A hónap dokumentuma 2024. szeptember
A Nagybajomnál hősi halált halt Szakács István földi maradványainak 1945-ös hazaszállítási ügye
Közel nyolcvan esztendő telt el, hogy a második világháború végén elcsendesedtek a fegyverek, befejeződtek a harcok a Nagybajomnál húzódott front kiszögellésében. Felnőtt azóta legalább négy generáció. A gyász és a fájdalom lecsillapodott az emberek szívében és a természet is lassan betemeti aknáktól, gránátoktól szaggatott testét.
1945 szeptemberében azonban még frissek voltak a sebek az áldozatok hozzátartozóinak körében. A Magyar Királyi Honvédség alakulatai szinte a háború utolsó napjaiig utóvédharcokat folytattak magyar, majd ausztriai, német területeken, a május 8-i fegyverletételig. A kapituláló egységek katonáira a hadifogolytáborok cseppet sem kecsegtető szögesdrótkerítése várt valamelyik szovjet szocialista köztársaság területén, vagy Nyugat-Európában az amerikai, brit, francia zónában. Családtagjaikat a kétségbeesés és a bizonytalanság gyötörte. A legvégsőkig reménykedtek, hogy szerettük hazatér, életjelet ad magáról. Az elesettekről gyakran több hónap vagy év után érkezett hír.
A Somogy vármegye nyugati részén – a Balatontól déli irányban húzódó – Margit-vonal frontszakaszán a kiürített, rommá lőtt, megerődített falvak területén rengeteg emberi és állati tetem feküdt 1945. március-április hónapokban a harcok elülte után. Sokaknak nem adatott meg, hogy bajtársaik elföldeljék őket, hogy méltó végtisztességgel búcsúzhassanak tőlük. A visszatérő lakosság feladata volt az oszlásnak indult tetemek elhantolása, amit nehezített a földben rejlő aknák nagy száma. Az elesett katonák gyakran a temető területén kívül, egyes vagy kisebb tömegsírokban lettek elásva.
1945. szeptember második felében Szakács Ferenc, Sárbogárd, Andrássy út 252. szám alatti lakos halottszállítási kérelemmel fordult Somogy vármegye alispánjához, hogy az 1945. január 2-án Nagybajomnál elhunyt és a temetőn kívül elföldelt István nevű fia földi maradványait kihantolhassa és hazaszállíthassa Sárbogárdra – a végső temetkezés végett. Vélelmezhető, hogy a település jegyzői hivatala küldte meg az értesítést a családnak a Nagybajomban, de nem a temetőben elföldelt katona rögtönzött sírjának helyéről. Az alispán az engedélyt megadta. Az elszállítás megtörtént.
A hullaszállításra szigorú szabályok vonatkoztak. A 25.857/1906. Bm. rendelet[1] aprólékosan kitért mind az engedélyeztetés részleteire, mind pedig a halottszállítás közegészségügyi feltételeire. Az exhumálást követően a holttestet fertőtlenítő folyadékba kellett áztatni. A nedvszívó réteggel kibélelt fémkoporsót a hulla behelyezése után véglegesen lezárták. Ezt egy külső, fából készített koporsóba helyezték. A kocsin csak a kocsis, illetve a szállítást intéző személy ülhetett, egyéb tárgyakat, virágokat szállítani nem lehetett. Lehetőleg zárt szállítóeszközt kellett alkalmazni a célra. A végső nyugalomra helyezést a megérkezést követően azonnal, a külső koporsóval együtt kellett végrehajtani.
Írógéppel írt, aláírás nélküli kérvény 30 pengő illetékbélyeggel ellátva. Kézzel kitöltött alispáni előadói ív és határozat.
Az irat jelzete:
HU-MNL-SVL-IV.405.b. Somogy vármegye alispánjának iratai, közigazgatási iratok 11017/1945.
A dokumentum digitális másolata után a belügyminisztériumi hullaszállítási rendelettét is közlöm.
Szabó Tamás Antal
[1] 25.857/IV-b./1906. Bm. körrendelet. Az emberi hullák és hullarészek szállítása és kiásatása. Belügyi Közlöny 11. (1906) 393–396
