Diktatúra, forradalom, megtorlás. Virtuális kiállítás a 1956-os forradalom zalai eseményeinek emlékére


A Zala Megyei Levéltár a Gönczi Ferenc ÁMK kiállítótermében 2006 őszén, a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának emlékére egy kiállítást rendezett Diktatúra, forradalom, megtorlás címmel. A több szempontból is újszerű, interaktív, a multimédia kínálta lehetőségeket is felhasználó kiállítás nagy sikert aratott a látogatók, különösen a fiatalabb generációk körében. Ezzel összefüggésben, szerencsés módon kezünkre játszott a véletlen is, minek révén lehetővé vált az eredetileg tervezett kiállítási idő egy hónappal való meghosszabbítása.

Sajnos azonban az időszaki kiállítások ideje - hosszabbítás ide vagy oda - hamar lejár, de a nagy érdeklődés és tetszés miatt elhatároztuk, hogy valamilyen módon állandóvá varázsoljuk munkánkat, amihez a digitalizálás lehetősége és az internet kínált megoldást. Ezeknek köszönhetően, virtuálisan ugyan, de nagyságrendekkel többen és korlátlan ideig, ráadásul bármikor megtekinthetik kiállításunkat.

Az eredeti kiállítás fizikailag két, egybenyitott teremben volt látható, ahol az időrend szolgált a címben foglalt hármas tagolás alapjául. Ezt a felosztást megtartottuk a digitalizált változat esetében is, sőt itt bemutatunk olyan elemeket, amelyek az eredeti kiállításon (pl. egy irat hátoldala, vagy valamennyi oldala) nem volt látható. Ennyiben itt és most többet kap a Látogató, amivel szegényebb lesz viszont, az a kiállítás összképe, milliője, a szemlélődőre gyakorolt összhatása, amely sajnos ebben a virtuális térben kevéssé érvényesül.

A kiállítás anyagát alapvetően az eredeti struktúra szerint mutatjuk be, így az érdeklődők termenként, a diktatúrától, mint előzménytől az "átjárón" átlépve a forradalmi eseményeken keresztül a megtorlásig kísérhetik figyelemmel '56 zalai történéseit. A tárlók anyaga mellett természetesen a kiállítás képanyaga is megtekinthető és nem hagytuk el a tartalmat színesítő, azt élőbbé tevő elemeket sem, amelyeket az egyéb kiállítási tárgyak menüpont alá csoportosítottunk. Mindezeken túl a standfotók menüpont alatt közre adjuk azokat a fotókat, amelyeket az eredeti kiállításról készítettünk.

AZ EREDETI KIÁLLÍTÁST RENDEZTÉK:
Csomor Erzsébet
Kapiller Imre
Káli Csaba

VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS KONCEPCIÓJA ÉS LÁTVÁNYTERVE:
Káli Csaba

REPRODUKCIÓK:
Zóka Gyula

EREDETI KIÁLLÍTÁS TECHNIKAI KIVITELEZÉSE:
Németh Károly

VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS TECHNIKAI KIVITELEZÉSE:
Pintyőke Gábor

AZ EREDETI KIÁLLÍTÁS MEGRENDEZÉSÉT TÁMOGATTÁK:
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
Zala Megye Önkormányzata

A KIÁLLÍTÁS ANYAGÁT KÖLCSÖNÖZTÉK:
Balatoni Múzeum, Keszthely
Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg
Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg
Thúry György Múzeum, Nagykanizsa
Zala Megyei Levéltár

Hegyi Miklós
Kauzli Józsefné
Pohánka Iván
Rózsás János
Temesvári Andor
Varjas György