„nem bánom, ha Jósef császárnak is panaszolod”
„Hirdettessék ki, hogy mindenki, akár katonai, akár polgári személy, szabadon benyújthatja nekem panaszát írásban, azzal a kitétellel, hogy aláírásával lássa el, tehát sem anonim, sem álneves feljelentéseket nem fogadok el, mivel saját nevével mindenki szabadon bemutathatja az igazságot; mindezen beadványokat kivizsgáltatom, majd Őfelsége, a császárné elé tárom őket.” — állt II. József 1773. évi látogatását megelőző rendelkezésében. Michael Conrad von Heidendorf medgyesi jegyző emlékiratában elképesztő mennyiségről, 19 000 darab átadott beadványról — korabeli kifejezéssel memoriáléról — számolt be. Ez a szám túlzottnak tűnhet. A Magyar Országos Levéltárban őrzött egykorúan vezetett jegyzőkönyv alapján viszont pontosítható és javítható: a császárhoz 1773-ban 16 148 darab kérvényt intéztek. A jegyzőkönyvbe felvettek valamennyi kérvényt, olvasható a beadványozó neve, lakóhelye, ritkán a kérvény tárgya is. A császár 1773. június 28-án érkezett Kolozsvár irányából Tordán át Nagyszebenbe, az Erdélyi Nagyfejedelemség központjába, ahol „ismét számtalan sok beadványt” kapott. Míg 26-án közel kilencszázat, 28-án háromszázat nyújtottak át neki. A nagy mennyiségű beadvány közül csak kevés maradt fenn, de így is képet alkothatunk az erdélyi gondokról, panaszokról. |  II. József 1773-as útját megörökítő dombormű |
A császárnak ezeket a kérvényeket gyakran „teátrális színjátékkal” nyújtották át. Erdélyben az ortodox pópától vezényelve felsorakozott a falu népe: jobbra a férfiak, balra a nők. II. József — Heidendorf szerint — minden kérvényezőt meghallgatott, de a lovasfutárok is gyűjtöttek memoriálékat, feltehetően zsákokba; a jegyző említ egy, az utazókocsi ajtajának belső részére függesztett zsákot. A figyelemre méltó beadványokat külön borítékban helyezték el, ráírták az illetékes bécsi hivatalnok nevét, esetenként II. József röviden javaslatát is: „a kérés jogos”; „úgy tűnik, megérdemel egy előléptetést”.
| A legtöbben saját egyéni gondjukra kértek megoldást a császártól: hagyatéki kérelmekkel, elvett föld vagy más javak (házak, állatok, ingóság) visszaszolgáltatásának kérésével, lopások, rablások panaszolásával, elszökött házastárs, szolga keresésével, adósságfizetés követelésével nagy számban találkozhatunk. Erdélyben sokan a határőrvidékek kialakításakor alkalmazott átköltöztetés bevett módszerét, a „falucserét” kifogásolták. A határőrök leginkább arról panaszkodtak, hogy nem volt elegendő a számukra kiosztott földterület, és a szolgálat miatt megélhetési gondjaik voltak. Fogarasi György idős határőrnek például egyik fia dobosként szolgált, ő további két fiát, valamint két „neveletlen” leányát tartotta el. Az erdélyi birtokos nemesek leginkább adósságügyek, más birtokosok részéről őket ért sérelmek, elvett birtokok visszaszerzése miatt fordultak a császárhoz orvoslatért. Adelsberg bárónő viszont a beszállásolt katonatisztekre panaszkodott, majd elegánsan tejeskávéra invitálta az uralkodót. A jobbágyok leginkább úrbéres ügyekben, az elviselhetetlen robot és forspont miatt panaszkodtak. A falvak lakói templomépítésre és felújításra kértek engedélyt, a protestánsok általában templomtorony emelésére. Jelentős számban adtak le kérvényeket a görög katolikus és görög nem egyesült alattvalók is, de tárgyukat közelebbről nem ismerjük. Fogarasi György kérelme |
A kérvényezők közül sokan állásért folyamodtak — esetenként olyanok, akiknek képzettsége nem volt elegendő a pályázott posztra, például nem tudtak írni-olvasni. Az ügyesebbek nem csak felsorolták tanulmányaikat és különféle jártasságukat, hanem mellékletekkel igyekeztek bizonyítani képességeiket.
Johann Franz Sies folyamodványához mellékelt térkép, valamint Plésa Mihály kérvénye
Erdélyi Kancelláriai Levéltár — Erdélyi Kancellária regisztratúrája — Acta Generalia (B 2) — 1773/1218.
