Abádszalók
Abádszalókon 2007. július 29-én katonai tiszteletadással avatták újjá Kemény Simon 1924-ben leleplezett Nagy Háborús emlékművét. Az emlékmű Kovács Pál arcvonásait örökíti meg.
Bár a levéltári adatok, a különböző irányú kutatások megállapításai nem egyértelműek, mára a legtöbben elfogadják a Jász-Nagykun-Szolnok megyéből származó Kovács Pál szomorú elsőségét.
Kovács Pál 1892-ben született Abádszalókon. A Tiszaburáról 1913. október 1-jén bevonuló dohányoslegény a cs. és kir. 68. gyalogezred zimonyi zászlóaljához került. A belgrádi szerb helyőrséggel szemben 1912 óta állomásozó ezred feladata a megerősített határvédelem volt.
Az 1914. július 28-án bekövetkező hadüzenet után, július 29-én hajnalban, a szerbek felrobbantották a Száván átvezető vasúti híd déli pillérét Belgrád és Zimony között. A 68-as gyalogezred katonái a híd zimonyi oldalánál őrséget állva, megpróbálták a robbantást megakadályozni. A szerbek ágyúval és kézifegyverekkel támadták a hídőrséget. A kirobbant tűzharcban életét vesztette Kovács Pál gyalogos, Bíró Gábor gyalogos, és Veres Imre gyalogos. A következő harccselekményre július 31-én került sor, a Monarchia és Oroszország között pedig csak augusztus 5-én állt be a hadiállapot, tehát – jelenlegi ismereteink szerint – ők voltak a Nagy Háború első hősi halottjai.
A halotti anyakönyvben:
Kovács Pál gyalogos, 68. gyalogezred 11. század, született: Abádszalók, Jász– Nagykun–Szolnok vármegye, 1892, a halál oka: „az ellenségnek a „Burma” őrség elleni támadása alkalmával elesett”, eltemetés ideje és helye: a harcmezőn.
Bíró Gábor gyalogos, 68. gyalogezred 11. század, született: Mezőtúr, Jász–Nagykun–Szolnok vármegye, 1891, a halál oka és az eltemetés módja ugyanaz, mint a Kovács Pálé.
Veres Imre gyalogos, 68. gyalogezred 14. század, született: Mezőtúr, Jász–Nagykun– Szolnok vármegye, 1891, a halál oka: „a Zimony–Belgrádi vasúti hídnál az ütközetben elesett”, eltemetés ideje és helye: a harcmezőn.
A 68-as jász-kún gyalog-ezred háborús albuma, szerk. Reschner Róbert-Sebestyén József, 1917, 17.:
„Föl kell még jegyeznünk, hogy a világháború első halottja Tóth András volt, első sebesült tisztje pedig Knerler János kapitány, mindkettő ezredünk harcosa.”
Szolnoki Újság, 1934. június 10.
„1914. július 29-én a zimony–belgrádi vasúti híd őrzésére rendelték ki többedmagával Infanterist Kovács Pált és ott kapták a szerb tüzérek ágyútüzét, és ugyanakkor egy csolnakon közelegő szerb katonák gyilkos lövéseit. Pár pillanat múlva két hangos jelszó jelezte, hogy a hídőrző katonák közül kettőt eltaláltak a lövések. Az első jajszó Bíró Gábor közlegényé volt (ő felépült sérüléséből), a másik jajszó, egyben az utolsó szava volt Kovács Pálnak; ő ott a helyszínen kiszenvedett.” (…)
„Július 30-án temették el Kovács Pált, a világháború első hősi halottját a zimonyi, ún. franzthali temetőben teljes katonai pompával. Volt díszkivonulás, sok koszorú, búcsúbeszéd, sortűz: parádésan temették el Infanterist Kovács Pált, aki elsőnek esett el a világháborúban annyi száz és százezer magyar és más nemzetiségű sorstársa előtt. Hozzuk haza ezt az egyet, ezt a legelső hősi halottunkat a magyar anyák vigasztalására, akik éppen így vesztették el fiaikat, had lássa mindenki, hogy a magyar nemzet megbecsüli hőseit. (...) Megérdemli az akció, hogy segítségére siessen minden hatóság és minden érző szívű, emlékező magyar!”
1934-ben indult tehát mozgalom Kovács Pál maradványainak hazahozatalára és ünnepélyes újratemetésére. Az akció nem járt eredménnyel, mivel Kovács sírját már felszámolták.
Kovács Pálról: https://nagyhaboru.blog.hu/2012/04/25/a_xx_szazadi_vilaghaboru_elso_hosi_halottja
