IV. A. 1. Békés Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai 1715–1849 (1860)

Békés vármegyét a 18. század elején az 1715. évi 92. tc. alapján szervezték újjá. A vármegye legfontosabb önkormányzati testülete a közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatkört egyaránt ellátó nemesi közgyűlés (congregatio generalis) volt. Évente 3–4 alkalommal hívták össze, és minden megyebeli nemes részt vehetett rajta. Ha a szükség úgy kívánta, rész- vagy kisgyűlést (congregatio particularis) hívtak össze, ahol többnyire kevesebb résztvevő – elsősorban a tisztviselői kar – jelent meg.

A nemesi közgyűléseken – amelyek 1724-ig elsősorban Békésen, Szeghalmon, valamint Füzesgyarmaton, majd 1732-től Gyulán – hirdették ki az országgyűléseken hozott törvényeket, és gondoskodtak azok végrehajtásáról. A vármegyéknek jogukban állt (az országos törvényekkel nem ellenkező, a nemesi privilégiumokat nem sértő) jogszabályokat (statutum) alkotni, amelyekben figyelembe vették a helyi sajátosságokat. A megyegyűléseken ismertették a helytartótanács, a kancellária, a kamara és más központi kormányhatóságok rendeleteit, és intézkedtek végrehajtásukról. Itt tették közzé a nemesség adományozásáról vagy megerősítéséről szóló armalisokat, a megerősítéseket és igazolásokat. Az országos és a saját költségeik fedezésére szolgáló adókat kivetették és behajtották. Az adókivetés alapja a rovásos (dicalis) összeírás volt. Háborús időkben nemesi felkeléseket (insurrectio) szerveztek. A közrend fenntartásán, a betyárok, bűnözők üldözésén kívül a közmunkák megszervezése (utak, gátak, hidak rendben tartása) is rájuk hárult. A vármegye területén érvényes mértékek és árak kiszabása is a közgyűlés feladatai közé tartozott.

A nemesi vármegye élén a főispán (comes supremus) állt, aki többnyire főrangú nemes, tekintélyes nagybirtokos volt. A király nevezte ki, az ő bizalmát élvezte, a központi hatalom képviselője volt. Mivel a főispánok általában nem az adott vármegyében laktak, elég ritkán jelentek meg a közgyűléseken. A megyei közigazgatás tényleges vezetője az alispán (vicecomes) volt. Az 1723. évi 56. tc. értelmében a nemesi közgyűlés a főispán négy jelöltje közül választott alispánt. A vármegyei nemesség soraiból került ki és a főispán távollétében minden területen (közgyűlésen, törvényszéken) helyettesítette. Egyes megyékben kialakult a helyettes vagy másodalispán tisztsége is. A megyék területe járásokra tagolódott, amelyek élén a vármegye közönsége által választott szolgabírák (judex nobilium, rövidítve judlium) álltak, és intézték a szolgabíróságok közigazgatási és igazságszolgáltatási ügyeit. A szolgabírók munkáját segítették az esküdtek (juratus assessor), akiket járásonként választottak. Az adószedő (perceptor) és az ügyész mellett fontos feladatot látott el a jegyző (notarius). A jegyző szakképzett hivatalnok volt, aki a megye írásbeli munkáit végezte, kinevezése élete végéig szólt.

A török hódoltság után újjászervezett Békés vármegye első főispánja Löwenburg János Jakab udvari kamarai tanácsos volt, akit az uralkodó I. Lipót 1699-ben nevezett ki. Ebben az évben Nagyváradon tartottak egy újraalakuló közgyűlést, de az akkor még csekély népességű megye közigazgatási szervezete 1702-ben megszűnt, és csak 1715-ben, a Rákóczi-szabadságharcot követő konszolidációs időszak kezdetén történt meg a végleges restauráció. Az újjáalakuló közgyűlés július 23-án kezdődött Békésen, és a helyi nemesség hiányában más megyék (főként Bihar) nemeseiből álló tisztikar alakult. A főispáni cím továbbra is Löwenburg birtokában maradt, aki több mint három évtizedes regnálása alatt egyszer járt Békés megyében. 1732-ben bekövetkezett halála után a főispáni címet báró Harruckern János György nyerte el, aki a megye területének jelentős részét birtokolta. A megyeszékhely kérdését is végeredményben ő döntötte el, amikor 1732-ben felajánlotta a gyulai vár használható helységeit a megyei szervezet (gyűlésterem, archívum) céljaira. 1744-ben már saját épületében tanácskozott a közgyűlés, majd 1786-ra felépült a ma is fennálló megyeháza. Mai formáját többszöri bővítés és átalakítás eredményeképpen nyerte el. A II. József-féle megyereform kezdetén, 1786-ban – amikor Békés megyét Csanád és Csongrád megyével egyesítették, és a székhelyet Szegvárra helyezték át – az épületet eladták, majd a reformok visszavonása és a megye ismételt helyreállítása után visszavásárolták. Az egyesített megyék főispáni helytartója gróf Haller József volt, az alispáni tisztséget Angyal József viselte. Az ebben az időszakban keletkezett iratanyag a IV. A. 3. jelzetű fondban található.