A fennmaradt magyar nyelvű panaszok legtöbbjében alamizsnáért könyörögtek. Június 28-án 22 asszony adott be kérvényt a kereken háromszázból. Ők a család, különösen pedig egyedül maradtként a gyermekek eltartási gondjai miatt ragadtak tollat, házassági engedélyért folyamodtak, a férj, fiúgyermek katonai szolgálat alóli felmentését kérvényezték, esetleg hozzátartozóknak kértek előrelépési lehetőséget. Egyes települések és céhek is nyújtottak át kérvényt a császárnak, mint például Zilah, Vármező, vagy a kolozsvári halászok, suszterek: június 28-án 34 település kérvényét jegyezték fel. A háromszáz kérvény közül 69-nél csak azt tüntették fel, hogy magyarul, 23-nál pedig azt, hogy románul (óromán nyelven) született. Ezekhez a kérvényekhez latin nyelvű fordítást mellékeltek.
Erdélyben a kérvényeket a guberniumhoz továbbították. Ott egy bizottság elé kerültek, amely a helyi kivizsgálással az egyes törvényhatóságokat, a vármegyék állandó tábláját bízta meg. Ez az ügyintézési mód furcsa helyzetet teremtett, hiszen a munka oroszlánrészét így a helyi tisztviselőknek kellett elvégezniük, akik esetleg éppen az őket, rokonukat vagy ellenségüket, alárendeltjüket érintő ügyekben nehezen tudtak pártoskodás nélkül véleményt nyilvánítani, vagy éppenséggel nem fűződött érdekük a panasz mielőbbi kivizsgálásához. A beadványok nem várt, hihetetlen tömege pedig óriási munkát jelentett, és a kishivatalnokokra rótt rendkívüli nagyságú munkát: ennek következtében vagy lelassult a kérvények intézése, vagy a mindennapi ügymenet szenvedett csorbát.
Az 1773. június 28-án benyújtott kérvények listájának részlete
Erdélyi Kancelláriai Levéltár — Erdélyi Kancellária regisztratúrája — Acta Generalia (B 2) — 1773/1218.
Az ügyeket a gubernium rendes ülésein tárgyalták meg. Külön jegyzőkönyvben kellett leírni a javaslatukat, amelyeket azután Bécsbe küldtek el. A legtöbb esetben azonban előzetes, helyszínen szerzett információkra, valamint további vizsgálatra volt szükség. E váratlanul nagy mennyiségű kérelem elosztása, kivizsgálása rendkívül hosszú ideig tartott, a bizottság ülésjegyzőkönyvének utolsó bejegyzései 1782-ből (!) származnak. A guberniumi bizottság legsűrűbben 1773-ban ülésezett (40-60 beadványt tárgyalva), feltehetően II. József személyes tartózkodása miatt. A későbbi években lanyhult a lelkesedés, pedig Bécsből is felszólították őket, hogy folyamatosan lelkiismeretesen végezzék a munkát. Az utolsó két ügy két magyar nyelvű beadvány, és valójában nehezen érthető, miért tartott a vizsgálat kilenc évig. Az egyik esetben Balog Miklós határőr nemes Váró Istvánt panaszolta be, aki jogtalanul elvette földjét. A döntésben a határőrnek adtak igazat. Az utolsó bejegyzett ügyirat Magyarrégen privilégiumainak megerősítéséről szól.
A legtöbb esetben, amennyiben nem volt szükség az uralkodó közbenjárására, jogi útra terelték az ügyet. Álláskérelmeknél „bizonyítványt”, véleményt kértek ki a hivataltól. Akiket érdemesnek találtak, azokkal a válasz legtöbbször azt közölte, hogy üresedéskor jelentkezzenek. A fizetésemelést kérelmezőkkel viszont tudatták, hogy a megszabott fizetéstől nem lehetett eltérni.
II. József császárnak ezek a kérvények segítettek abban, hogy tudomást szerezzen alattvalói helyzetéről, az esetleges visszaélésekről, és megismerje az általános gondokat. Számos probléma megoldására azonban majd csak egyeduralkodóként lett lehetősége. A beutazott vidékek lakóinak emlékében pedig úgy élt tovább alakja, mint aki minden alattvalójának panaszát meghallgatja és kivizsgáltatja.
Fotó: Czikkelyné Nagy Erika, H. Németh István
Új hozzászólás