Találatok

Az 1944-es nyilas hatalomátvétel a Hangya Szövetkezet életében is jelentős változásokat hozott. Wünscher Frigyes vezérigazgatót leváltották, a szövetkezet irányítását újonnan kinevezett kormánybiztosra bízták.
Típus: Hír
1956-ban Magyarország nemcsak a melbourne-i vízilabda-mérkőzés során került szembe a szovjet válogatottal. Nagy érdeklődés közepette a sakkasztalnál is összemérte erejét a két nemzet válogatottja.
Típus: Hír
II. Rákóczi Ferenc esetleges hazatérése a szabadságharc bukása után folyamatosan napirenden volt. A halála után évtizedekkel is tűnt még fel olyan szélhámos, aki a fejedelemnek adta ki magát.
Típus: Hír
A történelem folyamán, ahol pénzt vertek, ott megjelent a hamis pénz is. Ezen a héten egy ilyet, II. József hamis ezüst tallérját tesszük közzé, melyet annak idején bizonyítékként mellékeltek egy büntetőügyhöz.
Típus: Hír
Az Országos Levéltár legrégibbi irata a Könyves Kálmán által 1109-ben kiadott veszprémvölgyi alapítólevél. Ennek pecsétje a nálunk őrzött legkorábbi, épenmaradt királyi pecsét.
Típus: Hír
A baráti asztaltársaságként működő Szent Nőtlenség Társaskáptalan Pettkó Bélát, az Országos Levéltár levéltárnokát házasságkötésekor díszes oklevéllel a kiérdemesült tagok közé sorolta.
Típus: Hír
E szavakkal bátortalanították el 1799-ben Koszmai Mihályt, pedig II. József ekkor már kilenc éve halott volt. De miért is tartották őt az egyszerű alattvalók a panaszok meghallgatójának és orvoslójának?
Típus: Hír
1942. szeptember 9-én e mondat szakította meg a magyar rádió első műsorának szokásos esti hírközlését. A hazai közvélemény eddig csak a rádió és a sajtó útján szembesült a második világháború eseményeivel.
Típus: Hír
Intézményünk idei rendezvényeinek középpontjában a nők álltak. Eheti írásunk Gundel Barbarát mutatja be, aki nő létére – szinte egyedülálló módon a 18.században – állami alkalmazást nyert.
Típus: Hír
A munkácsi kéményseprők 1883-ban kiadott üdvözlő levelével kívánunk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kutatóinak, ügyfeleinek, dolgozóinak és egyben a honlap látogatóinak sikereken gazdag, boldog újesztendőt!
Típus: Hír
A MOL különleges kincse az a felfújható és hordozható földgömb, amelynek gyártása az 1830-as évek elején kérészéletű próbálkozás volt. Ritkaság, hogy az eredeti dobozban a mellékletek is megmaradtak.
Típus: Hír
A száz éve, 1911. augusztus 7-én született Bibó Istvánra emlékezve egy, az ellene folyatott eljárás során, 1958-ban keletkezett kihallgatási jegyzőkönyvet teszünk közzé.
Típus: Hír
„Hogy ha valamelly Mester legény ezen megh nevezett Czehbéli Mester Emberhez találkoznék munkalodni, annak az Mester legennek mindénut beczolleti, és tisztességhe legjen.”
Típus: Hír
Egy, az 1930-as évek elején benyújtott szabadalom okán számos akkori szakember nyilvánította véleményét a tej minőségével, hamisításával kapcsolatban. A "reggeli italok" korában a téma továbbra is időszerű.
Típus: Hír
Barkóczy Krisztináról és a Károlyiak Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepéről 2011. május 6-án nyílik kiállítás a Magyar Országos Levéltárban, ezúttal ennek a kiállításnak az anyagából válogattunk.
Típus: Hír
A Magyar Országos Levéltár jó néhány dokumentumot őriz Habsburg Ottóról mint a királyi család tagjáról. Halála alkalmából azonban néhány tőle mint politikustól származó levél közzétételével emlékezünk rá.
Típus: Hír
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés értelmében Erdély területét kettéosztották. Az ünneplés közepette megkezdődött a tervezgetés a visszacsatolt területek gazdasági újjászervezésére.
Típus: Hír
A tavalyi év során vásárlás útján szerzett pecsétgyűjteményben két sajátos formájú pecsétkő fordul elő, melyekről a vizsgálat során kiderült, hogy az ó- és középkort átívelő Szászánida Birodalomból származnak.
Típus: Hír
Ki ne bosszankodna manapság azon, hogy minden drága. Hányszor tettük fel magunknak a kérdést: ki mondja meg, mi mennyibe kerüljön?
Típus: Hír
Leiningen-Westerburg Károly 1849. október 6-án hajnalban utolsó levelét írta, cellájába közben behallatszott a Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos és Kiss Ernő életét kioltó lövések hangja.
Típus: Hír
A soproni helytartósági osztály 1856-ban pályázatot írt ki a területén található helységnév- és útjelző táblák felújítására, cseréjére. Ez alkalommal nyertes pályázat költségvetését adjuk közre.
Típus: Hír
Krúdy Gyula szabadságharcos katona, komáromi várvédő, két rendbeli ügyvéd, megyei tiszti főügyész, a későbbi neves író nagyapja, a kiegyezés előestéjén eljut az alispán megveréséig. Hogyan történt mindez?
Típus: Hír
Mikor II. József 1790-ben visszavonta rendeleteit, mindössze hármat hagyott érvényben. Ezek egyike a Magyarországon és Erdélyben 1781. október 25-i dátummal kiadott türelmi rendelet volt.
Típus: Hír
Május 4-e a Tűzoltók Napja. 304-ben ezen a napon halt mártírhalált a tűzoltók védőszentje, Flórián. Neve a 15. századtól kezdődően fonódott össze a tüzek ellen való védekezéssel.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Ezúttal a második világháború alatti embermentésben résztvevő, majd Budapest ostromakor rejtélyes módon eltűnt Raoul Wallenbergnek a stockholmi magyar követséghez 1943-ban benyújtott vízumkérelmét tesszük közzé.
Típus: Hír
A Maros, Tisza és Duna által közrefogott, a töröktől visszafoglalt Temesközt 1778-ban csatolták ismét Magyarországhoz. Az területen létrejött vármegyék 1779. április 23-án részesültek címeradományban.
Típus: Hír
Idén 900 éves a Magyar Országos Levéltár legrégibb eredetiben fönnmaradt oklevele, Kálmán király veszprémvölgyi kiváltságlevele, melyet a nagyközönség 2009. szeptember 7-től láthat a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Típus: Hír

Oldalak