centenáriumra
 
– Ennek egyik programja lesz az októberi Levéltári Nap. A jeles alkalomhoz kötődően felkérjük a tudományos kutatókat, hogy a témához kapcsolódóan tartsanak várostörténeti előadásokat. Az idei együttműködés másik fontos eleme pedig a tudományos kiadványok előkészítése, illetve kiadása lesz. A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárában őrzött anyagra épülő nyelvjárás-történeti kötetet, a Nógrád vármegye településeihez kapcsolódó helynévanyagot szeretnénk kiadni, illetve a Miskolci Akadémiai Bizottság Nógrád megyei tagjainak kutatásaiból megjelenő tanulmánykötetet is tervezzük megjelentetni. Az együttműködésnek köszönhetően a közösen megfogalmazott célok megvalósításáért dolgozunk majd a jövőben is – emelte ki Gusztiné dr. Toronyi Judit. 
 
A levéltár igazgatójától megtudtuk továbbá, hogy az intézmény történeti blogot indít Salgótarján 100 éves címmel, ahol az eddigi kutatási eredményeket az új forrásokkal is bővítik majd. 
 
A forrásfeltárás munkálatai az elmúlt évek során zajlottak, amelynek eredményeit idén szeretnék a nagyközönség elé tárni. A megyeszékhely történeti kronológiáját is megtalálhatják majd az érdeklődők ezen az oldalon, az eddig megjelenteket kibővítve 1990-ig. 
 
Forrás: www.nool.hu

 

Utolsó frissítés:

2022.03.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges