HŐSI ÉS HADIFOGOLY-SÍROK

Az 1914. július 28-án kitört Nagy Háború első hősi halottja minden bizonnyal a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Abádszalókról származó Kovács Pál volt. Őt és a még aznap elesett mezőtúri társit is Zimonyban temették el.

Mivel a háború nem ért véget lombhullásig, így gondoskodni kellett az egyre számosabb sírok gondozásáról, azok szabályozásáról.

1915 őszén állt fel a császári és királyi Hadügyminisztérium 9. osztálya, amelynek feladata kiterjedt a katonatemetők, katonasírok létesítésére, fenntartására, a hősi halottak nyilvántartására.

Az első világháborús magyar részvételt lezáró trianoni békében (1920. június 4. – az 1921. évi XXXIII. törvény által becikkelyezve) a VI. rész foglalkozott a hadifoglyok és a sírhelyek kérdéskörével. A rendelkezések közül kiemelendőek az alábbiak: gondoskodni kell arról, hogy az „eltemetett katonák és tengerészek sírhelyei tiszteletben és jókarban tartassanak”, hasonlóképpen az elhunyt hadifoglyok és polgári internáltak sírhelyei is; a hadviselő felek egymás rendelkezésére bocsátják „az elhaltak teljes névjegyzékét a személyazonosságuk megállapításához szükséges összes adatokkal együtt”.^[1]

Mit tekintünk hősi sírnak?

Az 1999. évi XLIII. törvény 3. § f) pontja adja meg szabatosan a „hősi temető, hősi temetési hely” fogalmát: „a honvédelmi kötelezettség fegyveres vagy fegyver nélküli teljesítése közben elesettek, továbbá a teljesítést követően, ezzel közvetlenül összefüggésbe hozható okból elhunytak, valamint háborúban kényszermunkára hurcoltak és elhunytak eltemetésére, hamvaik elhelyezésére szolgáló temető (temetőrész), temetési hely”.^[2]

Forrásaink

Az alispáni iratokban, illetve az egyes települések iratai között találtunk a hősi sírok állapotáról éves beszámolókat, amelyek az elhelyezkedésről (szerencsés esetekben tervrajzokkal, névsorokkal, útmutatókkal együtt) a gondozókról és a gondozottsági fokról, a megemlékezésekről tudósítanak. Ezek az iratok sok esetben nélkülözhetetlen segítségnek bizonyultak a kutatásban, attól függetlenül, hogy a terepmunka elkezdése előtt igyekeztünk az önkormányzatokkal, egyházakkal, rajtuk keresztül a temetőgondnokokkal, helytörténészekkel kapcsolatot teremteni és segítséget, támogatást kérni munkánkhoz.

A második világháború után még készültek települési jelentések, nyilvántartva immár az új világháború sírjait és emlékműveit is. Az ekkori „sírgondozási” elképzeléseket, a település vezetőinek józan mérlegelési lehetőségeit jól mutatja az alábbi – jászberényi – irat:

„Az 1914/18. évi világháborúban elhaltak sírjai nem nagy területet foglalnak el. Ezen hősi sírok közül a Szent Imre hg. úti temetőben van 65 egyes sír, kb. 160 négyszögöl területen, a Református temetőben pedig 35 egyes sír kb. 50 négyszögöl területen. Mind magyar hősi sírok. Tekintettel arra, hogy fentiek szerint az 1914/18-as hősi sírok nem nagy területen fekszenek, gondozásuk nem ütközik komolyabb nehézségekbe, a város nem találja szükségesnek, hogy ezen hősi halottak maradványai kihantolás után nemzetenként elkülönítve, kis helyet elfoglaló közös osszáriumban, csontkriptákba, vagy közös sírokba temettessenek el, hanem elhelyezésük és gondozásuk történjék az eddigiek szerint”.[3]

Hadifoglyok

A magyar hősi halott katonák mellett találhatunk iratokat a magyar hadifogságban elhunytakkal kapcsolatban is. Az exhumálások és a sírok összpontosítása miatt külön kiemelendők az olasz hadifoglyokról szóló iratok.