A megye demográfiai és gazdasági megerősödését mutatta, hogy 1748-ban az addig egy szolgabíróval működő közigazgatási egységet Békési és Csabai járásra osztották. A következő átszervezés 1840-ben zajlott le, amikor két főszolgabírói járást (Békési és Csabai) és további három szolgabírói kerületet (központi – Gyulai, Orosházi és Szarvasi) alakítottak ki.

A fond iratanyaga tíz állagra tagolódik. Az a) állag a közgyűlési jegyzőkönyvek sorozatát tartalmazza. Az 1790-es évek elejéig döntően latin, esetenként (kihallgatási jegyzőkönyvek, települések, egyes személyek folyamodványai) magyar nyelven vezették. A jegyzőkönyvekben a sorszámozás évente újrakezdődik, a kapcsolódó iratok iktatószáma az előbbiekkel megegyezik. A jegyzőkönyvek fogalmazványai 1792-től kezdődően a b) állagban, évente az iratok után találhatóak. A közgyűlési jegyzőkönyvek minden darabja jelentős értéket képvisel, ezért különösen a veszélyeztetett kötetek esetében a fénymásolatok kutathatók. Az eredeti kötetek egy részét már restauráltatta a levéltár. A jegyzőkönyvek sorozatát a segédletek követik: a nemesi közgyűlésen előfordult tárgyak rövid kivonata, lajstroma 1815–1846-ig, valamint a név-, hely- és tárgymutatók (repertóriumok) 1715–1843-ig.

A b) állag a közgyűlési iratai között felsőbb hatóságoktól érkezett leiratokat, vármegyék átiratait, szolgabírók, települések, egyének beadványait, az ezekkel kapcsolatban hozott határozatokat, a vármegyét érintő összeírásokat, kimutatásokat, nyilvántartásokat találunk. A 18. századi iratanyag kutatásához a latin nyelv ismerete szükséges. Az 1844–1847. évi iratanyaghoz utólag készültek regeszták. Az anyag kutatását a fontosabb dokumentumokról készült tematikai feltáró cédulagyűjtemény is segíti.

A c) állag az országgyűlési követutasítások és követjelentések 1833–1848. évi irategyüttesét, más megyék követjelentéseit tartalmazza. Az 1833–1836. évi anyag kutatását mutató segíti.

A d) állagban a nemesi felkelések (insurrectio) dokumentumait találjuk. Az állag a háborús helyzetben (itt konkrétan a napóleoni háborúk idején) meghirdetett nemesi felkelések belső szervezési és gazdasági ügyeivel kapcsolatos iratokat tartalmazza. Segédkönyv nem maradt fenn, ezért az iratokban történő tájékozódás laponkénti átnézéssel lehetséges.

Az e) állag a Mária Terézia-féle úrbérrendezés, és a 19. századi úrbéri perek településenként összegyűjtött és rendezett iratait tartalmazza. Az úrbéri jegyzőkönyvek sorozata az 1825–1847-ig tartó időszakot öleli fel.

Az f) állagban 1812–1815., 1821. és 1830. évi katonaállítási iratok találhatók. A jegyzékek a besorozott fiatalemberek vallásán, mesterségén, családi állapotán, születési- és lakhelyén kívül az egyházi és földesúri hovatartozását is feltüntetik.

A g) állagban találhatók a katonatartással kapcsolatos elszámolások és az elbitangolt jószágok kezelésével foglalkozó küldöttségek jegyzőkönyvei az 1841–1849 közötti időszakból.

A h) állagban három hirdetési jegyzőkönyvet (protocollum currentale) találunk az 1764–1794-es időből.

A j) állag nemességi iratgyűjteménye igen hiányos, a dokumentumok jó része elpusztult. A 16 dosszié az A és B betűvel kezdődő nevekhez tartozó anyagot őrzi.

összesen: 439 doboz, 4 csomó, 125 kötet és füzet = 69,09 ifm