„nem bánom, ha Jósef császárnak is panaszolod”

2011.07.01.
E szavakkal bátortalanították el 1799-ben Koszmai Mihályt — pedig II. József ekkor már kilenc éve halott volt. De miért is tartották az egyszerű alattvalók a kalapos királyt a panaszok meghallgatójának és orvoslójának?

„Hirdettessék ki, hogy mindenki, akár katonai, akár polgári személy, szabadon benyújthatja nekem panaszát írásban, azzal a kitétellel, hogy aláírásával lássa el, tehát sem anonim, sem álneves feljelentéseket nem fogadok el, mivel saját nevével mindenki szabadon bemutathatja az igazságot; mindezen beadványokat kivizsgáltatom, majd Őfelsége, a császárné elé tárom őket.” — állt II. József 1773. évi látogatását megelőző rendelkezésében.

Michael Conrad von Heidendorf medgyesi jegyző emlékiratában elképesztő mennyiségről, 19 000 darab átadott beadványról — korabeli kifejezéssel memoriáléról — számolt be. Ez a szám túlzottnak tűnhet. A Magyar Országos Levéltárban őrzött egykorúan vezetett jegyzőkönyv alapján viszont pontosítható és javítható: a császárhoz 1773-ban 16 148 darab kérvényt intéztek. A jegyzőkönyvbe felvettek valamennyi kérvényt, olvasható a beadványozó neve, lakóhelye, ritkán a kérvény tárgya is. A császár 1773. június 28-án érkezett Kolozsvár irányából Tordán át Nagyszebenbe, az Erdélyi Nagyfejedelemség központjába, ahol „ismét számtalan sok beadványt” kapott. Míg 26-án közel kilencszázat, 28-án háromszázat nyújtottak át neki. A nagy mennyiségű beadvány közül csak kevés maradt fenn, de így is képet alkothatunk az erdélyi gondokról, panaszokról.

 

II. József 1773-as útját megörökítő dombormű
Bécs, Josephplatz

A császárnak ezeket a kérvényeket gyakran „teátrális színjátékkal” nyújtották át. Erdélyben az ortodox pópától vezényelve felsorakozott a falu népe: jobbra a férfiak, balra a nők. II. József — Heidendorf szerint — minden kérvényezőt meghallgatott, de a lovasfutárok is gyűjtöttek memoriálékat, feltehetően zsákokba; a jegyző említ egy, az utazókocsi ajtajának belső részére függesztett zsákot. A figyelemre méltó beadványokat külön borítékban helyezték el, ráírták az illetékes bécsi hivatalnok nevét, esetenként II. József röviden javaslatát is: „a kérés jogos”; „úgy tűnik, megérdemel egy előléptetést”.

A legtöbben saját egyéni gondjukra kértek megoldást a császártól: hagyatéki kérelmekkel, elvett föld vagy más javak (házak, állatok, ingóság) visszaszolgáltatásának kérésével, lopások, rablások panaszolásával, elszökött házastárs, szolga keresésével, adósságfizetés követelésével nagy számban találkozhatunk. Erdélyben sokan a határőrvidékek kialakításakor alkalmazott átköltöztetés bevett módszerét, a „falucserét” kifogásolták. A határőrök leginkább arról panaszkodtak, hogy nem volt elegendő a számukra kiosztott földterület, és a szolgálat miatt megélhetési gondjaik voltak. Fogarasi György idős határőrnek például egyik fia dobosként szolgált, ő további két fiát, valamint két „neveletlen” leányát tartotta el.

Az erdélyi birtokos nemesek leginkább adósságügyek, más birtokosok részéről őket ért sérelmek, elvett birtokok visszaszerzése miatt fordultak a császárhoz orvoslatért. Adelsberg bárónő viszont a beszállásolt katonatisztekre panaszkodott, majd elegánsan tejeskávéra invitálta az uralkodót. A jobbágyok leginkább úrbéres ügyekben, az elviselhetetlen robot és forspont miatt panaszkodtak. A falvak lakói templomépítésre és felújításra kértek engedélyt, a protestánsok általában templomtorony emelésére. Jelentős számban adtak le kérvényeket a görög katolikus és görög nem egyesült alattvalók is, de tárgyukat közelebbről nem ismerjük.

Fogarasi György kérelme
Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak
— Gubernium Transylvanicum Levéltára — Gubernium Transylvanicum (in politicis) — Protocolla imperatoria (F 65) — No. 724.

A kérvényezők közül sokan állásért folyamodtak — esetenként olyanok, akiknek képzettsége nem volt elegendő a pályázott posztra, például nem tudtak írni-olvasni. Az ügyesebbek nem csak felsorolták tanulmányaikat és különféle jártasságukat, hanem mellékletekkel igyekeztek bizonyítani képességeiket.

