Jelenlegi hely

Rendezvények

Pillanatképek a 20. század magyar közigazgatásának történetéből, 1918–1946
2016.11.09.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának közös szervezésében 2016. november 22–23-án kerül sor a közigazgatás-történeti műhelykonferencia-sorozat negyedik részére.
Emigrációs iratok gyűjtése a Mikes Kelemen program keretében
2016.11.04.
2016. november 3-án „Bővülő történelem - Emigrációs iratok gyűjtése a Mikes Kelemen program keretében” címmel újabb eseményt rendezett a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesülete a „Nyitott Levéltárak 2016” programsorozat keretében.
Évszázadok – Személyiségek – Aláírások
2016.11.01.
Nyomot hagytak, Évszázadok – Személyiségek – Aláírások címmel kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2016. március 15-én. A kiállítás azt a folyamatot mutatja be, amely során az aláírás a hitelesség szinte egyedüli hordozójává vált, emellett izgalmas betekintést nyújt a magyar történelem meghatározó szereplőinek kevéssé ismert hivatali életébe és mindennapjaiba. A Magyarország fejlődését elősegítő politikusok, művészek, tudósok, feltalálók és vállalkozók életpályája mellett feltárja múltunk sötét fejezeteit is.
A "Függetlenség, Szabadság! -1956" országos vetélkedő díjátadó rendezvénye
2016.10.26.
11:00 órakor kezdődik a "Függetlenség, Szabadság! -1956" országos vetélkedő díjátadó rendezvénye a Bécsi kapu téri levéltári palotában.
2016.10.24.
Függetlenség, Szabadság! címmel országos online filmes vetélkedőt hirdetett a Magyar Nemzeti Levéltár, melyre harmincöt versenyfilm érkezett. A feladat levéltári iratokra épülő, háromperces történetek készítése volt, szabadon választott technikával. A zsűri tagjai Mészáros Márta, Kossuth-díjas filmrendező, Ring Orsolya főlevéltáros (MNL OL) és Fiziker Róbert történész-levéltáros (MNL OL) volt.
2016.10.24.
2016. október 20-án a Libri Könyvkiadó és a Magyar Nemzeti Levéltár három, az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó kötetet mutatott be közös rendezvényén.
Emigrációs iratok gyűjtése a Mikes Kelemen program keretében
2016.10.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesülete tisztelettel meghívja Önt 2016. november 3-án csütörtökön, 13 órai kezdettel "Bővülő történelem - Emigrációs iratok gyűjtése a Mikes Kelemen program keretében" levéltári rendezvényére.
2016.10.13.
Értesítjük kedves látogatóinkat, hogy 2016. őszén a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Nyomot hagytak - Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállítása az alábbi napokon zárva tart:
2016.10.06.
A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Kutatószolgálata a projekt keretében workshopot szervez
2016.09.22.
A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös megemlékező ülése Jakó Zsigmondról

Oldalak