Találatok

2017. december 6-án második alkalommal adták át a „Pro Archivo Nationali” díjat, amelyet Dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár korábbi főigazgatója alapított, 2016-ban. Az elismerést azon kollégák kapják, akik a levéltár kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a szakterületük fejlődését, a szervezet integrációját elősegítő dolgozói.
Típus: Hír
Időpont: 
2017. december 20. - 08:00 - 2018. január 01. - 16:30
Típus: Esemény
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában – 2017. november 15-én – immár 44. alkalommal került megrendezésre a Levéltári Nap. A rendezvény a kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottság támogatásával, a Reformáció MNL projekt részeként valósult meg. A reformáció 500 és a Magyar Református Egyház 450 éves évfordulóján a Levéltár alkalmasabb helyszínt nem is találhatott volna rendezvényének, mint a kálvini reformáció hazai bölcsőjét, a Debreceni Református Kollégiumot.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Az Új Nézőpont online folyóirat 2018-ban az ötödik évfolyamába lép. A Szerkesztőség és a Szerkesztőbizottság az egyes évnegyedes számokhoz várja szerzők jelentkezését.
Típus: Hír
E hónapban az egri vízmű tervdokumentumaiból mutatjuk be a Petőfi téren lévő szivattyúház és az első két kút Pazár István által 1926-ban készített tervrajzait, valamint az artézi kút felszerelésének tervrajzát.
Típus: Hír
Kedves Kutatóink!
Típus: Hír
2017. november 17-én tartotta konferenciáját a megyeházán a Bessenyei Társaság, ahol az előadások mellett Bessenyei családi dokumentumokat és tárgyi emlékeket is láthattak az érdeklődők.
Típus: Hír
December 6-án láttuk vendégül a levéltárban a nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI 8. osztályos tanulóit.
Típus: Hír
December 6-án kolléganőnk, Nagy Dóra főlevéltáros tanácsosi címet vehetett át az MNL főigazgatójától, dr. Szabó Csabától. A rendezvényről készült beszámolót itt olvashatják.
Típus: Hír
Negyedik alkalommal rendezik meg a medievista könyvbörzét Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében 2017. december 19-én 16.00 órától.
Típus: Hír
Majtényi György - Mikó Zsuzsanna - Szabó Csaba (Szerk.): Kémek, korok, életek. Erica Glaser Wallach és Noel H. Field története. Libri Kiadó - Magyar Nemzeti Levéltár 2017
Típus: Hír
„Hónap dokumentuma” rovatunk 2009 óta mutat be érdekes, olykor aktuális, évfordulókhoz köthető levéltári iratokat, fotókat, térképeket, melynek felhasználását a honlapunkra feltöltött - az irások megjelenését, címét és internetes hivatkozását tartalmazó - adatbázissal kívánjuk segíteni.
Típus: Hír
2017. december 11-én a cibakházi Damjanich János Iskola történelem szakkörös diákjainak és az érdeklődő pedagógusi karnak tartott rendhagyó történelemórát kollégánk, Mucsi László segédlevéltáros.
Típus: Hír
Tisztelettel hívjuk és várjuk a „Múltról mindenkinek” című programsorozatban a 2017. december 18-án 11 órától tartandó ünnepi könyvbemutatóra. Kovács Ágnes történésszel Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezésének nemrég megjelent kötetéről Kujbusné Mecsei Éva beszélget.
Típus: Hír
Időpont: 
2017. december 18. - 11:00 - 12:00
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.
Típus: Esemény
A finn parlament 1917. december 6-án szavazta meg az ország függetlenségi nyilatkozatát, Finnország kiválását a forradalmi napokat élő szovjet-orosz államból. A független állam nemzetközi elismerése gyorsan megtörtént, az Osztrák-Magyar Monarchia az elsők között volt ezen a téren. Az alábbiakban egy olyan, 1918 januárjában keletkezett iratot mutatunk be, amelyben a független államiság elismerésére váró finn kormány üdvözli a magyar nemzetet a finn nemzet nevében.
Típus: Hír
Típus: Hír
2017. december 16-án 7:00 órától hálózatfejlesztési munkálatok miatt a Magyar Nemzeti Levéltár összes külső és belső informatikai szolgáltatása szünetelni fog. A munkálatok várhatóan a délelőtt folyamán befejeződnek.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Oldalak