A két ország között a békeszerződés aláírása után megtörtént a kapcsolatfelvétel – 1920 őszén a budapesti olasz misszió vezetője a belügyminiszter segítségét kérte az olasz hadifoglyok számának megállapításában. A belügyminiszter továbbította a kérést és a feladatot az alispánok felé, az alispánok pedig kérték a törvényhatóságuk területén lévő településektől a számokat.[4]

A hősi sírok kérdésében a húszas évek második felétől történt előrelépés. A belügyminiszter 4601/1926. III. sz. körrendeletével tájékoztatta a törvényhatóságokat, hogy a viszonosság elve alapján el kell tekinteni a sírok exhumálásával és összpontosításával kapcsolatos illetékek és járandóságok felszámolásától, ugyanis az olaszok „hőseink földi maradványainak hazaszállításánál minden illetéket elengedtek és úgy intézkedtek, hogy nekünk a sírásók munkadíján kívül más személyi járandóságot nem kellett fizetnünk”.[5]

A körrendeletben szereplő kimutatás szerint egyébként az országban ekkor 132 temetőben 3781 fő olasz hősi halott és internált volt fellelhető – ez a szám 1933-ra 3802-re nőtt.

A sírok összpontosítását 1927 folyamán két helyszínen (Ostffyasszonyfa, Budapest) tervezték megvalósítani; 1933-ra további hat település jelent meg az elgondolásokban: Győr, Kenyérmező, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Zalaegerszeg.

1933 tavaszán Gömbös Gyula (honvédelmi miniszterként) rendelete eldöntötte a felsorolt helyszíneken túl fellelhető olasz sírok sorsát, és közölte az érintettekkel, hogy 1933 novembere és 1934 áprilisa között kerül sor az exhumálásra és az összpontosításra. Részletesen tájékoztatott továbbá a majdani körülményekről: a vízhatlan zsákokról, koporsókról, „egyéb kellékekről”, a sírásók munkadíjáról, a túl drágán dolgozó temetkezési vállalatok mellőzéséről.

A szolnoki exhumálásra 1933. december 11-én került sor: ekkor 33 olasz katona maradványait szállították el. A sikeres lebonyolítást követően 1934 tavaszán újabb 65 olasz hősi halott exhumálására és elszállítására – részletes névjegyzék alapján –került sor.

A kutatás egyik eredményeként pedig sikerült felvennünk a kapcsolatot az 1934-es névsor 28. sorszámú hősi halottjának, Maroni Nazzareno-nak az unokájával, Giorgio Tribottival.

A sírok fellelhetőségének nehézségeit plasztikusan mutatja be az alábbi levél, amelyben Jászberény városának polgármestere számolt be az alispánnak:

„A 4 olasz katona sírja teljes biztonsággal ki nem mutatható. Ez irányban az ügy tisztázása érdekében mindent elkövettem, de eredmény nélkül. Beleznay Mátyás ny. honvéd alezredest ezen ügyben szintén meghallgattam; azt jelentette, hogy 1920-ban, az ő vezetése alatt már megkísérelték a hősi halottak személyazonosságát kipuhatolni, hogy azokat a keresztfákra felírhassák, de már akkor is el voltak teljesen korhadva a hősök sírja melletti primitív kis hantok. Egyéb ismertető nyom nem volt kipuhatolható.”[6]

Ahol nem találtunk sírokat, ott az átnézett és feldolgozott anyakönyvek alapján összeállított névsort (illetve az anyakönyvi bejegyzést) közöljük.

Várjuk a Tisztelt Olvasók képeit, információit, kiegészítéseit az adatbázissal kapcsolatban!

Forrás: Bojtos Gábor: „Terepen a levéltáros”. I. világháborús emlékek és hősi sírok Jász-Nagykun-Szolnok megyében. In: Örsi, Julianna (szerk.): Helytállás a hazáért, a családért: Jászkunsági emlékek az első világháborúból. Szolnok, 2017. 281-298.
 

A jászsági települések egy részénél a Selena Kft., IUSTA Temetkezési Szolgáltatás (http://www.selena-iusta.hu/index) fényképeit használtuk fel.

Jászladány és Zagyvarékas települések felújított sírjainak közzétételéért köszönet:

Jászladány Polgármesteri Hivatal, Bertalanné Drávucz Katalin polgármester

Zagyvarékas Polgármesteri Hivatal, Jánosi József polgármester, Balázs Adrienn Ildikó előadó