Jelenlegi hely

NKA 204108/01649 - Jogbiztosítás és jogsértések Sopronban

NKA 204108/01649 - Jogbiztosítás és jogsértések Sopronban és Sopron  megyében a kora újkortól a jelenkorig

A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára  2021. szeptember 22-én „Jogbiztosítás és jogsértések Sopronban és Sopron  megyében a kora újkortól a jelenkorig” tematikával levéltári napot rendezett. A rendezvény tematikája szervesen egybefügg a Levéltárak létrejöttével és alapfeladatával. Szakmai rendezvényünket ennek megfelelően az interdiszciplinaritás jellemezte, az előadók között egyaránt megtalálhatjuk a jogtörténet, az archívisztika és a politikatörténet képviselőit, országos kutatókat és helyi szakembereket akik egyrészt országos gyűjtemények helyi vonatkozásait mutatták be, másrészt helyi források alapján konkrét esettanulmányok formájában bíráskodási eseteket, jogszokásokat, vagy jogtalanságokat dolgoztak fel. Az előadások kronológiai íve a kora újkortól a XX. század derekáig jelentős történeti periódust fogott át. Bár a hívó szó mindenhol a joghoz kötődött, a jogesetek és a szabályzás mögött az adott korszakok hétköznapjainak kisembereit ugyanúgy megláthattuk, mint a jogalkalmazó elitet.

Az első előadónk Dr. Bognár Szabina PhD. az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársa volt, aki a gazdaságtörténet területéről is jól ismert Tagányi Károly jogszokás gyűjtéssel kapcsolatos munkásságát mutatta be.

A győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára igazgatóhelyettese, Dr. Horváth József PhD. neve és szakmai munkássága szervesen összefonódott a kora újkori végrendelet kutatással. Jelen előadásában a soproni és Sopron vármegyei végrendelet kutatás historiográfiáját mutatta be. Előadása konklúziójában megállapította, hogy Sopron városa a hazai végrendelet kutatás egyik meghatározó szakmai fellegvára.

A következő előadó Dominkovitsné Szakács Anita az MNL Gy-M-S Megye Soproni Levéltára főlevéltárosa volt, aki Hűség versus hűtlenség. Párkapcsolati és házassági konfliktusok a kora újkori Sopronban címmel a tárgyidőszak mentalitás- és társadalomtörténetének egy fontos aspektusát vizsgálta. Primer forrásfeltárás alapján az örök kérdést, férfi és nő kapcsolatát mutatta be a peres iratokon, az emberi konfliktusokon keresztül.

E prezentációt követte Dr. Dominkovits Péter PhD. levéltár-igazgató előadása "Egy  Sopron megyei birtokos nemesi úriszék a 17. században – a petőházi Zeke család bíráskodása", mely egyiránt vázolta fel a földesúri bíráskodás szervezetét és egy konkrét földesúr jobbágyai fölötti bíráskodásainak eseteit.

Egy jelentős időbeli ugrást követően Dr. Barna Attila PhD. a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának docense, egy a hazai jogtörténetben kevéssé ismert jogintézményt és az általa kezelt pereket mutatta be a "Hűtlenségi perek Sopron vármegyében 1944-45 során" c. előadásában.

A konferenciát Dr. Csekő Ernő PhD., a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára főlevéltárosának előadása zárta le, aki a joggal való visszaéléseket mutatta be a magyar társadalomban "A Rákosi korszak  elnyomása a mindennapokban" c. előadásában.

E sorokban is köszönjük az támogatását, mely lehetővé tette e konferencia megtartását!

CsatolmányMéret
PDF icon szakmai_beszamolo_jogbizt.pdf7.5 MB