 

Johann Franz Sies folyamodványához mellékelt térkép, valamint Plésa Mihály kérvénye
Erdélyi Kancelláriai LevéltárErdélyi Kancellária regisztratúrája
Acta Generalia (B 2) — 1773/1218.

A fennmaradt magyar nyelvű panaszok legtöbbjében alamizsnáért könyörögtek. Június 28-án 22 asszony adott be kérvényt a kereken háromszázból. Ők a család, különösen pedig egyedül maradtként a gyermekek eltartási gondjai miatt ragadtak tollat, házassági engedélyért folyamodtak, a férj, fiúgyermek katonai szolgálat alóli felmentését kérvényezték, esetleg hozzátartozóknak kértek előrelépési lehetőséget. Egyes települések és céhek is nyújtottak át kérvényt a császárnak, mint például Zilah, Vármező, vagy a kolozsvári halászok, suszterek: június 28-án 34 település kérvényét jegyezték fel. A háromszáz kérvény közül 69-nél csak azt tüntették fel, hogy magyarul, 23-nál pedig azt, hogy románul (óromán nyelven) született. Ezekhez a kérvényekhez latin nyelvű fordítást mellékeltek.

Erdélyben a kérvényeket a guberniumhoz továbbították. Ott egy bizottság elé kerültek, amely a helyi kivizsgálással az egyes törvényhatóságokat, a vármegyék állandó tábláját bízta meg. Ez az ügyintézési mód furcsa helyzetet teremtett, hiszen a munka oroszlánrészét így a helyi tisztviselőknek kellett elvégezniük, akik esetleg éppen az őket, rokonukat vagy ellenségüket, alárendeltjüket érintő ügyekben nehezen tudtak pártoskodás nélkül véleményt nyilvánítani, vagy éppenséggel nem fűződött érdekük a panasz mielőbbi kivizsgálásához. A beadványok nem várt, hihetetlen tömege pedig óriási munkát jelentett, és a kishivatalnokokra rótt rendkívüli nagyságú munkát: ennek következtében vagy lelassult a kérvények intézése, vagy a mindennapi ügymenet szenvedett csorbát.

 

Az 1773. június 28-án benyújtott kérvények listájának részlete
Erdélyi Kancelláriai LevéltárErdélyi Kancellária regisztratúrájaActa Generalia (B 2) — 1773/1218.

Az ügyeket a gubernium rendes ülésein tárgyalták meg. Külön jegyzőkönyvben kellett leírni a javaslatukat, amelyeket azután Bécsbe küldtek el. A legtöbb esetben azonban előzetes, helyszínen szerzett információkra, valamint további vizsgálatra volt szükség. E váratlanul nagy mennyiségű kérelem elosztása, kivizsgálása rendkívül hosszú ideig tartott, a bizottság ülésjegyzőkönyvének utolsó bejegyzései 1782-ből (!) származnak. A guberniumi bizottság legsűrűbben 1773-ban ülésezett (40-60 beadványt tárgyalva), feltehetően II. József személyes tartózkodása miatt. A későbbi években lanyhult a lelkesedés, pedig Bécsből is felszólították őket, hogy folyamatosan lelkiismeretesen végezzék a munkát. Az utolsó két ügy két magyar nyelvű beadvány, és valójában nehezen érthető, miért tartott a vizsgálat kilenc évig. Az egyik esetben Balog Miklós határőr nemes Váró Istvánt panaszolta be, aki jogtalanul elvette földjét. A döntésben a határőrnek adtak igazat. Az utolsó bejegyzett ügyirat Magyarrégen privilégiumainak megerősítéséről szól.

A legtöbb esetben, amennyiben nem volt szükség az uralkodó közbenjárására, jogi útra terelték az ügyet. Álláskérelmeknél „bizonyítványt”, véleményt kértek ki a hivataltól. Akiket érdemesnek találtak, azokkal a válasz legtöbbször azt közölte, hogy üresedéskor jelentkezzenek. A fizetésemelést kérelmezőkkel viszont tudatták, hogy a megszabott fizetéstől nem lehetett eltérni.

II. József császárnak ezek a kérvények segítettek abban, hogy tudomást szerezzen alattvalói helyzetéről, az esetleges visszaélésekről, és megismerje az általános gondokat. Számos probléma megoldására azonban majd csak egyeduralkodóként lett lehetősége. A beutazott vidékek lakóinak emlékében pedig úgy élt tovább alakja, mint aki minden alattvalójának panaszát meghallgatja és kivizsgáltatja.

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika, H. Németh István

Utolsó frissítés:

2015.08.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges