Etikai kérdések

Levéltári dokumentumok restaurálásnak etikai kérdései

Restaurálás szempontjai

Mi valójában a hitelesség?

Ki és hogyan döntsön tehát a restaurálás mikéntjéről?


LEVÉLTÁRI DOKUMENTUMOK RESTAURÁLÁSÁNAK ETIKAI KÉRDÉSEI

A restaurálás célja a kulturális örökséghez tartozó tárgfy állagmegóvása, esztétikai, történeti épségének helyreállítása olyan konzerválási, restaurálási eljárással, ami biztosítja a jövőben a tárgy fennmaradását.

Mivel a restaurátor pótolhatatlan, eredeti tárgyat kezel, óriási a felelőssége. Tudnia kell a tárgyat felépítő, ill. a restaurálás során használt anyagok fizikai, kémiai tulajdonságait és állandó együttműködést kell kialakítania más területek szakembereivel. Csak így tudja kiválasztani a tárgynak legmegfelelőbb konzerválási, restaurálási eljárást.

A restaurátornak a következő szempontokat kell mindig szem előtt tartania:

  • Legyen egyensúly a beavatkozás mértéke és a későbbi használat között.

  • A kezelés során őrizze meg a tárgy fizikai, esztétikai, történeti integritását.

  • Próbálja minél jobban megérteni az eredeti alkotó szándékot.

  • A tárgy értéke ne befolyásolja a restaurálást (kevésbé értékes tárgyat is lelkiismeretesen és magas színvonalon kezeljen).

  • Eméleti és gyakorlati tudását, tapasztalatát állandóan bővítse.

  • Ismerje a restaurátor saját korlátait, ne vállaljon olyan munkát, amihez nincs elég ismerete vagy tapasztalata.

  • Alakítson ki jó kapcsolatot más szakterületek szakembereivel (könyvtáros, levéltáros, muzeológus, vegyész, fizikus, biológus, stb.).

  • Minden munkafolyamatot pontosan és őszintén dokumentáljon, majd a dokumentációt helyezze biztonságba, de tegye hozzáférhetővé mások számára is.

  • Mindig tartsa szem előtt a reverzibilitás elvét, vagyis a restaurálás során kerülje a gyanús, vagy tudottan káros anyagokat, ill. azokat, amelyeket lehetetlen eltávolítani.

  • A kezelés ne gyengítse vagy károsítsa a tárgyat, valamint ne zavarja a későbbi szükséges kezeléseket.

  • Mindig igyekezzen olyan eljárást alkalmazni, ami a tárgy, ill. saját és kollégái egészsége szempontjából is a legjobb.

Ezek tehát a restaurálás általános etikai szempontjai. Vizsgáljuk meg milyen eltérések, ill. specialitások mutatkoznak a levéltári dokumentumok restaurálása, konzerválása kapcsán.

A levéltári dokumentumok javítását könyvkötők kezdték végezni. Ez a munka csak a tárgy mechanikai megerősítését foglalta magába (szakadások megragasztása). Mára nagyot változott a szakmai munka, af restaurátorok a tárgy kémiai stabilizálását és mechanikai megerősítését egyaránt elvégzik, amennyiben a tárgy állapota és körülményei azt lehetővé teszik. Ma már tehát nem elég a jó kézügyesség, a restaurátornak rendelkeznie kell a szükséges természettudományos ismeretekkel, és vizsgálatokat kell végeznie vagy végeztetnie a megfelelő restaurálásai módszer és anyagok kiválasztásához.

A levéltári anyag restaurálásának legfontosabb szempontja a tárgy hitelességének megőrzése!

A kezelések során tehát semmit sem tüntethet, vagy halványíthat el a restaurátor, ami a tárgy hitelességét támasztja alá!

Mi valójában a hitelesség?

Egyes szakemberek[1] szerint az ún. elsődleges hitelesség benne foglaltatik a szövegben, valamint ide tartozik a pecsét és az aláírás is. De létezik ezen kívül másodlagos hitelesség is, ami a tárgy történetére utaló nyomokból áll. Ilyenek a régi jelzetek, tulajdon bélyegzők, széljegyzetek, kapocs-helyek, jelölések, amik az adott gyűjteményre vagy tulajdonosra utalnak. De ide sorolhatók a tárgy anyagainak fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságaiból eredő lebomlási jelek (foltosodás, fakulás, deformáció, biológiai kár, törékenység, stb.).

Ha elfogadjuk, hogy mindezek a jegyek a hitelesség részét képezik, akkor komoly dilemma előtt állunk. Ugyanis legtöbbször nagyon nehéz, vagy lehetetlen megtartani minden az előbb felsorolt jelet. Néhány példa:

Sok jelölő, vagy íróanyag károsítja a dokumentum hordozóját, ezek eltávolítása tehát a tárgy fennmaradása szempontjából fontos (pl. a jelzeteléshez használt savas tinta).

A lebomlás során is keletkeznek az alapanyagra káros termékek.

Gyakran előfordul, hogy a papír nedves tisztítása és savtalanítása szükséges lenne, de a rajta lévő tinta, festék vagy a tulajdonbélyegző tintája nedvességre nagyon érzékeny.

Ki és hogyan döntsön tehát a restaurálás mikéntjéről?

A restaurátor együtt hozza meg a döntést a levéltárossal, ill. az anyag referensével, esetleg tulajdonosával.

A levéltáros feladata a dokumentum meghatározása. A tárgy vizsgálata alapján szintén a levéltáros hívja fel a restaurátor figyelmét a dokumentum azon részeire, amelyek különösen fontosak, megőrzésük nagy jelentőséggel bír. Ezek után a restaurátor is megvizsgálja a tárgyat, különös tekintettel annak állapotára és készítéstechnikai jellemzőire, majd együttesen határozzák meg a restaurálás célját és módját, figyelembe véve a tárgy értékét, kutatottságát, a tárolás módját és a rendelkezésre álló anyagiakat is. Természetesen a restaurálás menetének eldöntése és az alkalmazott vegyszereknek, megerősítő anyagoknak a kiválasztása a restaurátor feladata.

A beavatkozás célja függ a tárgy állapotától és értékétől, ill. a kutatottságától. Lehet cél egy fertőzés megállítása, savas lebomlás lassítása, vagy a dokumentum kutatható állapotba hozása, esetleg teljes fizikai és kémiai stabilitásának megteremtése. Bármi legyen is a cél, a hitelesség megőrzése mindig elsődleges feladat.

Sokszor a hitelesség ill. az információ megőrzése együttesen lehetetlen. Ilyenkor gondos mérlegelés után kell kiválasztani a lehetőségekhez képest legjobb megoldást. (Pl. egy füzetszerűen egybekötött lapokból álló erősen penészes oklevél fertőtlenítése és megerősítése a tárgy fennmaradása szempontjából elkerülhetetlen, de sokszor csak az oklevél szétszedésével oldható meg. Ez azonban a hitelesítő zsinór elvágásával történhet. Ilyen esetben nagyon fontos, hogy a restaurátor és a levéltáros együtt döntsön, és a restaurálás előtt, alatt és után pontos dokumentáció (fényképes!) készüljön!)

Szintén a restaurátornak és a levéltárosnak közösen kell eldönteni, hogy szükséges-e az adott tárgyat restaurálni, vagy célszerűbb mikrofilmre venni, lefotózni, vagy más módon lemásolni, esetleg digitalizálni és megoldani az eredeti helyes tárolását (pl. savmentes dobozban). Jó példa erre egy családi levéltári anyag újság gyűjteménye. Az általában rossz minőségű papírra nyomott újságok restaurálása nagyon sok időt és pénzt emészt fel (nagyon drága anyagok szükségesek hozzá), azonban a bennük lévő információ fontos lehet. Ebben az esetben jobb megoldás az anyag fotózása, mikrofilmezése és az eredeti megfelelő körülmények között tárolása.

Egyre inkább terjed az ún. minimális beavatkozás elve. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly áttevődik a tárgy helyes tárolására, kezelésére, vagyis a károsodás megelőzésére. A károsodott tárgyon pedig csak a legszükségesebb beavatkozásokat végzik el, az eredeti anyagot tiszteletben tartva, lehetőleg egyáltalán nem változtatva azt.

Minimális beavatkozás pl. az irat tisztítása és fertőtlenítése, majd pl. poliészter tasakba helyezése. Egy könyv esetében ilyen eljárás a leszakadó tábla visszaerősítése vászoncsíkkal, majd a kötet védőtokba helyezése.

Ezek a beavatkozások lehetővé teszik a tárgy eredeti anyagainak legteljesebb megőrzését. Sok esetben azonban a meggyengült tárgy ilyen állapotban nem kutatható, olvasható (pl. egy erősen penészes lap a tisztítás és fertőtlenítés után még nagyon gyenge, sérülékeny, tehát meg kell erősíteni), a poliészter tasakban tárolás pedig sem anyagilag, sem a raktári helyek korlátozottsága miatt nem oldható meg, és a porladó, pergő íróanyagot tartalmazó dokumentum esetében nem alkalmazható. Ilyen esetekben szükség van a tárgy fizikai, kémiai megerősítésére.

Összegezve elmondható, hogy a levéltári dokumentumok restaurálását, megerősítését a tárolási és kutatási körülményeknek, a tárgy állapotának, értékének körültekintő vizsgálata kell, hogy megelőzze, és a végső döntést a restaurálásról a levéltárosnak és restaurátornak együttesen kell meghozni.

A restauráláshoz ma már nagyon sok anyag és eszköz áll rendelkezésre, és komoly természettudományos kutatások folynak a használt anyagok tulajdonságainak és öregedésének megállapítására. Ezek figyelemmel kísérése, és az eredmények felhasználása a restaurátor feladata. Fontos, hogy ne használjon a restaurátor olyan anyagokat, amiknek a tulajdonságaival, öregedésével nincs tisztában, vagy nincs meggyőződve az eltávolíthatóságukról. Különösen fontos a használt anyagok, vegyszerek pontos ismerete az összetett anyagú tárgyak esetében. Ilyenkor ugyanis az egyik tárgyalkotó kezeléséhez használt anyag károsíthatja a tárgy egyéb anyagait (pl. egy pergamen kötésű könyv fertőtlenítéséhez használt formaldehid cserző hatású a kötéspergamenre; vagy a lapok savtalanításához használt lúgoldat megváltoztathatja egyes pigmentek színét).

Mivel a restaurálás során alkalmazott anyagok és módszerek visszafordíthatósága alapkövetelmény, nagyon fontos a pontos, mindenre kiterjedő és őszinte dokumentáció. Ugyanis évek, vagy évtizedek múlva csak a dokumentáció alapján lehet megállapítani az adott tárgy restaurálásához felhasznált anyagokat, és csak ezek ismeretében lehet az eltávolításukat elvégezni, ha ez valamilyen okból szükséges.

Sajnos vannak olyan esetek, amikor a tárgy olyannyira károsodott, hogy restaurálásához csak drasztikus módszerek alkalmazhatók, amik esetleg nem visszafordíthatók. (Ilyen pl. egy erősen égett iratanyag, amit csak ún. laminálással lehet annyira megerősíteni, hogy kézbe fogható és kutatható legyen. Az így megerősített iratról a fólia és japánfátyol később már nem távolítható el, nélküle azonban az irat teljesen megsemmisülne, a rajta lévő információ elveszne.)

Ezekben az esetekben is fontos a gondos mérlegelés és a pontos dokumentáció.

Az eddig vázoltak alapján könnyen belátható, hogy a restaurálást csak szakképzett resaturátornak szabad végezni, a hozzá nem értő ember több kárt tehet, mint hasznot!


[1] David Baynes-Cope (British Museum) lásd az irodalomjegyzékben