FAQ

Szalay Barkóczy Krisztina 1671–1724

Írta: Takáts Sándor
Budapest, 1910.
280 p.

E több mint száz éve íródott és kiadott kötet amellett, hogy alapos, forrásokra támaszkodó kutatás eredményeképpen jött létre, igazi érdekesség, s olvasmányként is figyelemre méltó. A szerző azt az adósságot akarta törleszteni, amely saját korában még a történettudományt jellemezte. Célja az volt, hogy a politikatörténet és a hadtörténet helyett a művelődéstörténet irányába téve lépéseket, az életmódtörténet kutatása terén a köznapi életet vizsgálva rajzoljon portét egy jelentős magyar nagyasszonyról, Károlyi Sándorné Barkóczy Krisztináról, hogy ezzel a vizsgált korszak egy másik vetületét láttassa. A kutatott személy származása, családja, a korszak jellemzése, s a történeti eseményekhez való viszonyulása mellett, a szerző a női élet különböző színtereit is bemutatja, s anyaként, birtokokat irányító „gazdasszonyként” is megismerhetjük Barkóczy Krisztinát, akinek utolsó éveit is áttekintheti a kötet olvasója. A szerző olvasmányos módon mutatja be a történet kulcsfiguráit, így Károlyi Sándort is, s nem csupán a forrásokból következő adatok száraz sorba rendezését adja, hanem következtetéseket von le, amelyek a tárgyalt szereplőkre, tetteikre, személyiségükre vonatkozóan tartalmaznak megállapításokat, egyúttal érdekfeszítően bemutatja a kort. Sok dokumentum szövege is olvasható a kötetben, hiszen a szerző gyakran idéz megállapításainak alátámasztására egy-egy hosszabb szakaszt.

A kötet ára: 800 Ft

Kategória: